Terhesség

Hét császár van mögötte, és a nyolcadikra sem mondana nemet

Sokan tartanak attól, hogy az első császármetszés után ismét így hozzák világra gyermeküket, ez a 33 éves anyuka viszont hétszer is császárral adott életet a babáinak!
2021. Április 16.
Az anyuka semmit sem csinálna másképp, ha visszamehetne az időben (Fotó: Getty Images)

A világrekordnak számító hetedik császármetszésre Taormina városában került sor, Szicília szigetén. A San Vincenzo kórház orvosai hajtották végre a beavatkozást, ami számukra is nagy kihívást jelentett. A kislány és az anyuka is jó egészségnek örvendenek, vagyis a kockázatos beavatkozás minden szempontból jól végződött.

A 7 gyerekes anyuka, Melania mind a 7 szülésénél császármetszéssel hozta világra a babáit, ami meglehetősen rizikósnak számít mind a babára, mind a mamára nézve. A szakértők a világ minden táján egyetértenek abban, hogy a harmadik császármetszés után jelentősen megnő a várandósság alatti méhrepedés kockázata, ezért ez az anyuka a megszokottnál is nagyobb figyelmet kapott az orvosoktól. Jóval gyakrabban kellett kontrollvizsgálatokra járnia és szigorúan kímélő életmódot kellett folytatnia, amíg el nem érkezett a kislány születésének napja.

Egy baba zökkenőmentes világra segítése nem csak a szülők számára okoz felhőtlen örömet és megkönnyebbülést, hanem a szülésnél segédkező orvosok és szülésznők számára is. Ennél az igen nagy körültekintést igénylő operációnál azonban hatványozottan örültek a kórház dolgozói is, hiszen jóval nagyobb volt az esély a komplikációra, mint egy “sima császármetszésnél”.

A baba a vártnál néhány héttel korábban érkezett, súlya azonban így is elérte a 2240 grammot. A szerencsésen végződött történet igazán megérintette a szülészeten dolgozókat – az egész világot sújtó járványhelyzet idején született a kisbaba, és a szülészeti dolgozók azt mondták, hogy ilyenkor különösen szívmelengető ilyen hétköznapi csodának részesévé válni.

Az anyuka egy hónappal a szülés után egy tévéműsorban azt válaszolta a riporter kérdésére, hogy nem zárkóznak el egy újabb babától sem -ha jönni akar a nyolcadik gyermek, örömmel fogják fogadni akkor is, ha újabb hasi műtétnek kell magát alávetnie a szülés során. A fiatal, hétszeres anyuka azt mesélte, hogy minden császármetszés után nagyon hamar felépült, egyáltalán nem érezte úgy, hogy az operáció megterhelő lett volna a szervezete számára, mindegyik császár után 3 napig kellett csak kórházban maradnia. 

Azzal, hogy a beavatkozás cseppet sem tekinthető kockázatmentesnek, természetesen ő is tisztában van, szerinte azonban nagyon sokat számít az is, hogy ki hogyan viszonyul a császármetszés kérdéséhez. Büszke arra, hogy minden gyermeke így jött a világra, és semmivel sem érzi “kevésbé értékesnek” a szülésnek ezt a módját. Kitért arra is, hogy teljes mértékben ellenzi az abortuszt, s bár próbálkoztak többféle fogamzásgátlási módszerrel, ugyanúgy teherbe esett, mint védekezés nélkül.