Terhesség

Macska a várandósság alatt: menjen vagy maradjon?

Az egyik legnagyobb vihart kavaró posztom egy közösségi oldalon az volt, hogy a születendő gyermek miatt meg kell szabadulnom a család cicájától.
2013. Május 08.

Több száz levelet kaptam ismeretlenektől, felháborodottat, segíteni akarót, agresszív hangvételűt, kioktatót, kedveset. Pedig a történet lényege nem is a macska!

Macska a várandósság alatt: menjen vagy maradjon?

Azaz dehogynem, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a toxoplazmavírus (macskaürülékkel terjedő fertőzés) számomra sosem hallott dolog volt, egészen addig, míg a nőgyógyászom fel nem tette a kérdést: macska van? Naná, hogy van, lenne még kutya is, kisoroszlán, delfin és mormota, ha nem lennék helyben és térben korlátozva. Akkor újabb vérvizsgálat! Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy én ezt már hetekkel korábban jeleztem a háziorvosnak, aki közölte, hogy nem adhat rá beutalót, mert ezt csak a kerületi kórházban tudják vizsgálni. Nos, nem igaz, a rendelőben simán levették a vért, és csak egy gond volt vele: két hetet kellett várni az eredményre. Ezt nagyon nem tudom indokolni, de legyen, biztos sok a dolog.

Szóval a tizenhatodik héten kaptam meg az eredményt, hogy én még nem estem át a fertőzésen, annak ellenére, hogy kilenc éve van cica a háztartásban. Némi magyarázat, hogy miről is van szó. Tényleg csak röviden: a fertőzés észrevétlen lefolyású, többnyire át szoktak esni rajta a macskatulajdonosok, kismamákra nézve kínos csak, mert a baba fejlődésében igen nagy kárt tehet.

Persze igyekeztem megint nem guglizni, az orvos azt mondta, nem kell hajléktalanná tenni szegény Stefit, de ne nagyon simogassam, mert a nyálával a szőrére kerülhet a vírus, egyébként figyeljem meg, hogy ahogy nő a pocim, egyre jobban el fog kerülni. És tényleg. Újabban szerelmes a pasimba, reggelente neki nyávog kajáért, és mint rendes románcozó párocska, időnként össze is vesznek, aminek folyományaként a macska az ágy alól fúj és morog. Ezen persze muszáj gurulnom a nevetéstől, hiszen egyikükkel sem könnyű összeveszni!Leültünk hát megbeszélni, hogy mi legyen. Persze mire hazaértem az orvostól, már patakokban csorgott a könnyem: a foltosnak mennie kell, legalább néhány hónapig albérletbe, nehogy kárt tegyen a picimben. Mire bezártam a lakás ajtaját (belülről), már olyan szomorú voltam, hogy szó nélkül ültem le a gépemhez szívhez szóló levelet írni, hogy a cicmáknak átmeneti gazdit keressek.

Perceken belül elkezdtek dőlni a válaszok, a kiírásra. Volt, aki legyintett az egészre, és azt mondta: Most mit idegeskedsz? Pucold kesztyűben az almot! Persze azonnal elfutotta lila köd az agyamat: Majd ha te leszel terhes, akkor legyintgess! És voltak kedves ismerősök, már a körön belülről, több gyerekkel, macskával, kutyával. Segíteni próbáltak, de én hajthatatlan voltam. A párom is csitítani próbált, hiszen tudta, hogy mennyire szeretem a kis szőrgombolyagot, és nehezen válnék meg tőle.

Végtelen szomorú álom talált meg az éjszaka. A reggel sem lett jobb, felfedeztem, hogy több mint száz levelet kaptam, főleg idegenektől, akiknek mind volt véleményük a dologról. Néhányra válaszoltam, de többnyire nem, mert csak jöttek, jöttek a levelek. Aztán egyszer csak egy név és egy telefonszám, egy vidéki állatorvos írt, kérte, hogy hívjam fel. Így is tettem, hiszen a levél csak néhány szigorú szóból állt, és ugye azt mind tudjuk, hogy amit az orvos mond, úgy kell csinálni.

A doki végtelenül kedves volt, pedig a háttérzajokból ítélve nem lehettem biztos abban, hogy nem zavarom. Azonnal tisztázott néhány kérdést, miszerint a macska nem kijárós, még erkélyünk sincs, más állatokkal nem érintkezik. Hovatovább a toxoplazmavírus csupán néhány napig él, majd távozik a cica szervezetéből, ürüléken keresztül, és ha már egyszer megkapta, többet nem kapja el, mert az állat védetté válik. Tehát a mi esetünkben az esély gyakorlatilag nulla.

Sokféle tanulságot hordozott a történet. Nekem mindenféleképpen. Először is azt, hogy ne pánikolj, gondolkodj, és ne hallgass másokra, csak a szakemberre. Ezt el ne felejtsem akkor se, amikor gyereket nevelek, hiszen anyukám is mindig azt mondja: az anyai ösztön ősi fegyver, használd! Továbbá azt, hogy ha nem vagy felkészülve kritikákra, ne vállald a nyilvánosságot. Ezt mondjuk regényíróként is régen tudnom kellene, de még mindig van mit tanulni! De talán a legfontosabb tanulság számomra így hangzik: család vagyunk. Senkit nem hagyunk hátra, nem utasítunk el. Mindig van megoldás!