Terhesség

Pelenkakelengye: ezekre lehet szükséged a pelenkázáshoz

Milyen kellékekre lesz szükségünk a pelenkázásnál az otthonunkban és mit kell beszerezni az utazáshoz? Összeírtuk mindazon eszközöket, amelyek komfortosabbá tehetik a peluscserét a kicsin.
2019. Június 21.
Pelenkakelengye: mi kell a pelenkázáshoz?

Amikor elutazunk – akár egy hétvégére csak – a gyermekkel, mindig azt gondolom végig a pakolás előtt, hogy milyen tevékenységek várnak ránk az elkövetkező időben (lesz-e medencés fürdés, kinti játék, benti játék, alváshoz mit viszünk, etetéshez, a gyermek közlekedéséhez, esti fürdetéshez, az autóban töltendő idő során minek vesszük hasznát, stb.). Utána tevékenységenként/helyszínenként összeírom a szükséges (potenciálisan szükségessé váló – aztán nyilván a feléhez nem nyúlunk végül) eszközöket. Így próbálok nem megfeledkezni semmiről.

A pelenkakelengye összeállításánál is ezt a gondolatmenetet tudom javasolni. Gondoljuk át a pelenkázás helyszínét, körülményeit – ekképp viszonylag könnyű a pelenkakelengyével is boldogulni, és beszerezni még szülés előtt, vagy szülés után a szükséges kellékeket.

A “pelenkázósarok” otthon

Mivel az újszülöttünkön nagyon sokszor kell majd pelenkát cserélni naponta, hosszú időt töltünk majd ezzel a tevékenységgel. Fontos, hogy kényelmes legyen a helyünk, pozíciónk eközben.Sokat segíthet rajtunk egy jól megválasztott pelenkázókomód. Okosak akkor vagyunk, ha a mi testmagasságunkhoz választunk komódot. Azaz odaállunk elé az üzletben és imitálunk egy pelenkacserét. Mennyire tudunk behajolni (hiszen a baba feküdni fog, tehát legalább fél méter mélyre be kell hajolnunk a pelenkázó fölé), elég magas-e, ráfér-e a pelenkázó alátéten kívül ez-az, a kezünk ügyében tudunk-e majd minden fontos kelléket. Mi például fiókosat választottunk, így kezem ügyében voltak a fiókokban a babaruhák is. Mert bár mindig odakészítettem a következő pelenkázáshoz egy szett tiszta ruhát, gyakran egy pelenkacsere két átöltözést is szükségessé tett. Ekkor szerencsés, ha egyből kézre esik a tiszta ruha a pelenkázó alatt például.Vagy ha ruhásszekrényt vettünk a babának, akkor a pelenkázó helyszínen állva legyen karnyújtásnyi távolságra a babaszekrény ajtaja, hogy kivehessük, amit keresünk. A babát ugyanis egy pillanatra sem hagyhatjuk magára. És bizony a legtöbbször egymagunk oldunk meg mindent, tehát érdemes felkészülve hozzákezdeni a pelenkacseréhez (is).Pár hét után a baba már igényli, hogy történjen is valami körülötte, amíg pelenkát cserélünk rajta. Megoldás lehet a kiságyforgót a pelenkázó fölé szerelni vagy más játékot, a baba számára kedves képet a látóterében elhelyezni, valamit a kezébe adni, ami tetszik neki és segít lekötni őt pár percre. Ugyanígy az éneklés, beszélgetés is segíthet. Ezt tényleg a babánk megismerése során fogjuk megtudni, mi köti le őt a leginkább.

A pelenka maga

A legtöbb bizonytalansági paraméter magával a pelenkával kapcsolatban merül fel. Újszülöttel a legtöbb anyuka (még) eldobható pelenkát kezd használni – de ekkor is rengeteg változó szerepel az egyenletben.Mekkora méretet vegyünk kezdésnek?Érdemes figyelni az ultrahangok alapján készített becsléseit a szülészorvosnak – azzal együtt is, hogy nem kifejezetten pontosak ezek a becslések. Nagyságrendben mindenképp tudnak segíteni, hogy kell-e újszülött méretű pelenka vagy egyből 1-es, ne adj’ Isten 2-es mérettel fog kezdődni a pelusozós programunk. Nekem már 1-2 héttel szülés előtt 4 kg-ot jósoltak a gyermek tömegének, s végül majdnem 4 és fél kilósan született a babánk. Mondanom sem kell, hogy – szerencsére – újszülött méretben nem vettünk pelenkát, 1-esből sem sokat.Milyen márkát használjunk?A legtöbb család a környezetünkben jó néhány típusú eldobható pelenkát kipróbált, amíg megtalálta megfelelőt. Ami a baba anatómiájának, bőrének, pisi-/kakimennyiségének, a szülők pénztárcájának a leginkább megfelel. Gyakorlatilag végtelen a kínálat, lehet kísérletezni. Nekünk szerencsére már a kórházi napokban meglett a győztes – azt a márkát közel egy évig használtuk. Semmi mást nem kellett próbálni. Aztán ahogy megváltozik a baba mozgása (mászni vagy éppen járni kezd), változhat, milyen pelenkára van szüksége. Olyankor újrakezdődhet a tesztelés, próbálgatás. Illetve amikor már sokat fut, mozog, szempont lehet a minél könnyebb, gyorsabb pelenkacsere. Olyankor segítségünkre lehet a bugyipelenka – amit nagyon egyszerű fel- és lehúzni az esetleg közben szaladni próbáló gyerkőcre is.

Kiegészítők pelenkázáshoz

AlátétAkár merev pelenkázó betétet vagy egy matracot teszünk a pelenkázóra, akár egy hordozható, összecsomagolható, összehajtható változatot, valamit mindenképp a babánk alá fogunk tenni pelenkacserekor. Bölcsődében például textilpelenkát tesznek a pelenkázóbetétre (alátétre) és azt cserélik minden pelenkázás után. Van tehát sok praktika, kinek mi válik be.PopsitörlőItt már tényleg nagyon egyéniek a szokások, ki hogy törli meg a kisbaba fenekét illetve teljes alsó felét. A minél természetesebb alapanyag elvárása egyre inkább alapvetés lesz. Nemrégiben több nagy, ismert márka piacra dobta a 99%-ban csak vizet tartalmazó eldobható popsitörlőjét – korábban nehezen lehetett ilyen kendőket találni. Vannak anyukák, akik a tiszta víz és vatta kombinációjára esküsznek, ők csak útközben használnak popsitörlőkendőt. A legtisztább, leginkább bőrbarát megoldás nyilván ez. A legkényelmesebb pedig az eldobható popsitörlőkendő. Ebből, ha a fent említett, gyakorlatilag csak vízből állót választjuk, biztosan semmi irritáló anyaggal nem találkozik babánk bőre.Popsikrém / -ápolóA baba bőrének érzékenységétől függ, lesz-e és ha igen, milyen esetekben szükségünk popsikrémre, olajra, egyéb kencére. Nekem az akkori gyermekorvosunk azt mondta az első találkozáskor, hogy minden pelenkázásnál vastagon krémezzem be a gyógyszertári babapopsikenőccsel (OTKI kenőcs) a pelenkával fedett területet. Ezt ő egyértelműen preventív céllal kérte tőlem: ne kezdje ki a kisbabám bőrét az eldobhatós pelus.Azóta már tudom, hogy ennél sokkal jobb minőségűek a mai eldobható pelenkák és hogy felesleges nyakig bekenni a gyereket minden alkalommal. Sokkal inkább fontos az, hogy amikor már kipirosodott a bőre, akkor legyen gyors gyógyírünk rá. Akkor egyből kenjük be. Erre a célra is sokféle krém érhető el, már a drogériákban is kapható hatóanyagos krém is (cink-oxidot tartalmaznak általában a pelenkakiütést enyhítő készítmények). Emellett gyógynövényalapú készítményeket is szeretnek használni az anyukák, én is vettem ilyet a közelmúltban. Sőt, az egyik barátnőm bio mandulaolajat ken az irritált bőrfelületre a gyermekeinél. Szóval ahány ház, annyi szokás – ebben is.PelenkakukaSzintén ízlés, szokás, elvek kérdése. Kit milyen szag mennyire zavar, milyen gyakran tudja kivinni a lakásból a szemetet, stb. A pelenkakukák jól zárnak, magukban tartják a szagokat. Az első pár hónapban jó szolgálatot tehetnek. Ha beszerzed, nyugodtan tehetsz bele sima szemeteszsákot is, azzal is tudod használni.

Pelenkázás az otthonon kívül

Amikor az újszülöttünkkel elhagyjuk az otthoni bázist, sok holmit kell magunkkal vinni. Legyen egy dedikált pelenkázótáskánk, aminek a tartalma nagyjából állandó, csak a személyes dolgainkat kelljen ki-/bepakolnunk. Vannak anyukák számára készített pelenkázótáskák, sokaknak az válik be. Nekem az annyira nem volt kényelmes és végül is a korábbi edzős hátizsákomat áldoztam be a célra: a sok zsebének és nagy méretének köszönhetően a gyerek összes cucca elfér benne és a saját, minimálra redukált készletemet is bele tudom pakolni. Így kettőnknek egy táska elég – az megy a hátamra, s lám, marad két szabad kezem. Ez is nagyon sokszor édeskevésnek bizonyul…A pelenkázótáskában is – a pelenkázás témájában legalábbis – nagyjából ugyanazokra a dolgokra kell választ találnunk, mint az otthoni pelenkázás során. Legyen benne néhány darab pelenka, legyen alátét, amire fektethetjük a babát, popsitörlő (használjunk bármit is erre a célra) és könyv, játék, kis kreativitás (pl. falevelek alatt pelenkázzunk a szabadban) vagy a fejünkben pár vidám dalocska, amivel lefoglaljuk a babánkat a pelenkacsere idejére.Néha szükség lehet pelenkazacskóra is, amibe a használt pelust eltehetjük és őrizhetjük a következő szemetesig (ez egyfelől környezettudatos, mert hát nem mindenhol találunk szemetest, hogy eldobjuk a pelenkát – másfelől nyilván újabb műanyag, ami terheli a környezetet- ez messzire vezet, nyilván ez a probléma a szobatisztasággal oldódhat meg véglegesen). Valamint a váltásruhát se felejtsük otthon, mert bárhol történhetnek balesetek, amikor a baba ruháját is cserélnünk kell.Kapcsolódó cikkeink pelenkázás témában: