Terhesség

Szülésfelkészítés – Alternatal módra

Magam információ után kutatva keveredtem először az Alternatal Alapítvány szülésfelkészítő tanfolyamára, amikor második kisfiammal voltam várandós. Most, hogy ismét növekszik valaki a pocakomban, újra gyakori vendége leszek.
2007. Szeptember 02.

Az információ hete

A női test ereje

A beszélgetések célja, hogy segítséget nyújtsanak a szülőpároknak abban, hogy gyerekük világra jöttének körülményeit a lehető legnagyobb gondossággal, kellő információk birtokában tervezhessék meg. Az egyhetes tanfolyamot ismertető cikksorozatunk első részében átfogó képet szeretnénk adni arról, mi is történik ez alatt a csöppet sem rövid idő alatt. Az Alternatal Alapítvány szülésfelkészítő tanfolyamán főképp azok a párok vesznek részt, akik az otthonszülés mellett döntenek. A tanfolyam mégis elsősorban szülésre készít fel, függetlenül a helyszíntől, hiszen az a fontos, hogy minél több gyerek szülessen jól, testi és lelki értelemben egyaránt.

Nem véletlenül neveztem mindezt beszélgetésnek. Rendszerint ugyanis nagy párnákon ülünk, valaki mond néhány gondolatot, vagy csak hallgatunk, és egyszerre mégis kiszakad valakiből a szó, ami hirtelen fontos lesz, és mindenkit elgondolkodtat. A legfontosabb, hogy az ember megtanul kérdezni. Mailáth Nóra nemcsak ide, hanem választott kórházának szülésfelkészítő tanfolyamára is járt. Rengeteg hasznos tudást szerzett, mégis sokszor támadt hiányérzete.

– Azokra a kérdésekre, amelyek legjobban izgattak, nem kaptam igazi feleletet – meséli. – Például hiába kérdeztük többen, hogy mennyire kell sietni a kórházba, ha megindul a szülés. Nem kaptunk pontos választ. Az információs héten viszont részletesen elmagyarázták, a fájások sűrűsége hogyan jelzi a szülés előrehaladását, a magzatvíz színe mit jelent egészen pontosan. A páromnak is segítséget jelentett ez az egy hét. Korábban vonakodott attól, hogy velem legyen a szülés idején. Később azonban meggondolta magát, és a tanfolyam ideje alatt arról győződhetett meg, mennyire fontos a nők számára az apák támogató jelenléte. Az információk kendőzetlen megosztásán túl a szülésről szóló filmek hatottak rám elemi erővel. Azt éreztem, hogy a szülés csak “más állapotban” bírható ki és csinálható végig igazán jól. És ezzel a megváltozott tudatállapottal való találkozás rendkívül izgalmas volt. Talán a szülésnek erről a “szellemi” részéről a legnehezebb beszélni, sehol máshol nem is volt rá alkalom, holott erre is készülni kellene.

– A hét minden napjának meghatározott programja van – magyarázza dr. Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász, a tanfolyam vezetője. – Nem az otthoni szülésre, hanem a megalapozott döntésre szeretnénk felkészíteni a párokat. Sokszor tapasztaljuk, hogy a már meghozott döntés mögött nincs elegendő ismeret, és éppen nálunk jönnek rá, hogy nem is minket, illetve az otthonszülést, hanem az otthonos körülményeket teremtő kórházat keresik. A program kidolgozásában óriási szerepe volt munkatársamnak, Domjánné Harsányi Katalinnak is. A legfontosabb cél, hogy az információ birtokában mindenkinek sikerüljön megtalálni azt az utat, amely számára a legbiztonságosabb. Mert ez a jó szülés alapvető feltétele.

Az információ hete

Hétfőn Geréb Ágnes a terhesgondozás titkaiba avatja be az érdeklődőket. Megbeszélik, melyik vizsgálatnak mi a célja, értelme, mit lehet kezdeni az eredményével. Szó esik a kockázatokról is, hiszen vannak olyan vizsgálatok is, amelyek esetlegesen veszélyt jelenthetnek a magzatra vagy a terhesség kimenetelére. Az is kiderül, melyek azok a részletek, amelyekre a szülés során különösen oda kell figyelni: például toxémia, farfekvés, ikerterhesség, koraszülés és így tovább.

A szülés alatti esetleges orvosi beavatkozások előnyeiről, hátrányairól, kockázatairól is szó esik. A várandósok megismerhetik, miféle gyógyszereket, műszereket és beavatkozásokat alkalmaznak a szülészeti rutinban. Mire jó például az oxitocin, milyen hatása van a fájdalomcsillapítónak az újszülöttre, miért és mikor alkalmaznak gátmetszést a kórházakban, milyen szülési testhelyzetek könnyítik természetes módon a szülés folyamatát, és melyek hátráltatják azt.

Kedden dr. Frigyes Júlia pszichiáter, négy gyermek édesanyja, bábatanonc elsősorban az édesapák figyelmét próbálja felhívni a “másállapot” jellegzetességeire. “Nincs fontosabb, mint figyelni a vajúdó nőre” – szokta mondogatni. Ha a pár közös szülést tervez, akkor nagyon fontos, hogy az apa éppúgy rendelkezzen a szüléssel kapcsolatos ismeretekkel, mint az anya, mert szülés közben nehéz egyeztetni a vajúdó nővel. Kedden tartanak gáttorna-ízelítőt is, és ekkor lehet megismerkedni azokkal a dúlákkal, akik kórházi és otthoni szülések kísérését is vállalják.

Szerdánkét Király Ágnes bába magyarázza el, mi történik közvetlenül a szülést követően és az első öt napban az újszülöttel, milyen vizsgálatokat végeznek el rajta, milyen oltásokat kap. Kitér arra is, hogy néz ki a valóságban, és milyen sok mindent tud az újszülött.

Csütörtökön Geréb Ágnes ismerteti a szülés lefolyását, különös tekintettel a közben zajló lelki történésekre, kétezer otthonszülés és más kórházi szülések tapasztalataira építve. Ez az a pillanat, amikor bármit fel lehet vetni, “megbeszélhetetlen” témák is előkerülhetnek, mint például a születés és a halál, az élet két látszólag távol eső pontjának a közelsége. Szóba kerül az igen sok nőt izgató kérdés, a fájdalom nagysága és elviselhetősége. Délután több olyan filmet vetítenek, amelyek a természetes szülés szépségéről, örömteliségéről szólnak, arról a más állapotról, amelyet a nők többsége ilyenkor átél.

Pénteken Sződy Judit (aki lapunk pszichológus újságírója és szoptatási szaktanácsadója) beszél arról, milyen tényezők segítik elő azt, hogy az édesanya sokáig tudja szoptatni gyerekét, és melyek azok, amelyek ezt hátráltatják. Talán a felkészítő tanfolyamnak is része van abban, hogy a résztvevő nők igen hosszan, átlagosan másfél évig szoptatnak.

Délután párcsoportok indulnak. A felkészítő tanfolyamnak talán ez a legkülönlegesebb, legkevésbé szokványos része. A párok jelenlétét azért tartják kiemelkedően fontosnak, mert tapasztalataik szerint a szülés elakadásának a legritkább esetben van igazi orvosi indoka, a háttérben lelki történések állnak. A párcsoportok mindegyike lehetőséget kínál arra, hogy ezek a lelki tényezők feltáruljanak, és lehetőség szerint fel is oldódjanak.

A női test ereje

– Már két gyerekem volt, és épp a harmadikkal voltam várandós – meséli Baksa Mónika -, amikor elkeveredtem az Alternatal Alapítvány szülésfelkészítő tanfolyamára. Azt gondoltam, nekem nem lehet újat mondani… aztán tátott szájjal hallgattam végig az információs hét előadásait. Arra ösztönöztek bennünket, hogy figyeljünk a saját testünk üzeneteire, tudjuk, mi mit jelent, ne másoknak kelljen erre minket figyelmeztetni. Ehhez használható, konkrét tanácsokat kaptunk. Itt értettem meg, hogy számomra például felesleges az AFP-vizsgálat, mert akkor is megtartanám a gyerekemet, ha bármi rendellenességet észlelnének nála. Azt mondhatom, hogy a tanfolyam szellemisége alapvetően befolyásolta a későbbi életünket is. Két jellegzetes kórházi szülés után visszaadta a női testbe, a saját testem erejébe vetett hitemet. Mert egész más volt a saját erőmből megszülni a harmadik gyerekemet otthon, békésen, mint a kórházban, amikor két orvos nyomta ki a kisfiamat a hasamból.

– A résztvevőkkel megosztjuk azt a tudást, amivel mi rendelkezünk – emeli ki Geréb Ágnes -, mert a tudás olyan hatalom, amivel élni és visszaélni is lehet. A megszerzett tudás birtokában leomlik a fal a szakember és a várandós pár között. Talán ez fontos különbség, ha össze akarjuk hasonlítani a mi szülésfelkészítő tanfolyamunkat más hasonló tanfolyamokkal. A beszélgetések alatt nemcsak én osztom meg a tudásomat a várandósokkal, ők is olyan gondolatokat adnak nekem, amelyekből élni, táplálkozni lehet. Megkérdeztem nemrég egy várandós nőtől, hogy van, és olyan egyszerű és mégis meglepő igazságot mondott. Azt válaszolta, kerek a világ – az ehhez hasonló mondatok engem is továbblendítenek.

Keretes: A szülésfelkészítő tanfolyam díja páronként 50 000 forint, amelyet egy összegben vagy tetszőleges nagyságú részletekben is ki lehet fizetni.

Forrás: Kismama magazin