Terhesség

Mikor dönt a baba a megszületés mellett?

Az egyik legnagyobb orvostudományi rejtély eddig az volt, hogy miért pontosan 40 hétig tart a terhesség, illetve, mi váltja ki tulajdonképpen a szülés beindulását.
2015. Szeptember 04.

Sokan sokféle elmélettel magyarázták már ezt, de arra például, hogy miért lehetnek ebben eltérések, nem tudtak kielégítő választ adni.

Kutatók azonban felfedeztek egy olyan fehérjét, mely a magzat tüdejéből kikerülve kémiai folyamatok sorát indítja be – többek között olyan hormonális hatásokat, melyek a szülés megindulásához is vezetnek. A tüdő fejlettsége rendkívül fontos a születendő magzatnál, hiszen az anyaméhből kikerülve önállóan kell tudnia lélegezni.

Mikor dönt a baba úgy, hogy megszületik?

Dr. Carole Mendelson, a kutatás vezető szerzője szerint a tüdőből származó vegyület, bár nem hormon, hormonként viselkedik. “Ez az anyag figyelmezteti az anyai szervezetet arra, hogy eljött a szülés ideje, méghozzá akkor, ha a magzat tüdeje elég fejletté válik ahhoz, hogy levegőt lélegezzen” – mondta.

“Sajnos, eddig nem igazán tudtuk megállapítani, hogy pontosan mi okozza a koraszüléseket, de úgy gondoljuk, hogy ez a protein, illetve annak hiánya, nagy szerepet játszhat abban, hogy túl korán vagy időben jön világra egy baba.”

Mendelson és kollégái egerek tanulmányozása során fedezték fel a proteint, de ez az emberi magzatok szervezetében is megtalálható. Az SP-A-nak nevezett anyag az immunsejteket, makrofágokat is támogatja, például abban, hogy a tüdőbe jutó kórokozók ne okozhassanak betegségeket.

“A koraszüléssel nagyon gyakran együtt járnak a különböző légúti fertőzésekkel. Emellett a koraszülésen átesett nőknél azok a membránok is fertőzöttek, amelyek a magzatot körülveszik, és a méhben is a normálisnál több, az immunrendszer részét képező falósejt található” – magyarázta a szakember.

“Tehát a méhben, a magzatvízben található makrofágok szerepet játszanak abban, hogy beinduljon a szülés, függetlenül attól, hogy azért vannak azok ott, mert valamilyen kórokozóval veszik fel éppen a harcot, vagy azért, mert az érett magzati tüdő hatására kerülnek oda.

Ha további kutatásaink során sikerülne jobban megismernünk ezeket a mechanizmusokat, előbb-utóbb talán olyan gyógyszereket is kifejleszthetnénk, melyek megakadályozhatják a koraszüléseket.”

Kapcsolódó cikkeink: