Terhesség

Három ikerpárnak adott életet néhány éven belül egy amerikai nő

A 32 éves amerikai nő öt év alatt háromszor is ikreket szült.
2021. Október 11.
Három ikerpárnak adott életet néhány éven belül egy amerikai nő (fotó: Getty Images)

A 32 éves, New York-i Jolene Mckee három hónapja harmadik ikerpárjának adott életet – írja a 24.hu a Metro nyomán.

“Sosem képzeltem el magam nagycsaládosnak. Azt gondoltam, talán csak egy-két gyerekem lesz” – mondta a nő, hozzátéve, ennek ellenére áldásnak érzi, hogy három terhességből hat gyermeke jött világra. Az ikrek: egy lány-lány, egy fiú-fiú és egy lány-fiú ikerpárok.

Az első szülés előtt Jolene átesett egy vetélésen. Amikor második terhességénél megtudta, hogy ikreket vár, nagyon boldog volt. Két évvel később ismét ikrekkel lett terhes, a harmadik alkalomnál pedig már elképzelhetetlennek tartotta, hogy ismét ikreket várjon. Amikor kiderült, hogy ismét, immár harmadszorra is ikreket vár, az orvosa azt mondta, hogy 25 éves pályafutása során nem látott hasonlót.

Az oka annak, hogy Jolene már harmadjára szült ikreket az lehet, hogy a petefészkéből egyszerre két petesejt szokott kiszabadulni az ovuláció során.

Bár az ikrek nevelése nem egyszerű, a szülők szerint egyre könnyebb a feladat. Jolene kiemelte, a család működésének alapja a szigorú tervezés.

Forrás: 24.hu