Terhesség

A katolikus egyház megosztott a lombikkérdésben

Legalábbis erről árulkodik, hogy a lombikprogram mellett állt ki egy jezsuita bioetikus.
2017. Augusztus 31.

A csütörtöki Heti Válaszból derül ki, hogy bár a püspöki kar elnöke augusztus 20-ai beszédében elítélte a mesterséges megtermékenyítést, sok hívő és pap támogatja a lombikprogramot.

“Egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye. Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben.”- mondta Veres András győri megyéspüspök, aki később a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy a katolikus egyháznak nem elfogadható a mesterséges megtermékenyítés, mert nem a férfi és a nő természetes kapcsolatában fogan meg az élet, ráadásul “pluszmegfoganások” is történnek.

A katolikus egyház is megosztott azonban a kérdésben, sok pap támogatja azokat a párokat, akik a mesterséges megtermékenyítést választják. Somfai Béla katolikus bioetikus már több évtizeddel ezelőtt kiállt a mesterséges megtermékenyítés mellett, abban az esetben, ha az nem jár embrióvesztéssel és nem vonódik be harmadik fél a folyamatba.

A katolikus egyház szerint egyébként a fogamzásgátlás is bűn, ettől függetlenül a hívők nagy része védekezik valamilyen módon.

A katolikus egyház álláspontjáról a lombikprogrammal kapcsolatban és bietikai kérdésekről a csütörtöki Heti Válaszban olvashatunk bővebben.

Kapcsolódó cikkeink:

A katolikus egyház szerint nem elfogadható a mesterséges megtermékenyítés

Ezért van szükség ennyi lombikra

Forrás: valasz.hu