Terhesség

A vérszegénység meglepő tünetei

Fáradtság, sápadt bőr és gyakori betegségek - a vérszegénység ismert tünetei. Az anémia felismerése azonban nem minden esetben ennyire egyértelmű.
2020. Szeptember 30.
A vérszegénység meglepő tünetei (fotó: Getty Images)

Dr. Kárpáti Ágnes onkohematológus, a Trombózis- és Hematológiai Központ orvosa elmondta, milyen panaszok jelezhetik még a problémát.

Szerteágazó tünetek

A vérszegénység tünetei közül nem mindegyik jelentkezik mindenkinél. Ha azonban a felsoroltakból több panasz is előfordul hosszabb ideje, akkor javasolt orvoshoz fordulni:

– erős fáradtságérzet,

– gyengeség,

– fejfájás,

– szédülés,

– légszomj,

– koncentrálási nehézség,

– sápadtabb arcbőr,

hasmenés,

– ingerlékenység,

– láz,

– gyakori fertőzések

A vérkép azt is elárulja, ha a vaspótlás nem elég

A panaszok kikérdezése után az orvos kivizsgálja a beteget, ehhez szükség lesz vérkép vizsgálatra is. Ennek során azonban nemcsak a vashiányra utaló jeleket kutatja, a vérszegénység hátterében ugyanis egyéb okok is állhatnak.

“Előfordulhat, hogy nem a kevés vasbevitel miatt jelentkeznek a tünetek, hanem a rossz felszívódás következtében. Ilyenkor a beteg hiába fogyaszt elegendő mennyiségű vastartalmú élelmiszert vagy akár táplálékkiegészítőt, az a rossz felszívódás miatt nem tud megfelelően hasznosulni a szervezetében. Ilyen esetben ennek az okát kell megkeresni, célzott, pl. cöliákia irányába történő kivizsgálással.”

A vashiány mellett vérszegénységet a túl kevés B12 vitamin és folsav is kiválthat, ezért a kivizsgálás során ezek mértékét is ellenőrizni kell. Dr. Kárpáti Ágnestől azt is megtudtuk, hogy a vashiány társulhat krónikus betegségekhez, de jelentkezhet akár rosszindulatú daganat, erős menstruáció vagy aranyeres csomó okozta vérveszteség következtében is.

Az anémia kezelése

A vérszegénység tünetei akkor fognak megszűnni, ha a kiváltó okot kezeljük. Ha vas, B12 vitamin vagy folsavhiány áll fenn, akkor az orvos által megállapított, személyre szabott mennyiségben kell ezeket szedni. Bizonyos esetekben a kezdő adag akár a vénynélküli készítményekben megszokott mennyiség többszöröse is lehet. Felszívódási probléma esetén a vaspótló készítményt injekcióban kapja a beteg.

Ha a kivizsgálás során egyéb betegség gyanúja is felmerül a háttérben, akkor ennek meghatározásához a hematológus megfelelő szakemberhez irányítja a beteget.

Forrás: Trombózis és Hematológiai Központ