Terhesség

Terhesség = fogáldozat?

Sajnos statisztikai tény, hogy a nők maradó fogainak szuvasodása intenzívebb, mint ugyanolyan korú férfi társaiké. Ennek két oka van, mely közül az egyik, hogy a lányok maradó fogazata előbb bújik ki, így több ideje van szuvasodni.
2002. December 01.

A másik okot már szinte minden gyermeket szült nő tapasztalta, ennek ellenére igen keveset foglalkozunk vele, a megelőzésre és felvilágosításra pedig szinte alig fordítunk figyelmet.

Amalgámtömés cseréje:

Terhesség = fogáldozat?

Terhesség = fogáldozat?

A terhesség alatti hormonális változások főleg az ínyre vannak hatással, így annak erős gyulladását okozhatják. Ez azonban azt is jelenti, hogy az ínytasakok kitágulása megnöveli a szuvasodást okozó plakk mennyiségét. Ezenkívül pedig a sokszor enyhe behatásra is vérző íny oktalanul hiányos szájápoláshoz vezet.

Ehhez még hozzáadódik a táplálkozásbeli változás, mely általában jelentősebb szénhidrát fogyasztásában nyilvánul meg.

Nagyon fontos – és kevesen tudják -, hogy a nyál összetevői terhesség alatt úgy változnak, hogy annak kémhatását savas irányba tolják, így a fogszuvasodásnak idilli táptalajt biztosítanak.

Ezután következik a szoptatás időszaka, mely a nagyon fontos Ca, P ionok jelentős vesztésével jár, s ahelyett, hogy a nők ilyenkor táplálékukkal ezeket az anyagokat pótolnák, leginkább ekkor kezdik a terhesség alatt felszedett kilók drasztikus leadását, utolsó csapást mérve ezzel meggyengült fogazatukra.

Az egészséges fogak barázdazárása megakadályozza a nyálban lévő savak károsító hatását. A régi tömések felülvizsgálata, a rosszul záró tömések kijavítása illetve cseréje fluor tartalmú szuvasodást gátló anyaggal szintén jelentősen növeli a fogak ellenállóképességét, melyek – ellentétben az amalgámmal – bizonyítottan semmilyen szervezetkárosító hatással nem rendelkeznek, és esztétikai hatásuknak köszönhetően terhesség után sem kell majd szégyenkezve mosolyogniuk a kismamáknak.

Végül, de nem utolsósorban jó tudni, hogy ezek a kezelések a magzatra semmilyen káros hatással nem rendelkeznek, és fájdalmatlanul elvégezhetők.

Remélhetőleg egyre kevesebb kismama lesz, aki fogáldozatot hozott leendő gyermekéért. Rajtunk nem múlik.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Jön a baba, megy a fog?
  • Gyakori az ínygyulladás
  • Egy gyerek – egy fog?
  • Így kell fogat mosni, ha babát vársz!
  • Forrás: Egészségtükör