Terhesség

Terhesség: mikor érezheti az apa, hogy rúg a baba?

Hatalmas mérföldő az anyává válás folyamatában, amikor a nő először érzi a magzata mozgását.
2017. December 22.
Semmihez sem fogható érzés

Amikor már ilyen formán is érezni a bennünk növekvő kis életet, egészen más dimenzióba helyezi a terhességet, máshogyan lesz “valóságos”, mint korábban. Nem csoda, hogy meg szeretnénk osztani ezt az élményt a párunkkal. Ám valószínűleg az első, érezhető mozgások után még várni kell egy kis ideig, hogy az édesapa is érezhesse a kis rúgásokat – írja a thebump.com.

A legtöbb nő a 18. és 22. hét között érzi először a baba mozgását. Kezdetben ezek a rúgások nagyon finomak, olyannyira, hogy nehéz is néha megkülönböztetni az egyéb bélmozgásoktól. De ahogyan egyre többet mozog a baba (vagyis ahogyan egyre többször érzi meg a nő), ha a kismama visszatekint, rájön, hogy már korábban is volt ilyen, csak nem tudta, hogy a babáját érzi.

A terhesség előrehaladtával pedig már mások is fogják érezni a babát. Sajnos erre sincsen pontos időpont, hogy ez mikor következik be, kutatások szerint ez a 24. és 28. hét között történik meg. Ennek a megvalósulását pedig számos tényező befolyásolja.

A nő súlya

Lehet, hogy nehezebben lehet külső szemmel/tapintással érzékelni a kisbaba mozgását, hogyha az édesanya túlsúlyos. Vagy legalábbis a finom mozgásokat mindenképp nehezebb kitapintani, az erősebb rúgásokat már könnyebb.

A placenta elhelyezkedése

Ha a méhlepény a méh elülső részén helyezkedik el – ami a csecsemő és a hasfal között van – lehet, hogy még nehezebbé válik másoknak, hogy érezhessék a baba rúgásait, mintha a méhlepény a méh hátsó részén lenne.

A baba helyzete

Néha csak az befolyásolja, érezhető-e a baba mozgása, hogy a pici éppen hogyan helyezkedik el. Ha például a baba a has felé néz, akkor könnyebb észrevenni ezeket a mozgásokat, mintha a hátunk felé fordulna.

És vajon hogyan tudunk mi segíteni, könnyíteni azon, hogy másokkal is megoszthassuk ezt a semmivel sem összehasonlítható, fantasztikus érzést? A magzat azután lesz igen aktív, hogy ettél, illetve éjszaka, így ezek a legjobb alkalmak a próbálkozásra. Ha érezzük, hogy mozog a baba, fogjuk meg a párunk kezét, tegyük a hasunkra, ne féljünk egy kicsit akár hozzá is nyomni.

Még több információ a magzat mozgásáról: