Terhesség

Koronavírus: Bécsben is megjelent a fertőzés

Magyarországon továbbra sincs koronavírus-fertőzés, Bécsben azonban megjelent. Elkészült a koronavírus elleni vakcina tesztverziója.
2020. Február 27.
Koronavírus: Bécsben is megjelent a fertőzés (fotó: Getty Images)

Koronavírus: itthoni helyzet

Továbbra sincs koronavírusos megbetegedés Magyarországon, nincs olyan minta, amely azt igazolná, hogy bárki megfertőződött volna – mondta Gulyás Gergely csütörtöki sajtótájékoztatóján. Elmondta: 1 millió 200 ezer szájmaszk ma is rendelkezésre áll, valamint napi 25 ezer maszkot készítenek. Hiány tehát nincs, de mivel sokan vásároltak maszkot az utóbbi időben, előállhat olyan helyzet, hogy nem lehet kapni néhány helyen.

Koronavírus Európában

Bécsben diagnosztizálták az első koronavírus-fertőzést – jelentette be Rudi Anschober szociális és egészségügyi miniszter. Az osztrák fővárosban egy 72 éves férfi betegedett meg elsőként koronavírustól. A tesztet az egyik bécsi kórházban végezték el. A nyugdíjas férfi jelenleg karanténban van. Vizsgálják, hol kaphatta meg a fertőzést. Ausztriában elsőként Tirolban bukkant fel a koronavírus, e hét elején.

Luigi Di Maio külügyminiszter kiemelte, hogy a koronavírus-fertőzésnek továbbra is két gócpontja van, ahol vasárnaptól vesztegzár alatt élnek a lakosok. Lombardiában Lodi város térségéről van szó, Venetóban pedig Vo’ Euganeo kisvárosról: ezek összterülete nem éri el a teljes nemzeti terület egy százalékát. Az itt élők pedig az olaszországi összlakosság 0,1 százalékát teszik ki.

“Nincsen járvány Olaszországban. Megbízható ország vagyunk, a külföldieknek nem kell félniük hozzánk utazni” – jelentette ki Luigi Di Maio.

A legfrissebb adatok szerint Olaszországban több mint 400 személy tesztje bizonyult már pozitívnak a Kínából kiindult és elsősorban ott fertőző koronavírusra, 12-en veszítették életüket. Jelenleg több mint 12 tartományból jelentettek beteget, többségük az északi gócpontokon járt.

A hatóságok a tesztelést is módosították. Korábban ha fertőzöttet azonosítottak, mindenkit ellenőriztek, akivel kapcsolatba került, ezentúl azonban csak azokat tesztelik, akik a betegség tüneteit mutatják.

Felgyorsult a koronavírus terjedése Németországban, a hivatalos adatok alapján 24 óra alatt 7 új fertőzést regisztráltak, és három újabb tartományt ért el a járvány.

Baden-Württembergben 4, Észak-Rajna-Vesztfáliában 2, Rajna-vidék-Pfalzban 1 fertőzést regisztráltak egy nap alatt. Ezek az első olyan esetek Németországban, amelyek nem a járvány kínai gócpontjából, Vuhanból hazaszállított emberek körében fordultak elő, és nincsenek összefüggésben a Webasto nevű bajor cégnél kimutatott fertőzéssel sem.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdai összesítése szerint az előző nap, kedden fordult elő első alkalommal, hogy több új fertőzést jelentettek Kínán kívülről, mint Kínában. Az ázsiai országban 411 új fertőzöttet találtak, a világ többi országát együttvéve pedig 427 új esetet regisztráltak.

Romániában is megjelent a koronavírus. A jelenleg karanténban lévő 20 éves férfi egyelőre tünetmentes. Azért vettek tőle mintát, mert egyike annak a 44 román állampolgárnak aki a múlt hét végén érintkezésbe került egy 71 éves olaszországi koronavírus-fertőzéses beteggel, akiről kiderült, hogy kórházba kerülése előtt felesége romániai rokonságánál járt látogatóban.

A bukaresti egészségügyi hatóságok szerda délutáni közlése szerint országszerte 69 embert helyeztek karanténba, 4418-at pedig otthonában szigeteltek el, miután olyan országokból tértek vissza Romániába, ahol már megjelent a koronavírus-fertőzés.

Emmanuel Macron szerint “válság előtt állunk, még csak most érkezik a járvány”. A francia elnök ezt abban a párizsi kórházban mondta csütörtökön, ahol előző nap meghalt az új típusú koronavírus első francia áldozata.

“A lehető legjobban kell kezelnünk, miközben az élet folytatódik. Tudjuk, hogy ez még csak a kezdet. Azon leszünk az ápolókkal, hogy a jó döntéseket hozzuk meg” – fogalmazott Emmanuel Macron.

A szerda hajnalban elhunyt első francia áldozat egy 60 éves tanár volt. Az első hírek arról szóltak, hogy Kínában kaphatta el a vírust, de később kiderült, hogy nem járt az új koronavírus által érintett országokban, sem Kínában, sem Olaszországban. Az egészségügyi hatóságok jelenleg megpróbálják feltérképezni, hogy a február 10. óta beteg férfi – akiről csak a halála előtt pár órával derült ki, hogy az új koronavírus okozta megbetegedésben szenved – hol és kitől kaphatta el a kórokozót.

Franciaországban a járvány kezdete óta ketten vesztették életüket, a tanáron kívül egy héttel ezelőtt egy nyolcvanéves kínai turista, négy embert jelenleg kórházban kezelnek, 12-en pedig meggyógyultak, azaz összesen 18 esetet találtak a országban.

A hatóságok aggodalmára az ad okot, hogy az új esetek száma felgyorsult: kedd este két, szerda reggel három, szerda este pedig egy újabb beteg koronavírus-tesztje bizonyult pozitívnak. Köztük van egy 55 éves férfi ugyanabból a Párizshoz közeli régióból, ahol a szerdán meghalt beteg élt. Ez utóbbi beteg válságos állapotban van, s róla is úgy tudni, hogy nem járt sem Kínában, sem Olaszországban. Mindezek alapján francia szakemberek szerint az olaszországihoz hasonló helyzet alakulhat ki hamarosan Franciaországban is, vagyis már olyan emberek terjesztik a kórokozót, akik nem jártak fertőzött helyeken.

Koronavírus: Kína

Közben egy hónappal ezelőtti szintre mérséklődött a járvány miatti napi halálozások száma Kínában. A halálos áldozatok száma ezzel Kína szárazföldi részén 2744-re nőtt. Utoljára január 28-án jelentettek napi 30-nál kevesebb halálozást.

Csung Nan-san, a légzőszervi betegségek kínai szaktekintélye, aki a 17 évvel ezelőtti SARS -járvány idején is kulcsszerepet játszott, elmondta: ha Kína már december elején vagy akár január elején lépéseket tett volna, mérsékelni lehetett volna a vírus terjedését. A szakértő szerint azonban akár a 100 ezret is meghaladhatta volna a fertőzöttek száma, ha akár csak néhány nappal is később vezetik be a megfelelő óvintézkedéseket.

Csung Nan-san mindazonáltal úgy vélekedett, a járványt Kínában április végéig sikerül ellenőrzés alá vonni. “Bár Vuhanban súlyos járvány zajlott, Kína többi városában nem alakult ki hasonlóan súlyos helyzet” – mondta.

Kínában diagnosztizálták az első olyan fertőzöttet, aki külföldön betegedett meg. A páciens Iránban fertőződhetett meg, ahonnan Moszkván át utazott Kínába.

Koronavírus és fapados repülőutak

A Wizz Air foglalási oldala alapján úgy tűnik ugyan, hogy nem lehet a cég olaszországi járataira jegyet venni a március 10. és április 4. közötti időszakra, a légitársaság azonban az MTI-nek megküldött tájékoztatásában azt írta, csökkentett kapacitással továbbra is közlekedik ezekre az úti célokra.

A kereslet visszaesése miatt a március 11-től április 2-ig tartó időszakban csökkenti egyes, többek között olaszországi úti célokra közlekedő járatainak sűrűségét, de nem függeszti fel ezeket az útvonalakat, nem törölte minden, ezekre az úti célokra üzemeltetett járatát, csökkentett kapacitással továbbra is közlekedik ezekre az úti célokra.

Az érintett utasokat legkésőbb 15 nappal az indulás előtt e-mailben értesítik járatuk törléséről, és az utasok választhatnak, hogy elfogadják az ingyenesen, más dátumra felajánlott átfoglalást, visszakapják az eredeti viteldíj 100 százalékát, illetve WIZZ számlán történő jóváírás formájában a 120 százalékát.

Koronavírus elleni vakcina

Kedden leszállította a koronavírus elleni vakcina első tesztverzióját egy amerikai cég, a Moderna Therapeutics, ami 42 nappal a COVID-19 vírus genetikai feltérképezése után készült el a kísérleti vakcinával. A végleges megoldás ennek ellenére még távoli, az embereken végzett tesztelést ugyanis legkorábban áprilisban kezdik meg, írta a Time nyomán az Index.

A Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Institutes of Health, NIH) ezzel párhuzamosan egy, az ebola ellen fejlesztett szert is elkezdett tesztelni egy páciensen, akit a koronavírus Kínából indult verziójával kezelnek. A beteg önként jelentkezett a kísérleti kezelésre azok után, hogy hazaszállították a Jokohama mellett karantén alatt veszteglő Diamond Princess óceánjáróról.

A Remdesivir névre hallgató szer bizakodásra okot adó eredményeket hozott állatokban két, a mostani koronavírussal rokonságban álló másik koronavírus-fertőzés, a SARS és a MERS kezelése során.

Forrás: MTI/Index.hu