Terhesség

Mezőtúri Városi Kórház

A mezőtúri kórház szülészet-nőgyógyászati osztálya meglep modernségével, felszereltségével. Bevallom, nem erre számítottam.
2011. Április 08.

Dr. Károssy Csaba, az osztályvezető főorvos nevetve kommentálja értetlenkedésem.

Magánkórháznak tervezték, azonban nem sikerült befejezni, önkormányzati kezelésbe került, és a mai napig kft.-ként működik.

A két éve átadott épületszárny tágas és modern, babakáddal, pelenkázóval felszerelt kórtermeiből a Körös-partra nyílik kilátás. Azonban, mivel a kórháznak kicsi a vonzáskörzete, nagyon alacsony az éves születésszám, ezért bizonytalan az osztály jövője.

– Természetesen a kórház orvosainak rengeteg ötlete lenne, hogyan lehetne vonzóvá tenni szülészetünket, de számos ezek közül a pénz hiányán vérzik el. Örülnénk, ha minden szülőszobában további alternatív eszközökkel dicsekedhetnénk, és a szolgáltatásaink palettáját is bővíthetnénk – mondja dr. Mike Géza, a szülészet egyik főorvosa. – Vannak viszont elképzelések, amelyek megvalósulni látszanak: jelenleg olyan minősítés megszerzésén fáradozunk, amely a Down-kór szűrésén túl többrétű szűrővizsgálat elvégzésére adna lehetőséget.

– Bármennyire kis kórház vagyunk, az epidurális érzéstelenítés a nap huszonnégy órájában elérhető, ingyenesen, de érdekes módon a szülő nők többsége nem veszi igénybe. Császárnál spinális érzéstelenítést alkalmazunk – mondja az osztályvezető főorvos.

A kórház két szülőszobája szeparált, a népszerű vajúdáskönnyítő eszközök (bordásfal, labda) is megtalálhatók bennük, ezeket szívesen használják a kismamák.

Mezőtúri Városi Kórház

– A szülést hagyományos, fekvő helyzetben vezetjük le, mert négykézláb, guggoló pózban nem férünk a gáthoz, illetve nem tudjuk teljes mértékben ellenőrizni a baba mozgását. Tisztában vagyunk azzal, hogy őseink is guggoló helyzetben adtak életet, és a háton fekvés leginkább nekünk, orvosoknak kedvez – a kismamáknak kevésbé –, de ebben az esetben a biztonságot helyezzük előtérbe – mondja dr. Mike Géza.

A szülések döntő részénél az apák is jelen vannak, kivételt csak a műtétek jelentenek.

– Ha bármilyen komplikáció adódik, amelyet itt nem tudunk ellátni, a baba a szolnoki megyei kórházba kerül, súlyos esetben pedig Debrecen az illetékes – magyaráz Dr. Károssy Csaba.

A beszélgetés zárásaként a főorvos végigvezet az épületen, közben szakadatlanul mesél megrázó afrikai szakmai élményeiről, merthogy dr. Károssy Csaba világot járt orvos, aki számára Mezőtúr maga a nyugalom szigete.

Tények, adatok:

Születésszám: 2009-ben 337

Császármetszések: 31,48 százalék

Ágyszám: 17, melyből tíz a szülészeten, hét a nőgyógyászaton található

A szobák két- és négyágyasok, fürdőszobásak.

Alapítványi szobák nincsenek.

24 órás rooming-in, igény esetén

Szülésznőválasztás lehetséges.

Korszerű labor, 4D ultrahang, Down-kór-szűrés, terhespatológia, koraszülöttrészleg.

Szülésfelkészítő program áll a családok rendelkezésére.

Szülés után a kismamák a negyedik napon, császár esetén pedig az ötödik napon mehetnek haza.

(A cikk a 2010 augusztusi állapotot tükrözi.)

Forrás: Kismama magazin