Terhesség

Réthy Pál Kórház, Békéscsaba

A békéscsabai szülészet-nőgyógyászat két éve költözött a kórház régi, elavult épületszárnyából a tágas, napfényes új épületbe, ahol az osztályvezető főorvos, dr. Rucz Árpád kalauzolt körbe bennünket.
2011. Szeptember 01.

– Az új épületben kis, családias kórtermeket alakítottunk ki, modernizált műszerparkkal. Amit lehetett, még költözéskor megvalósítottunk, van 3D és 4D ultrahang, CTG, egyelőre nincs okunk panaszra – nyilatkozza a főorvos.

Mint a környék kisebb kórházai esetében, itt is a Szegedi Klinikára küldik a patológiás eseteket, vagy ha genetikai problémáról van szó, az enyhén diabéteszes kismamákat viszont helyben el tudják látni a központi terhesgondozás keretei között. Nagyon nagy népszerűségnek örvend szülésfelkészítő tanfolyamuk, amelynek talán a témák sokszínűsége az oka, hiszen a programban a szokványos szakterületek mellett – belgyógyász, szülész-nőgyógyász, diabetológus, védőnő – kineziológus és gyógytornász is segíti a szülőket a szülésre hangolódásban.

– Büszkék vagyunk arra, hogy „E” kategóriás (azaz főiskolai végzettségű) bábák segítik a szülés minél természetesebb lefolyását, figyelembe véve minden felmerülő igényt – mondja dr. Rucz Árpád.

Az alternatív vajúdókban bordásfal, gumilabdák, pezsgőfürdő, franciaágy található, így meghitt körülmények között készülhet a szülésre a család.

Külön császáros műtővel rendelkeznek, higiéniai és szakmai szempontból fontos, hogy itt csak császármetszést végeznek. Nőgyógyászati műtőjük jól felszerelt, mivel az osztály laparoszkópos centrumként üzemel. Epidurális érzéstelenítés ugyan hozzáférhető, de nem a nap 24 órájában, és a tapasztalatok szerint inkább a nitrogén-oxidul gázkeveréket kérik a vajúdó kismamák. Réthy Pál Kórház, Békéscsaba

A baba a megszületését követően azonnal édesanyja mellén pihenhet,azután, amíg az anya gátját ellenőrzik, varrják, a babát is ellátják. Végül a baba és a mama együtt pihenhet.

A szoptatást messzemenően támogatják, ám ha pótlásra van szükség, a babák tápszert vagy cukor nélküli teát kapnak.

Az osztály létrehozott egy alapítványt is a műszerezettség fejlesztéséért, a szakembergárda képzéseiért (Egészséges Nőkért, Boldog Szülésért Alapítvány), melynek a főorvos elkötelezett támogatója.

Tények, adatok:

– Születésszám 2010-ben: 977

– Császármetszések aránya: 37,5 százalék

– Szülőszoba: egy egyágyas, egy kétágyas és egy alternatív vajúdó (bordásfallal, labdával, franciaággyal, pezsgőfürdős káddal, valamint szülőszékkel)

– Gyermekágyas kórtermek: két egyágyas, egy kétágyas és két négyágyas

– A két egyágyas kórterem fizetős, klímával, televízióval, internetkapcsolattal, hűtőszekrénnyel, mikróval – az apa 24 órában ott tartózkodhat.

– Szülésznő- és dúlaválasztás lehetséges

– 12 órás rooming-in (általában 6 és 20 óra között)

– Császármetszésnél az apa nem lehet bent.

– Mindenki a szülést követő 4. napon távozhat.

Az interneten itt tájékozódhatsz.