Terhesség

Orrvérzés a terhesség alatt

Az orrvérzés az egyik olyan tünet, mely általában sokkal ijesztőbb, mint amennyire súlyos. A kismamák körében is gyakori - kell-e miatta aggódni?
2018. Június 08.
Nátha után gyakoribb lehet az orrvérzés

A terhesség alatt emelkedik a vér térfogata. Emiatt az orr területén lévő vénák is megduzzadhatnak, így nagyobb valószínűséggel eredhet el a kismamák orrának a vére. Ha még kicsit meg is vagyunk fázva, akkor még valószínűbb, hogyha ez előfordul, a rossz idő vagy a nátha bekövetkeztével tehát számítsunk rá, hogy időnként vérezhet majd az orrunk. Az orrvérzés emellett egyébként a magas vérnyomásnak is lehet a jele.

Annak ellenére, hogy általában ártalmatlan az orrvérzés, és a szülés után el is múlik, mindenképp forduljunk orvoshoz, hogyha túl gyakran tapasztalnánk, vagy nagyon nehezen tudnánk elállítani a vérzést.

Hogyan kezeljem a terhesség alatti orrvérzést?

Van néhány praktika, amivel el lehet állítani a vérzést. Például az ujjainkkal szorítsuk össze az orrcimpánkat, de a hideg borogatás vagy a jég sem rossz ötlet, a hideg hatására az erek ugyanis összeszűkülnek és így is el tudjuk állítani a vérzést. Fontos, hogy – a közkeletű vélekedéssel ellentétben – ne hátra, hanem előre hajtsuk a fejünket!

Ez is érdekelhet: