Terhesség

Vashiány a terhesség alatt

Jelentősen megemelkedik a vas iránti igény a szervezetben, ha gyermeket várunk, ez ugyanis alapvető a hemoglobinhoz, ami azért felel, hogy a vérkeringésben az oxigén eljusson oda, ahova kell.
2016. Szeptember 03.

Tenned kell a vashiány ellen terhesség alatt!

Sajnos a legtöbb nő úgy válik kismamává, hogy nem gondoskodik a vaspótlásról úgy, hogy az megfeleljen a szervezet megnövekedett igényeinek, különösen a második és a harmadik trimeszterben. Ha túlságosan is kevés lesz a szervezetben a vas, akkor vérszegénység alakulhat ki.

Ennek a kialakulásának a kockázata még nagyobb, ha a reggeli rosszullétet rendszeresen kíséri hányás is, ha a nőnek korábban volt már legalább két terhessége rövid időn belül, vagy ha vasszegényen táplálkozik az édesanya. Éppen ezért az orvosok általában azt javasolják, hogy a szokásosnál több vasat vigyen be az édesanya a terhessége alatt, akár vitaminok formájában.

A vashiány messze a leggyakoribb oka a terhesség alatti vérszegénység kialakulásának, de nem az egyetlen. Kialakulhat akkor is, ha nincs elég folsavból vagy B12-vitaminból, vérveszteség esetén, vagy egyes öröklött betegségek esetén.

Tehát ha kialakult a vérszegénység, nem biztos, hogy a vas pótlása ezt megoldja.

Honnan tudjam, hogy vérszegény vagyok?

A fáradtság, gyengeség, szédülés a vérszegénység jelei is lehetnek, de ezek olyan tünetek, amelyek mindentől függetlenül jelentkezhetnek a terhesség alatt, így önmagukban még nem kell semmi rosszra gyanakodni. Gyakori tünet azonban a bőr, vagy a kötőhártya halványsága, ezen felül fázékonyság, ingerlékenység, álmatlanság, fülzúgás, látási zavar, fejfájás, szédülés is utalhatnak arra, hogy baj van.

Érdekesség egyébként, hogy néhány tanulmány arra mutatott rá, hogy vérszegénység esetén nagyon furcsa dolgokra vagyunk kívánósak, így például ha jég, papír vagy agyag után sóvárgunk, akkor szinte biztos, hogy súlyos vashiányos vérszegénységben szenvedünk.

Hogyan kell a vashiányos vérszegénységet kezelni?

Ha az orvosunk a vizsgálatok alapján azt állapítja meg, hogy vashiányos vérszegénységünk van, akkor szinte biztos, hogy felír nekünk valamilyen vas-kiegészítőt. A dózis függ a vérszegénység súlyosságától, de valószínűleg 60-120 mg-ot kell majd szednünk naponta. Mindig figyeljünk arra, hogy tartsuk be az orvosunk utasításait, ne szedjünk be több vasat annál, mint amennyit felírt!

Annak érdekében, hogy a tablettákból minél több vast fel tudjon venni a szervezetünk, a legjobb, hogyha ezeket éhgyomorra vesszük be, és vízzel vagy narancslével küldjük le – ez utóbbi azért jó, mert a C-vitamin segít a felszívódásban. Ilyenkor a tejet kerüljük, a kalcium ugyanis gátolja a felszívódást, csakúgy, mint a kávé és a tea.

A kezelés megkezdése után ha minden jól megy, akkor a hemoglobin értékünk elkezd megemelkedni. Viszont ez csupán néhány hónapig tarthat, így ha az orvosunk is egyetért, akkor még egy ideig szedjük az általa felírt készítményt, az általa javasolt adagolás szerint.

Még egy fontos dolog: a vastablettánkat tartsuk a gyerektől jól elzárt helyen. Ugyanis több gyerek hal meg vastúladagolásban, mint bármilyen más típusú gyógyszer-mérgezésben. A felnőtteknek szánt adag vas valódi méreg a gyerekek számára, ezért legyünk nagyon körültekintőek!

A vaspótlás mellékhatásai

Sajnos a vaspótlók szedése gyakran járhat székrekedéssel, ennek megelőzéseként a kismama fogyasszon például szilvát. De előfordulhat emellett gyomorégés, hányinger, hányás, ritkább esetben hasmenés. Apró, de hasznos trükk lehet, hogy kitapasztaljuk, a nap melyik időszakában a legjobb számunkra a vasbevitel, így teszteljünk bátran! Így ha például gyomorégést tapasztalunk, akkor ne lefekvés előtt vegyük be a vaspótlót, ha azonban émelygünk tőle, arra megoldás lehet az esti bevitel, hogy így legalább átaludjuk ezt a kellemetlenséget.

Amiatt ne aggódjunk, hogy fekete lesz a székletünk, mert ezzel jár a vaspótlás.

Tápanyagok, amelyek segítik a vas felszívódását

Ahogyan azt fentebb írtuk, a C-vitamin kifejezetten jót tesz, így például a narancslevet rendkívül jól lehet kombinálni a magas vastartalmú ételekkel (hüvelyesek, dió, mandula, mogyoró, gabonafélék, húsok, belsőségek, petrezselyem, csipkebogyó, ribiszke, aszalt gyümölcsök, mák, olajos hal). A C-vitaminnak további remek forrása még egy marék eper, a paprika, vagy éppen a grapefruit.

(via)

Kapcsolódó cikkeink vashiány témában: