Terhesség

A magas vérnyomás fokozatai

Nem mindenki van tisztában azzal, hogy létezik optimális és magas normális vérnyomás is, valamint, hogy a magas vérnyomáson belül is vannak fokozatok.
2018. Március 16.
A magas vérnyomás fokozatai

Dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magas vérnyomás és érkockázat specialistája a különböző vérnyomás értékeket helyezte el egy skálán.

Az amerikai változtatás a magas normális értéket célozza

Sokan felfigyeltek rá, hogy nemrégiben megváltozott a magas vérnyomás definíciójára és kezelésére vonatkozó irányelv az American Heart Association és az American College of Cardiology, a két legjelentősebb amerikai szakmai szervezet szerint. 14 éve ez az első jelentős változás az ajánlásokban.

Az új protokoll szerint már a 130/80-as vérnyomás is magasnak számít majd, szemben a világ többi részén még mindig érvényben lévő 140/90-es értékkel. A változtatás célja, hogy a még nem kirívóan magas vérnyomású, de már veszélyeztetett betegeket figyelmeztessék az orvosok a magas vérnyomás veszélyeire, és még azelőtt életmód változtatásra buzdítsák őket, hogy gyógyszeres kezelésre szorulnának.

– A 130-139/ 85-86 Hgmm magas normális vérnyomásnak tekintendő.

Ezt azért érdemes külön hangsúlyozni, mert az amerikai ajánlások tulajdonképpen csak erre az értékre helyeztek nagyobb hangsúlyt. Vagyis nem mondtak újat, hiszen eddig a 140/90 alatti értékeket soroltuk a normál tartományba, de már a tartományon belül is megkülönböztettünk 3 csoportot. Ebben a magas normális csoport az, amelyikre az amerikai kardiológusok ezután nagyobb figyelmet fognak szentelni – ismerteti dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás és érkockázat specialistája.

A vérnyomásértékek fokozatai

Az alábbi felsorolás a Magyar Hypertonia Társaság szakmai irányelveit tartalmazza 2015-ből. Az első értékek a szisztolés, a második értékek a diasztolés vérnyomásértékekre vonatkoznak és Hgmm-ben értendők.

Optimális vérnyomás: =180 vagy >=110

Izolált szisztolés hypertonia: >=140 és 120/80 alá vinni a vérnyomást – ezzel a pácienseknek is érdemes tisztában lenni. A magas normális tartományba eső embereknek viszont tudniuk kell, hogy a későbbiek folyamán nagyobb eséllyel válnak hypertoniássá, mint azok az emberek, akiknek az optimális és a normális tartományban vannak az értékeik. Az izolált szisztolés hypertonia pedig annyit tesz, hogy csak első érték minősül magasnak – ahogyan az gyakran megfigyelhető az idősödéssel és a súlyos érelmeszesedés okán.

Egyéni értékeket kell megcélozni

Dr. Kapocsi Judittól, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás és érkockázat specialistájától megtudható, hogy magas vérnyomásról csak akkor beszélhetünk, ha térben és időben egymástól elkülönítve ellenőrizzük a vérnyomást, és azt találjuk, hogy nyugalmi állapotban végzett legalább két, három mérés során a vérnyomás értéke 140/90 Hgmm, vagy ennél magasabb. Ekkor lenne igazán fontos kivizsgáltatni magunkat.

A kivizsgálásnak azonban nem szabad kizárólag a vérnyomásmérésre szorítkoznia, a laborvizsgálatoknak, a 24 órás vérnyomásmérésnek, az EKG-nak és más kiegészítő vizsgálatoknak az a szerepe, hogy a kardiológus felmérje a szervezet állapotát, megállapítsa, okozott-e már valamilyen következményes problémát a magas vérnyomás.

– Végső soron az hozhat tartós, jó eredményt, ha a célértékek meghatározását mindig az adott személy állapotához igazítjuk. Ezeket az értékeket és a kezelés összetevőit – tehát az életmódot és az esetleges gyógyszeres kezelést – időről időre felül kell vizsgálni és szükség esetén korrigálni. Ezért is fontos, hogy a páciensek tisztában legyenek a rendszeres kontrollok jelentőségével – hangsúlyozza Kapocsi doktornő.

Kapcsolódó cikkeink magas vérnyomás témában:

Forrás: Budai Kardioközpont