Terhesség

Még mindig sok a tévhit a VBAC (császármetszés utáni hüvelyi szülés) kapcsán

Mi kell a császármetszés utáni sikeres hüvelyi szüléshez? Rutinszerű-e a hegbetapintás? Valóban számít-e hegvastagság vagy felesleges vele foglalkozni? Tarján Veronika, a Veronaki zenekar énekese beszélgetett Csűrösné Gödény Erzsébettel a VBAC-ről.
2021. Április 12.
Sikeres VBAC? Ha lenne recept, már elmondtuk volna (fotó: Getty Images)

A Facebook beszélgetés apropóját az adta, hogy a Veronaki zenekar énekese maga is VBAC-re készült, a Facebookon pedig szülésznőjét, Csűrösné Gödény Erzsébetet kérdezte a császármetszés utáni hüvelyi szülés lehetőségéről.

Miért téma egyáltalán a VBAC (vagyis Vaginal Birth After Caesarian, azaz császármetszés utáni hüvelyi szülés)? Egyfelől azért, mert ma Magyarországon 40 százalék körül van a császármetszések aránya, ami igen magas aránynak tekinthető. Míg korábban automatikus volt, hogy császármetszés után a következő szülés is műtéti úton fejeződik be, addig ma már vannak szülészorvosok, akik nem gondolják ezt ennyire egyértelműen. Másfelől ők még mindig kevesen vannak, és főleg nem mondhatjuk, hogy intézményi szinten általánosan támogatott lenne a VBAC, inkább úgy fogalmazhatunk, hogy vannak olyan kórházak, ahol akadnak olyan orvosok, akik beleengednek hüvelyi szülésbe egy előzetesen császárral szült anyát.

Bizalom, támogatás

Csűrösné Erzsébet nemcsak a VBAC, hanem a szülés szempontjából a legfontosabbnak azt tartja, hogy bizalom legyen a szülő nő és a segítői között. Úgy gondolja, hogy a legfontosabb megtalálni azt a segítőt minden kismamának, akiben hisz, akiben megbízik, aki támogatni tudja őt. Úgy tapasztalja, hogy a szülés a nők egyik legmeghatározóbb élménye, akkor is ha jó, akkor is ha traumatikus. Évtizedekkel a szülésük után is képesek felidézni, mert nagyon fontos élmény, fontos megtapasztalás számukra.

A másik oldalról, jelen esetben a szülésznői oldalról Csűrösné Erzsébet kiemelten fontosnak tartja, hogy partnernek kell tekinteni a kismamákat és minden felmerülő kérdésükre válaszolni kell, mert a szülés és a VBAC esetében is fontos a felkészülés.

A tapasztalt szülésznő a beszélgetés során többször is hangsúlyozta a választás szabadságát és azt is, hogy olyan apróságoknak tűnő dolgok, mint illatok, hangok, fények, színek, milyen sokat tudnak hozzáadni vagy épp elvenni a szüléshez: a körülmények olyan hatással lehetnek egy éppen vajúdó asszonyra, ami bizony komoly hatással lehet a szülés kimenetelére is. Ebben a dúláknak is komoly szerep juthat, Csűrösné azt tapasztalja, hogy ahol jelen vannak dúlák, ott bizony kevesebb a császármetszés, kevesebb a beavatkozás, a dúlák nemcsak az anyát, hanem az apát is támogatják a szülés folyamatában. Ő egyáltalán nem rivalizál a dúlákkal, szívesen dolgozik velük.

Császármetszés, VBAC

A császármetszésről a szülésznő elmondta, hogy sokkal több szövődménye lehet, mint a hüvelyi szülésnek. A császármetszés egy komoly hasi műtét, ha mindenképp szükséges, az más dolog, de feleslegesen, indokolatlanul nem veszélytelen. Napjainkban itthon a császármetszés aránya 40 százalék, aminek több oka is lehet, de a szülésznő elmondta, hogy a 70-es években, amikor a pályáját kezdte, ez az arány bizony csak 10 százalék volt. Amikor 29 évvel ezelőtt a Szent István Kórházba igazolt, akkor ott 8 százalék volt a császárarány.Ami a VBAC elleni érv szokott lenni, az a hegszétválástól való félelem, amiről a szülésznő elmondta, hogy nagyon ritkán fordul elő, de nem nulla az esélye. A kérdésre, miszerint fájdalommal jár-e a kismama részéről a hegszétválás, Csűrösné elmondta, hogy nem jár fájdalommal, de részben a folyamatos CTG-ből következtetnek a szülést kísérők a hegszétválásra, részben az anyai kommunikációból: a vajúdó kismama viselkedése, kommunikációja megváltozik vagy megszűnik hegszétválás esetén, ilyenkor azonnal műtőbe kell menni.A szülésznő kifejezetten támogatja a vízben vajúdást és ezt nem tartja elképzelhetetlennek VBAC esetében sem, a folyamatos CTG ma már vízálló is lehet, így az állandó monitorozás is megoldható.Eloszlatott néhány tévhitet is. Ilyen a rutinszerű hegbetapintás, ami náluk egyáltalán nem automatikus (a hegbetapintás amikor VBAC után az orvos kézzel ellenőrzi az méhen lévő heg épségét). Azt a tévhitet is eloszlatta a szülésznő, hogy számít a hegvastagság: ma is sok helyen mérik az előző császármetszés méhen ejtett hegének vastagságát és sok helyen ettől teszik függővé, hogy engedik-e a hüvelyi szülés kísérletét. Pedig nem számít a hegvastagság, egy vékony heg is lehet rugalmas és egy vastag heggel is adódhat probléma.Szintén nem igaz, hogy VBAC esetében nem szabad oxitocint adni vagy epidurálisan vajúdni. A folyamatos CTG pedig nem jelenti azt, hogy vajúdás alatt ágyhoz, fekvő helyzethez kötött a kismama, felállhat, ülhet, használhat labdát, akár vízben is vajúdhat.És hogy mi a sikeres VBAC receptje? Csűrösné Gödény Erzsébet szerint, ha lenne ilyen, már elmondták volna. Amit fontosnak tart, hogy a két szülés között teljen el 1-1,5 év, de ami ennél is fontosabb szerinte, amit a fejünkben tehetünk: ha eldöntöttük, hogy megpróbáljuk, akkor bízzunk magunkban, az orvosban, a szülésznőben.