Terhesség

Slide – kismamáknak is

Az is belevághat, akinek életében nem volt korcsolya a lábán, és a jeget mindig messzire elkerülte. Erről győz meg minket Szunyogh Tatjána egykori műkorcsolyázó magyar bajnok, a Slide edzésprogram kidolgozója.
2007. Szeptember 06.

Ha egy gyanútlan szemlélődő betéved a ROXAN tornatermébe, különös látványban lehet része. Önfeledten csúszkáló nők – köztük mindig akad kismama is – lebegnek a talajon, miközben a műkorcsolyához kísértetiesen hasonlító mozdulatokat végeznek. Fáradtságnak nyoma sincs, csupán a mosolygó arcokon megjelenő izzadságcseppek jelzik, hogy – minden látszat ellenére – itt bizony komoly testedzés folyik.

– Tánc, torna, korcsolyázás együtt! Ugyanakkor nincs benne koreográfia, és korcsolyázni sem kell tudni hozzá! Ez a Slide. Semmilyen tornához, aerobikhoz nem hasonlítható – avat be a rejtélybe Szunyogh Tatjána, a műfaj kitalálója. – Maga az eszköz a gyorskorcsolyázók körében már régóta ismert. Nem más, mint egy mesterséges műjégpálya, vagyis egy körülbelül ötvenszer százötven centiméteres, csúszós műanyag felület, zárt végekkel. A lábunkra speciális papucsot húzunk, a pályát rögzítjük, és kezdődhet is a korcsolyázás. A gyorskorcsolyázók saját maguk fabrikálták ezeket az eszközöket, és jég hiányában nyári felkészülési tréningeikhez használták. Barátnőmet, Hunyady Emese gyorskorcsolyázó bajnokot sokszor láttam így edzeni, amely ránézésre elég egyhangúnak tűnt, hiszen csak oda-vissza csúszott rajta. Ekkor jött az ötlet: ha a műkorcsolyázás hangulatát, zenei világát ötvözöm az alakformálás alapjaival, akkor mindenki számára kivitelezhetővé és élvezhetővé válik a nyári korcsolyázás. A Testnevelési Egyetem munkatársaival közösen dolgoztuk ki a jégtánc elemeire épülő, minden izomcsoportra kiterjedő edzésmódszert. Ezzel megszületett az Emeslide, amelyet – mint új sportágat – le is védettem.

A Slide minden izomcsoportot megmozgat. Rendkívül erőteljes cardio edzés, ami azt jelenti, hogy a pulzusszámot növeljük, és tartósan az úgynevezett zsírégető tartományban, esetenként afölött tartjuk a mozgás segítségével. Tehát annak is előnyös, aki fogyni szeretne, és annak is, aki kondicionálásra, jobb erőnlétre törekszik. Óránként nyolcszáz kalóriát égetünk el, ami igen hatékonynak számít. Óriási előnye, hogy semmilyen ízületkárosító hatása nincs. Össze sem lehet hasonlítani a szökdeléssel, ugrálással, futással, lépcsőzéssel, hiszen itt nincs huppanás, hirtelen mozdulat. A lábak soha sem emelkednek el a talajtól, a csúszás mozdulatával lassan, kiegyensúlyozottan terhelődik egyszer az egyik, majd a másik láb. Ezért ajánljuk kifejezetten kismamáknak is, hiszen a Slide teljesen rázkódásmentes, és a nagyobb testsúly ellenére is ízületkímélő. A cardio terhelés mellett alakformáló, izomerősítő hatása is számottevő. Főleg a kényes területeket, a comb belső és küldő oldalát, a popsit és a hasat formázza.

A változatos zenei világnak, és a sok-sok humorral átszőtt, változatos táncos elemeknek köszönhetően mindezt szinte észrevétlenül érjük el, nincs gyötrelem, szenvedés. Olyan, mintha egyórás műkorcsolyázó edzésen vennénk részt. Persze a mozgásanyag teljesen más, de a hangulat szinte ugyanaz. Kétpercenként változnak az eltérő ritmusú, stílusú zenék. A vad tvisztből kecses keringőre váltunk, majd átsiklunk egy pergő csárdásba. Mindenki úgy érzi magát, mintha vidám hangulatú, nem mindennapi buliba csöppent volna! Képeinkkel ezúttal ilyen házi jégtáncot mutatunk be olvasóinknak. Keressenek valami jó zenét, és kövessék gyakorlatainkat a parkettán, zokniban. Ha kedvet kapnak, érdemes beszerezni a “műjégpályát” és a többi hozzávalót is, hogy biztonságos legyen a csúszkálás.

Azok a mozogni, sportolni szerető nők, kismamák és kisgyerekes anyukák is kipróbálhatják a Slide-ot, akik nem tudnak eljutni a ROXAN fitneszklubba. Házi használatra megvásárolható az eszköz, amelyhez egyórás videokazetta is tartozik. Az órák hangulatát hűen tükröző műsor a slide-ozás alapjaival ismerteti meg a nézőt. Így aztán otthon is önfeledten rophatjuk a “jégtáncot”.

Gyakorlatok

1. A hagyományos bemelegítés mozdulatain túl végezzünk el néhány slide-ozásra rávezető gyakorlatot!

A szőnyeg egyik végénél kitámasztjuk a lábunkat, ráhelyezzük testsúlyunkat. A másik láb sarkát rugózó mozdulatokkal, ütemesen csúsztatjuk le-fel. Végezzük el a gyakorlatot a másik láb kitámasztásával is!

2. A szőnyeg egyik végétől a másikig próbálunk eljutni három, majd két ütemben. Ügyeljünk az egyenes testtartásra, valamint fokozatosan növeljük a terpeszek szélességét!

3. A Slide alapmozdulatának elsajátítása következik.

A “pálya” egyik végétől zárt állással, guggoló helyzetből indulunk. A kitámasztott lábbal erőteljesen ellökjük magunkat, miközben rögtön áthelyezzük a testsúlyunkat a másik lábra, amelyet a csúszás alatt végig hajlítva tartunk egészen a másik oldalra történő megérkezésig. Ugyanezt a mozdulatot elvégezzük a másik irányba is, majd folyamatosan csúszkálunk a szőnyeg egyik végétől a másikig! Íme, megtanultunk korcsolyázni!

Fontos! Mindig ügyeljünk a megfelelő testsúlyáthelyezésre. Nagy lendületet kell vennünk a sikeres átcsúszáshoz, amelyben a karmunka segít. A csúszás alatt mindkét talpunk folyamatosan legyen rajta a szőnyegen.

4. Tviszteljünk! Egyik lábunkat kitámasztjuk a szőnyeg végéhez, a másikra “ránehezedünk”, megemeljük sarkunkat – és jobbra-balra forgatjuk, mintha valóban tvisztelnénk. A kar közben a sarkunkkal megegyező irányba lendül.

5. Folytatjuk a tvisztelést, ezúttal páros lábbal! Mindkét sarkunk már a szőnyegen, összezárt talpunkat forgatjuk egyik-másik irányba.

6. Sífutás helyben! Mindkét lábunk a talajon – támadóállásban, egymással párhuzamosan. Testsúly az elöl lévő lábon. Majd lábtartáscsere folyamatosan, ellentétes kartartáscserével segítjük a mozdulatot.

7. Keringőzés forgással! Az alapcsúszást összekötjük középen egy 360 fokos fordulattal, majd a megérkezésnél lábemelés. Figyelem! Lábunk mindvégig a szőnyegen marad csúszás közben, csak megérkezéskor emeljük lábunkat!

A dinamikus gyakorlatokat erőnléttől függően 2-3 percig végezzük!

8. Izomerősítő gyakorlat. Terpeszállásból indulunk, majd lassan popsit, combot, hasat megfeszítve egyszerre mindkét lábunkat zártállásba zárjuk. A farizom, a combfeszítő, a combközelítő és a hasizom dolgozik intenzíven. Közben mindkét tenyerünket jó erősen egymáshoz szorítjuk, amivel a mellizmot formáljuk.

Ismétlés: hússzor.

9.Az egyik lábat hajlítva kitámasztjuk, a másikat kinyújtva, enyhén befelé fordítva ütemesen, apró mozdulatokkal csúsztatjuk fel-le. Rendkívül hatásos combbelső-formáló!

Ismétlés: Két sorozatban tízszer-tízszer.

10. Derékformálás fenéken tvisztelve! Lábfejünket felemelve, egyenes háttal sarkunkat a szőnyeg egyik szélétől a másikig csúsztatjuk – ellentétes felsőtest- és karfordítással. Cél a karcsú derék! Ismétlés: amíg a fenekünk alatt a szőnyeg fel nem melegszik.

11. Kíméletes hasizomgyakorlat kismamáknak az alsó hasizom és a gerinc megtámasztásával. Kiinduló helyzet: enyhén nyújtott láb, sarok a szőnyegen, felsőtest kitámasztva. A felsőtest lassú emelésével egyidejűleg csúsztatjuk a sarkunkat felfelé, majd vissza kiinduló helyzetbe. Ismétlés: két sorozatban tízszer.

12. Kartámasz a szőnyeg végén. Csípőnket megemeljük, sarkunkat a szőnyegen tartjuk, így végzünk folyamatosan lábtartáscserét. A comb hátsó részét, a kar- és vállizmokat formálja a gyakorlat.

Ismétlés: hússzor.

13. Levezetés. A legjobban igénybe vett combközelítő izmot, a gátizmokat nyújtjuk. Talpunkat összeérintve csúsztatjuk lábfejünket előre, majd vissza kiinduló helyzetbe. A további levezető gyakorlatokat a hagyományos befejező nyújtó-lazító mozdulatokkal egészíthetjük ki.

Forrás: Kismama magazin