Terhesség

Tavasszal eredményesebbek a lombikprogramok

A tavaszi mesterséges megtermékenyítések sikeresebbek. Egy Brazíliában végzett felmérésből az derült ki, hogy a tavaszi beültetések 73,5 százalékban sikeresek, szemben a télen végzett beavatkozások 67,9 százalékával.
2010. Szeptember 28.

“A fogantatásoknak és szülésnek szezonalitásuk van” – nyilatkozta Daniela Braga, a közlemény szerzője, aki Sao Paulóban, a Assisted Fertilization Centerban dolgozik.” Pácienseink között tavasszal 1,45-ször nagyobb a fogantatási arány.”

A napos órák száma hat az idegrendszer működésére, olyan hormonmechanizmusok aktiválódnak, melyek hatására több petesejt érik meg. 1932 olyan nő adatait elemezték, akiktől petesejtet gyűjtöttek. 435 petesejtnyerés történt télen, 444 tavasszal, nyáron 469, míg ősszel 584 ilyen beavatkozást végeztek. A páciensek vérmintáiban az ösztrogén szinteket is megmérték. Az ösztrogén hormon hatására történik a petefészkekben a tüszőrepedés.

A nyert petesejtek, a visszaültethető és visszaültetett embriók, valamint a létrejött terhességek száma nem különbözött jelentősen a csoportok között. Jelentős különbség volt ugyanakkor a megfogant terhességek száma között. Télen a petesejtek 67,9 százaléka termékenyült meg. Tavasszal 73,5 százalék, nyáron 68,7 százalék, míg ősszel alig 69 százalék. Az ösztrogénszintek nem mutattak évszakonkénti eltérést. Az ösztrogénszintek a nyert petesejtek számához viszonyítva viszont sokkal magasabbak voltak tavasszal, mint a többi évszakban. Az eredményekről nemrég számoltak be Münchenben a Fertility and Sterility 20. Világkongresszusán.

“Nem mindenki fogadja el a lombikprogramok évszakoktól is függő sikerességét” – nyilatkozta Dr. David Keefe New York-i szülész-nőgyógyász. Sőt szerinte a nők egyenesen veszélyeztetik teherbeesésüket, ha az év termékenyebb évszakait várják.” Az olyan fajok, amelyeknek viszonylag hosszú a terhességi idejük – ide sorolható az emberi faj is – jellemzően akkor termékenyülnek meg, amikor a napok rövidülnek, jelen kísérletben viszont épp ellenkező eredményre jutottak.

Az emberiség ráadásul már nem függ az évszakok változásaitól. Mesterséges megvilágításban töltjük napjainkat, állandó hőmérsékletet és páratartalmat teremtünk lakásainkban, ezek pedig olyan tényezők, amelyek a fogantatást is befolyásolják. A kísérlet során csak egy év adatait tekintették át, de elképzelhető, hogy hosszabb időszakot áttekintve a különbségek kiegyenlítődnek. A lombikprogramban részt vevőknek az a legfontosabb, hogy nincs jelentős különbség az évszakonkénti megtermékenyülési arányokban – nem tanácsos a “legideálisabb” évszakot megvárni, hiszen a lombikprogramok minden évszakban nagyarányú teherbeesést eredményeznek.

Forrás: Medipress