Terhesség

Szülés: a fájdalom nélküli tágulás igenis létezik

Bizonyára te is hallottál már szülési sikersztorikat, tuti, hogy van olyan ismerősöd, akinek a gyereke gyorsan jött világra. Dehogy fájdalom nélkül? Bizony, van ilyen.
2017. November 02.

Olvashattál már történeteket rekord gyorsaságú szülésekről, olyanokról, akik nem értek el a kórházig és valamilyen furcsa helyen hozták világra gyermeküket, és biztos van olyan ismerősöd is, akinek szinte meg se kottyan, ha egy újabb baba pottyan a családi fészekbe.

Arról viszont kevés a szó, és ebben közrejátszik a dolog ritkasága is, hogy léteznek olyan anyukák, akik a vajúdást fájdalom nélkül élik meg.

A BabyCenter közösségben jópár anyuka osztotta meg élményét a témakörben és úgy tűnik, a fájdalom nélküli tágulás igenis létezik.

Mindez a Bridget182 kérdésével kezdődött: – A fiammal 7 cm-re tágítottam anélkül, hogy bármilyen összehúzódási fájdalmat éreztem volna és a szülésznő is éppen csak észrevette, hogy kontrakcióim vannak. Valójában annyira nehéz volt megmondani, hogy összehúzódásaim voltak, hogy teljesen a monitorra támaszkodtunk. Nem voltam nagy segítség. Most épp terhes vagyok a másodikkal és ideges, mert rendszerint gyorsabban vagy túl a későbbi szüléseken. Van valaki más, akinek több mint 1 gyermeke van, és anélkül szült, hogy összehúzódna?

Néhányan saját történetükkel válaszoltak. SarahValencia azt mondta: – Nem éreztem semmit az elsővel, amíg el nem folyt a víz és 8 cm-re tágultam, majd kaptam egy epi-t. A második alkalommal 34 hetesen indult meg a víz, de a kontrakciók sosem kezdődtek el. A 3. gyermekemet 39 hetesen szültem és soha nem éreztem az összehúzódásokat az epi előtt vagy után …

Kalayab91 azt mondta: – Nem tudtam, hogy összehúzódásom van. … 4 cm volt, amikor azt mondták, hogy a szülőszobára kell mennem. Hogy összehúzódásaim voltak, csak a gépről tudtam.

És Tamsin NZ ezt a történetet osztotta meg: – Az első babával szinte végig aludtam amíg kitágultam… A # 2 babával bosszantó lábgörcsökkel ébredtem és körülbelül 30 percbe telt, hogy rájöjjek, hogy összehúzódásaim vannak. A szülésznő 30 perccel később megjelent és közölte, hogy 9 cm-re tágultam. Egyenesen bementünk a kórházba és a baba 3 perc után született, miután odaértünk. Kíváncsi vagyok, mi lesz a harmadikkal.

Nem mindig jó a villámszülés

Olvasóink is beszámoltak már olyan esetekről, amikor a kismama jóformán a kitolási szak kezdetekor eszmélt rá, hogy nyomban megszületik a baba, olyannyira észrevétlenül és fájdalommentesen, vagy éppen villámgyorsan zajlott le a tágulási szakasz. Első gyereknél azért ritkaság az ilyesmi, bár kétségtelenül előfordul. Hogy jól járunk-e vele? A babának nem mindig jó a villámszülés. Ha túl gyorsan érkezik a világra, alkalmazkodási nehézségei adódhatnak. És talán a szülők sem ilyen kutyafuttában képzelték el a szülést, ráadásul az orvos sem ért oda időben, vagy ők nem értek be a kórházba. Az első meglepetésen túljutva azonban általában csak az öröm marad. Hát ennyi volt az egész?

Előfordul, hogy a kismama csak vizsgálatra érkezik, s közlik vele, hogy már megindult a vajúdás, csak éppen ő nem vette észre. Ilyenkor azért jobb, ha mindenki várakozó álláspontra helyezkedik, és gyors burokrepesztés helyett kivárják, amíg a kismama is észreveszi, hogy itt a szülés ideje.

Valójában ma sem tudjuk pontosan, minek a hatására kezdődik meg a vajúdás. Úgy tűnik, a magzat bocsát ki olyan hormonokat, amelyek a méhlepényt bizonyos enzimek termelésére ösztönzik. Ezek az enzimek fokozzák az anyai szervezet ösztrogén-, adrenalin- és noradrenalin-kibocsátását, és így előkészítik a magzat létfontosságú szerveinek érését.

Ugyanakkor a méh által termelt prosztaglandin hormon felelős a méhszáj éréséért, felpuhulásáért és a fájások erősödéséért. Az összehúzódások a méhszájhoz nyomják a magzat fejét, ez segíti a tágulást. Mindez az agyalapi mirigyben oxitocin-kibocsátáshoz, s ezáltal rendszeres, erőteljes fájástevékenységhez vezet. Annyi bizonyos, hogy többféle hormon bonyolult összjátéka szükséges ahhoz, hogy a születés mindennapos csodája végbemehessen.

A vajúdás jelei

Rendszeres, erőteljes, hosszan tartó méhösszehúzódások: egyes bábák szerint ötpercesekkel érdemes a kórházba indulni (ha közel a szülészet, három percesekkel is elég), vagyis akkor, ha legalább egy órája rendszeres időközönként ismétlődnek a méhösszehúzódások, alkalmanként 20-30 másodpercig tartanak. Mások már tízpercesekkel is útnak indítanák a leendő szülőket.

És mi számít erőteljesnek? Próbáljuk ki, elmúlnak-e a méhösszehúzódások egy jóleső fürdőtől, zuhanyozástól, sétától vagy éppen az éjszakai alvástól. A vajúdás kezdetét jelző fájások általában menstruáció idején érezhető húzó alhasi érzéssel kezdődnek, majd a keresztcsonttól kiinduló erős összehúzódással folytatódnak, s határozottan különböznek a megszokott “keményedésektől”,vagyis a jóslófájásoktól.

A nyákdugó távozása: némi rózsaszínű folyás kíséretében távozik a méhnyakat lezáró nyák. Ez azonban önmagában elég megbízhatatlan jel, előfordul, hogy csak hét-tíz nappal utána indul meg valóban a szülés.

Burokrepedés: általában a tágulási szak vége felé reped meg magától a burok. Ez azért van így, hogy a magzatvíz védhesse a baba fejét a méh szorításától. Idő előtti burokrepedésről akkor beszélünk, ha a rendszeres fájástevékenység megindulása előtt távozik a magzatvíz (akár egy nap is eltelhet addig, amíg maguktól megindulnak a méhösszehúzódások). Ez nem jelenti mindig hatalmas vízmennyiség elfolyását, sokszor csak enyhe kis csordogálásról van szó. Ha a magzat feje már beilleszkedett a medencebemenethez, burokrepedés esetén sem sodródhat előre a zsinór. Ez azért fontos, mert az előresodródott zsinórt az utána jövő baba az anya csontjaihoz szorítja, és így megszűnik benne a keringés.

Burokrepesztés: a rutinbeavatkozások közé tartozik, pedig nagy körültekintés szükséges ahhoz, hogy az orvos erre a lépésre szánja el magát, hiszen ez azt jelenti, hogy többé nem fordítható vissza a folyamat. A babának körülbelül 24 órán belül világra kell jönnie. A nyitott burok és az ismételt belső vizsgálatok a felszálló fertőzések veszélyét is növelik. Kedvező esetben a burokrepesztés felerősíti a már meglevő gyenge fájásokat, vagyis meggyorsítja az enélkül hosszúnak ítélt vajúdást. Hasmenés, étvágytalanság, befelé fordulás: ezek a jelek inkább csak az eddig felsoroltakkal együtt jelzik a várva várt esemény közeledtét.

A méhszáj tágulása megkezdődik: ezt szakember állapítja meg belső vizsgálattal. Sok kismamánál már a szülés előtt egy hónappal is egy-két ujjnyira nyitva van a méhszáj, ez azonban csak más jelekkel együtt utal esetleg a vajúdás megindulására, önmagában nem. Másoknál a méhszáj kétujjnyi (négycentis) tágulása már a vajúdás komoly előrehaladását jelzi, ilyenkor a méhnyak is megrövidül. Ez azt jelenti, hogy a garbónyakhoz hasonlóan szépen, fokozatosan rásimul a gyerek fejére. Az a cél, hogy tíz centiméteresre nyíljon a “kapu”, ekkor lassan elindul a baba kifelé.

Vérzés: a váratlanul fellépő, erős vérzés többnyire a méhlepény idő előtti leválására utal. Ilyenkor azonnal kórházba kell jutni, lehetőleg mentővel, mert császármetszésre van szükség. Ha a lepény teljesen leválik, nem képes többé ellátni a magzatot.

Téves riasztás

Még tapasztalt, másodszor, harmadszor, ötödször szülő nőkkel is előfordul, hogy feleslegesen értesítik a bábát és az orvost, mire ugyanis beérnek a kórházba, a fájások szépen enyhülnek, majd el is múlnak. Vajon az izgalom felelős mindezért, vagy a türelmetlenség? Mindkettő szerepet játszhat benne! Felajzott állapotban talán fájdalmasabbnak, erőteljesebbnek érezzük a méhösszehúzódásokat, s nem figyelünk eléggé befelé.

Aki beleéli magát, hogy szülni érkezett a kórházba, nem szívesen fordul vissza. Meggondolandó azonban, hogy vajon jobban járunk-e, ha bent maradunk. Ha valójában nem érkezett még el a szülés ideje, a burokrepesztés felesleges kockázatot jelent, és növeli a császármetszés valószínűségét, hiszen gyakori, hogy a fájások mégsem indulnak meg maguktól időben.

Előfordulhat, hogy oxitocin-infúzióra lesz szükség, amely erőteljesebb fájásokat okozhat, mint amilyenek természetes körülmények közt lennének. Emiatt gyakrabban válik szükségessé valamilyen fájdalomcsillapítás, és romolhatnak a magzati szívhangok is. Mindezt végiggondolva határozottan jobb megoldásnak tűnik a türelmes várakozás és a magzattal folytatott szeretetteljes párbeszéd. Pár nappal később talán könnyebben el tudjuk engedni egymást.

Kapcsolódó cikkeink szülés témában: