Terhesség

60 évesen lett anya, de a férje még aznap elhagyta

Húsz év próbálkozás után, hatvan évesen adott életet első gyermekének egy szerb nő. Férje még a kislány megszületésének napján úgy döntött, elhagyja a családját.
2017. Július 17.

A férfi azt mondta, a gyereksírástól nem tudna aludni, túl öreg hozzá, és nem hajlandó nevére venni a kislányt. A férfi hatvannyolc éves, felesége 60, már nyugdíjasként lett anya, valószínűsíthetően spermadonorral, ahogy a férje fogalmazott: “megkapta, amit akart, most boldog”- idézi a Daily Mail cikkét a 24.hu.

A férfi kezdetektől nem volt túl lelkes: beleegyezett ugyan, de ellenezte a gyerekvállalást. A nőnek magas vérnyomása, és egyéb, korából fakadó betegségei vannak, terhessége utolsó hónapjait kórházban töltötte veszélyeztetett terhesként, férje szívbeteg és diabéteszes – ezzel is indokolta, hogy elhagyja nejét, mint mondta, egy kisbabával élni az ő korában káros lenne az egészségére, mert nem tudna tőle aludni.

A nő hosszas kezelések után esett teherbe. Mind mondta, tisztában volt a kockázatokkal, de az anyaság volt élete álma, ami most végre valóra vált. “Nem féltettem az életem, Isten bátorságot adott nekem. Sosem éreztem magam jobban.”

A nőnek ugyanakkor nem kérdés, hogy felneveli a kislányt egyedül is, bár túl sok pénze nincs, terhessége előtt egy textilgyárban dolgozott.

„Bármi lesz, akár velünk marad Serif, akár nem, harcolni fogok Alináért, ahogy csak tudok, hogy rendesen felneveljem. Csak érte fogok élni. Tudom, hogy nem lesz könnyű, de hiszek benne, hogy vannak jó emberek, akik segítenek majd”- fogalmazott az anya.

Kapcsolódó cikkeink:

46 évnyi küzdelem, hogy anya lehessen

A férfi kora is befolyásolja, hogy összejön-e a baba

Forrás: 24.hu