Terhesség

Rózsahimlő: tünetei és kezelése

A rózsahimlő vagy más néven rubeola, egy általában enyhe gyermekkori betegség. A jellemzően kiütéssel járó vírusos megbetegedés az esetek jelentős százalékában gyermekkorban zajlik le.
2015. November 19.

A felnőttek rubeolás megbetegedése a gyermekekéhez képest súlyosabb, várandós nők esetében pedig a fertőzés komoly magzati károsodást okozhat.

A rubeola előfordulása

A betegség szezonálisan jelentkezik: a legtöbb eset tavasszal, a márciustól májusig tartó időszakban fordul elő. Tipikus gyermekbetegségnek mondhatjuk, a fertőzések 60 százaléka óvodás és kisiskolás korra tehető, bár a védőoltás (MMR) 1989-es bevezetése óta ritka a gyermekkori rubeolás megbetegedés Magyarországon.

A fertőzés okai, védőoltás

A rubeolavírus cseppfertőzéssel, emberről emberre terjed közvetlen érintkezéssel, ritkább esetben szennyezett tárgyak közvetítésével. Fogékonyságunk a vírus iránt általános, de a fertőzés kialakulásához hosszabb kontaktus – zárt térben, hosszabb együttlét vagy közvetlen érintkezés – szükséges.

Mivel Magyarországon a gyermekek nagy része védőoltásban részesül, azok a felnőttek vannak nagyobb veszélyben, akik nem kaptak gyermekkorukban védőoltást vagy a gyermekkori oltásból eredő immunitásuk kimerült.

A rubeola 1989 óta a kötelező védőoltások körébe tartozik. A védőoltás – az MMR – a kanyaró és a mumpsz elleni hatóanyaggal együtt kerül beadásra, élő, legyengített rubeolavírust tartalmaz. A hazai gyakorlat szerint védőoltást kell kapnia minden 15 hónapos kort betöltött csecsemőnek, emlékeztető oltást pedig 11 éves korban.

Azoknak a 1978 előtt született nőknek, akiknek rubeolafertőzése nem bizonyítható, a tervezett terhesség előtt legalább három hónappal MMR oltás javasolt. Az oltás ellenjavallatai közé tartozik (mind gyermekek, mind felnőttek esetében) a heveny megbetegedés és a fertőző betegség lábadozási periódusában tervezett oltás. A felnőttkori MMR oltás után három hónapig nem ajánlatos teherbe esni.

A rubeola tünetei

Mivel a vírus a felső légutak nyálkahártyáján és a nyaki nyirokcsomókban szaporodik, ezért a fertőzés kezdetén jellemző tünet a nyaki, tarkótáji, illetve fül mögötti nyirokcsomók duzzanata. A tünetek jelentkezhetnek még lázzal, enyhe náthával, ízületi fájdalommal, torokgyulladással és kiütéssel. A lappangási idő 14-21 nap, de a fertőzőképesség a kiütések megjelenése előtt 5 nappal kezdődik és a kiütések megjelenése után még 5 napig tart.

A kiütések az arcon kezdődnek: kicsi, rózsaszínű foltok formájában. Gyorsan terjednek az arcról a törzsre és a végtagokra. A törzsön összefolyhatnak, de a harmadik nap végére leggyakrabban teljesen eltűnnek. A száj nyálkahártyáján vagy a szájpadon is megjelenhetnek hasonló foltok, de három napnál tovább ezek sem maradnak.

A felnőttek rubeolás megbetegedése a gyermekekéhez képest súlyosabb képet mutat: gyakori a felső légúti hurut, a magas láz, az elesettség, előfordulhat (főleg nőknél) az ízületek hosszantartó fájdalma, gyulladása.

Rubeola a terhesség alatt

A rubeolavírus különlegessége és egyben legnagyobb veszélye, hogy átjut a méhlepényen, így a fertőzésekre fokozottan érzékeny magzat megfertőződhet a vírussal.

A magzati károsodás mértéke a megbetegedés időpontjától függ, a legnagyobb veszélyt az első trimeszterben bekövetkezett fertőzés jelenti. A magzat a fertőzés következtében súlyos károsodást szenvedhet. A fejlődési rendellenességeket congenitalis veleszületett rubeola szindrómaként (CRS) ismerjük, amely változó súlyosságú lehet. Súlyosabb esetben veleszületett szívbetegség, teljes vagy részleges vakság, süketség, a növekedés elmaradása jellemző. A központi idegrendszer érintettsége is fennállhat, ebben az esetben az szellemi visszamaradottság a közepestől a súlyos fokig változhat.

A kismamák számára ezért rendkívül fontos a rózsahimlő megelőzése, illetve a terhesség előtti immunizálás.

Diagnózis, kezelés

A rubeola diagnózisa nem könnyű feladat, mert a klasszikus tünetek szinte soha nem fordulnak elő együttesen. További nehézséget okoz, hogy az allergiára jellemző kiütések és a rubeola kiütései nagyon hasonlóak egymáshoz. A tünetek olyan gyengék is lehetnek, hogy szinte lehetetlen víruslaboratóriumi módszerek nélkül megállapítani, hogy rubeolafertőzésről van szó. Ugyanakkor éppen a várandósok védelmében fontos tisztázni minden gyanús esetet. Vérvizsgálattal egyszerűen kimutatható, hogy rubeola vagy más megbetegedés áll-e a tünetek hátterében.

A rubeola általában enyhe, magától gyógyuló betegség. Javasolt az ágynyugalom, fokozott folyadékbevitel, de speciális kezelést az esetek döntő többségében nem igényel.