Terhesség

25 dolog, amit bárcsak tudtam volna a császármetszésem előtt

Nem feltétlenül arra készülsz, hogy műtéttel fejeződik be a vajúdásod. De alakulhat így. Érdemes a császármetszés lehetőségével számolni, jobb, ha erre az eshetőségre is felkészülünk.
2022. Április 20.
25 dolog, amit bárcsak tudtam volna a császármetszésem előtt (fotó: Getty Images)

Szinte mindenki azt szeretné, hogy a szülése a lehető legtermészetesebben történjen meg, anya és baba egészséges legyen. Sokan vannak, akik átlapozzák a császármetszésről szóló fejezetet a szülésről szóló könyvekben, pedig jobb felkészülni erre a lehetőségre is. Ezt tanácsolja Laura Radniecki, a mother.ly újságírója is, aki szintén nem számított arra, hogy a jól haladó vajúdása egyszer csak megtorpan és betolják a műtőbe. Persze sok mindent tudott a császármetszésről, ismert is néhány embert, akiknek volt császármetszése, de elképzelni és megélni teljesen más. Arra pedig végképp nem volt felkészülve, hogy mire számíthat a műtét után, milyen lesz a felépülés folyamata.

Ha tudtam volna az alábbi dolgokat, szerintem a felépülésem kevésbé lett volna szorongással teli, mert tudtam volna, mire számíthatok – írja Laura Radniecki. Íme, néhány dolog, amit jó lett volna tudnia és jó lenne, ha mindenki tudna a szülése előtt.

1. Ez egy komoly műtét.

Igen, a császármetszés bár elég gyakori, de akkor is egy komoly nagy hasi műtét.

2. A felkelés eleinte NAGYON nehéz.

Pokolian fog fájni, amikor felkelsz az ágyból és először sétálsz, amit a műtét után viszonylag hamar meg kell tenned. Úgy fogod érezni magad, mintha 100 éves lennél, és nem tudsz majd egyenesen felállni. Valószínűleg csoszogni fogsz, miközben görnyedten maradsz. Ez NORMÁLIS.

3. Minden nap egy kicsit jobb lesz.

Minden egyes nappal egy kicsit jobban fogod érezni magad. Ezt az egyik ápolónőm mondta nekem, aki maga is 4 császármetszésen esett át, és újra terhes volt. Őt szakértőnek tartom.

4. Szedj fájdalomcsillapítót.

A műtét utáni első napokban narkotikumokat fognak felajánlani neked. Én nem szedtem a narkotikumokat, mert hajlamos vagyok a hányingerre, mint mellékhatásra. De kaptam valami intravénás gyógyszert, ami olyan volt, mint az erős ibuprofen, és amikor hazamentem, akkor folytattam a fájdalomcsillapító szedését. Ha a fájdalmat kordában tudod tartani, akkor jobban tudsz majd mozogni, és jobban tudsz majd vigyázni magadra és a babádra.

5. Őrülten fáj a köhögés, a nevetés vagy a tüsszentés.

Ha egy párnát tartasz a bemetszésedhez, vagy a kezeddel megnyomod, az segíthet egy kicsit. De ezekben az első napokban fájni fog. Én mindent megtettem, hogy eleinte ne csináljam egyiket sem a három közül.

6. A vízvisszatartás a szervezetedben valószínűleg rosszabb lesz, mielőtt javulna.

A kórházban a vajúdás és a császármetszés alatt sok infúziót kapsz. Ezek még nagyobbá tették az amúgy is duzzadt arcom és lábam mielőtt a szervezetem elkezdett volna megszabadulni a felesleges folyadéktól. Valójában az egész testem megduzzadt. Ez a következő egy-két hét alatt elmúlik.

7. Fogadj el segítséget.

Segítség a főzésben, takarításban, gyermekgondozásban: fogadd el mindet, mert szükséged lesz rá. Ne feledd, hogy most volt egy komoly műtéted.

8. Vigyáznod kell magadra.

Számíts arra, hogy az első napokban magadról kell gondoskodnod, amíg felépülsz annyira, hogy gondoskodni tudj a babádról. Nem számítottam arra, hogy milyen nehéz lesz gondoskodni a babáról, miközben én is lábadozom. Az első napokban főleg a babám etetésére koncentráltam. Amint kezdtem jobban érezni magam és jobban mozogni, egyre több feladatot vettem át.

9. Légy óvatos azzal, hogyan mozogsz.

Ne csinálj semmi olyasmit, ami megterheli a hasizmokat. Ne próbáld meg a hasizmaidat használni arra, hogy hanyattfekvésből felülj. Fordulj oldalra, és inkább a karjaidat használd a felhúzáshoz.

10. Használj haskötőt.

Ez segíthet abban, hogy stabilabbnak érezd magad, ahogy a bemetszésed és az izmaid gyógyulnak. Én az enyémet csak egy hét után használtam, de bárcsak rögtön használtam volna. Különösen a bemetszés alatti hegszövetben – ez az a hely, ahol a műtétem óta a legérzékenyebb vagyok. Számíts arra, hogy a fájdalom nem mindig ugyanott jelentkezik. Lehet, hogy egyik nap a jobb oldal fáj, a következőn pedig a bal.

11. A jég segíthet.

Használj jeget, amikor pihensz. Segít csökkenteni a gyulladást, a duzzanatot és a fájdalmat.

12. Számíts zsibbadásra.

Valószínűleg zsibbadást és bizsergést fogsz érezni az alhasadban a bemetszési terület körül. Ez a műtét normális következménye az érintett idegek miatt. Idővel javulni fog.

13. Ne vidd túlzásba

Ezt a tanácsot sokszor fogod hallani. Amint kezded magad egy kicsit jobban érezni, állj ellen a késztetésnek, hogy mindent te csinálj meg. Ha túl sokat teszel, akkor néhány lépést visszalépsz, és valószínűleg sokkal több fájdalmat és érzékenységet fogsz érezni néhány napig.

14. Ne emelgess nehéz dolgokat.

Az anyósomnak három császármetszése volt, és azt mondta, emlékszik, hogy azt mondták neki, hogy ne emeljen semmit, ami nehezebb egy doboznyi tejnél. Tényleg a baba a legnehezebb dolog, amit emelgetned kellene.

15. Egy ideig ne vezess.

Azt mondták, hogy addig ne vezessek, amíg nem tudok fájdalom nélkül a fékre taposni. És kényelmesen ülni is a kocsiban.

16. Figyelj a fertőzés jeleire.

Fokozott fájdalom, duzzanat, bőrpír, genny a hegnél, láz vagy hidegrázás… Ezeknél a jeleknél beszélj az orvosoddal.

17. Némi duzzanat a heg körül normális.

Ne aggódj, a duzzanat teljesen normális.

18. Kezdj el járni, amint tudsz.

De ismétlem, ne vidd túlzásba. Csak nyugodtan, lassan. Minél mozgékonyabb vagy azonban, annál jobban fogod érezni magad. Fizikailag és mentálisan is.

19. A hormonoktól valószínűleg minden rosszabbnak fog tűnni.

Ez normális. Ha azonban úgy érzed, hogy ez már valószínűleg nem a baby blues, akkor kérj segítséget.

20. Nem baj, ha gyászolsz.

Lehet, hogy sajnálod a császármetszést, vagy bánkódsz a hüvelyi szülés elvesztése miatt. Ezek is normális érzések. Bocsáss meg magadnak. Harcos, hős vagy.

21. A császármetszés VALÓDI szülés.

Ez nyilvánvalónak tűnhet, de sokan úgy gondolják, hogy a császármetszés a szülés könnyebb formája és valahogy kevesebbet is ér. A szülés is, meg az anya is. Ez természetesen hülyeség. Nem vagy rosszabb anya azért, mert császármetszéssel kellett szülnöd.

22. A császármetszésből való felépülés hosszú folyamat.

Türelemre lesz szükséged. A súly azonnal csökkenni fog, ahogy a folyadék kiürül a szervezetéből.

Ráadásul a műtéti heg és a gyógyulás miatt nehezebb lesz visszahozni a hasizmodat, hiszen eleinte kímélő üzemmódban kell lenned. Ezt nem tudod befolyásolni. Ha túlzásba viszed, vagy olyan dolgokat csinálsz, amiket nem szabadna, akkor tartósan megsérülhetsz. Ehelyett inkább lassan haladj.

Emlékeztesd magad arra, hogy 9 hónapba telt, mire felszedted a terhességi súlyodat, ezért eltarthat egy ideig, amíg leadod azt. Ne feledd, hogy komoly műtéten estél át. A tested sok mindenen ment keresztül. Legyél türelmes és kedves magadhoz.

23. Ne feledd az egészség a legfontosabb.

Az egészséges anya és az egészséges baba a legfontosabb cél, mindenekelőtt. Tartsd ezt szem előtt, hogy megfelelő perspektívából láss rá a helyzetedre.

24. Naplózd végig a folyamatot, hogy vissza tudj emlékezni a korai pillanatokra.

A kórházi napok homályosak, nagyon magamba fordultam akkor és a műtét utáni időszakra koncentráltam. Utólag hálás vagyok a naplóbejegyzéseimért, valamint a férjem által készített fotókért, amelyek segítenek újra átélni azt az időszakot.

25. Pakold tele a fagyasztót.

Nagyon fontos, hogy egy műtét után, ne az legyen a kérdés, hogy mit fogsz enni. Ennek egyik módja az, hogy a körülötted élők masszívan segítenek és viszik a finomabbnál finomabb komatálakat, de azért jó, ha előre megfőzöl jó sok adag ételt, amit a fagyasztóból csak elő kell kapni.