Terhesség

Bevásárlólista karantén idejére

Sok felesleges dolgot is vásárolunk, most érdemes alaposan végiggondolni, hogy mire lehet szükségünk ahhoz, hogy 2 hétig ne kelljen elmennünk semmilyen boltba.
2020. Március 16.
Bevásárlólista karantén idejére (fotó: Getty Images)

Most nagyon is sok múlik azon, hogy magunk mit teszünk a járvány kiterjedésének megelőzéséért – mondta az amerikai járványügyi és megelőzési központ (CDC) egyik szakembere, Dr. Nancy Messonnier, idézi HáziPatika.com cikke. A szakértő azt is hangsúlyozta, hogy fontos az emberek megfelelő együttműködése, türelme és megértése. “Ez lehet, hogy azzal jár, hogy egy rövid időre meg kell változtatnunk a napi rutinunkat” – tette hozzá.

Sok felesleges dolgot veszünk, például maszkot, ásványvizet, nem erre van most szükség. Lássuk, mi legyen otthon, ha házi karanténra kényszerülünk vagy egyszerűen csak eleget akarunk tenni annak, hogy nem mozdulunk ki a lasából, ezzel is lassítva a járvány terjedését.

Ezekre biztosan szükségünk van

Tisztítószerek

Szappan, kézfertőtlenítő – a gyakori kézmosás miatt fontos, hogy legyen elegendő mennyiség otthon. Jason Kindrachuk, a Manitoba Egyetem mikrobiológiai részlegének vírusszakértője szerint nem fontos, hogy antibakteriális szappan legyen, az ugyanis nem öli meg a vírusokat. A kézfertőtlenítőkről szólva Kindrachuk úgy fogalmazott, fontos, hogy használjuk mindannyiszor, ahányszor hozzáértünk valamihez. “Bizonyosodjunk meg róla, hogy legalább 60 százalék alkoholtartalmú a szer, amit használunk” – hangsúlyozta a virológus.

Rutinná kell válnia annak, hogy minden olyan felületet, amit gyakran megérintünk, gyakran is kell tisztítani. A járványügyi hivatal készített is ezekről egy listát: pultok, csapok, kilincsek, fiókok, villanykapcsolók, billentyűzetek, tabletek és telefonok, távirányítók, kulcsok, a WC, és minden olyan tisztítóeszköz, amiket megfogunk, például seprűnyél, lapát, porszívó. Az edények nyeléről és füléről se feledkezzünk meg, ahogy a kávéfőző vagy a vízforraló is napi használati tárgy, tehát rendszeresen tisztítandó! Érdemes ezekről egy listát vezetni, hogy mit mikor takarítottunk utoljára, így könnyebb ellenőrizni.

“A koronavírust hatásosan elpusztítja minden tisztítószer, vagy szimplán a víz és a szappan” – hangsúlyozta Kindrachuk, de ha nagyon biztosra akarunk menni, akkor a víz és hipó 9:1 arányú elegyét vagy kimondottan fertőtlenítő terméket használjunk.

Mindezek mellett szükséges még elegendő zsebkendő, WC-papír, és papírtörlő. Érdemes még extra szemeteszsákot is beszerezni. Mossunk gyakrabban.

Élelmiszer

Tartós élelmiszerekben érdemes gondolkozni, azaz bab, rizs, tészta, konzervzöldségek, tartós tej. Ne feledkezzünk meg a házi kedvencekről sem.

Gyógyszerek

Lázmérő, lázcsillapító, köhögéscsillapító, fájdalomcsillapító legyenek otthon.

Ne felejtsük el azokat a gyógyszereket sem, amelyek vénykötelesek: Dr. Tom Frieden, a járványügyi központ (CDC) korábbi vezetője azt javasolta, azok, akik rendszeresen szednek valamilyen gyógyszert, kérjék három hónapra elegendő adag kiírását az orvosuktól. Javasolta továbbá, hogy házhoz szállítással, online szerezzük be ezeket a gyógyszereket.

És minden más

Ha otthonról tudunk dolgozni, akkor fontos a megfelelő internetkapcsolat.

Ne felejtsük el, hogy az elzártságban is fontos a testmozgás, ez lehet szobabiciklizés, tornászás, futópad vagy séta a környéken, ha szabad és ha nem érintkezünk közben másokkal.

Nincs szükségünk rájuk

Maszkra és vízre. Maszkot felesleges annak viselnie, aki egészségesek, azoknak kell, akik betegeket ápolnak. A vízellátás pedig nem valószínű, hogy leállna, ezért teljesen felesleges palackozott vizet vásárolnunk – javasolják a Consumerreports.org szakértői.

Forrás: HáziPatika.com