Terhesség

12 furcsa változás a testedben a terhesség alatt

Van, akinek sosincs hányingere és egyáltalán nem válik érzékenyebbé, de azért a többség tapasztalja magán a tipikus jeleket.
2022. Április 21.
fotó: Getty

Igen, tudjuk, hányingerünk lesz, megnő a mellünk, striáink alakulnak ki, elsírjuk magunkat a reklámokon és savanyú uborkát kívánunk – illetve: vagy igen vagy nem, mert hát ahogy szinte semmiben, úgy a várandósság tekintetében sem feltétlen igazak a sztereotípiák. Ugyanakkor vannak kevésbé közismert tünetek, amin maguk a kismamák is meglepődnek olykor. Nem csoda, hiszen a hormonális változások egész furcsa dolgokat képesek produkálni. Nézzétek csak!

Védekezés

Az immunrendszerünk gyengül, hogy a szervezet ne érzékelje idegen test neki a magzatot, és az ne tudjon kilökődni. Emiatt azonban hamarabb kaphatunk el egy kisebb fertőzést, jobban kell vigyázni magunkra.

Pirosság

A vérünk másfélszeresére növekszik, hiszen már két embernek szállít oxigént és ásványi anyagokat. Ennek megfelelően az ereink kitágulnak, az arcunk pirospozsgássá válik, emelkedik a pulzusunk, többet izzadunk.

Csontok

A csontrendszerünk megváltozik, hogy a baba elférjen. A medencénk kitágul, az ínszalagok lazábbá válnak. A szülés után csípőnk vissza fog állni az eredeti méretére.

Haj

Szebb lesz a hajunk, dúsabb, fényesebb. Ha addig hullott, ez most megáll, viszont a szoptatás alatt visszatérhet. Mire a kicsi egyéves lesz, minden visszatér a régi kerékvágásba.

Bőrgondok

Nem jó hír: ha zsíros a bőrünk, nagyobb eséllyel alakulnak ki most pattanások. De megismerkedhetünk a melazma fogalmával is: sárgás-barnás foltok jelenhetnek meg az arcunkon, amik napfény hatására sötétednek. Szerencsére szülés után eltűnnek.

Elváltozások

Az anyajegyek, májfoltok színe és mérete is megváltozhat – ezeket érdemes bőrgyógyásszal ellenőriztetni.

Mellek

A mellünk megnő és érzékenyebbé válik: ezt mindenki tudja. Van, akit viszont meglep, hogy nagyobb lesz a bimbóudvara és sötétebb, a bőre eresebb. Még meg sem született a baba, amikor már megjelenhetnek az első tejcseppek…

Hüvely

A baba világra segítése érdekében megváltozik a hüvely rugalmassága, és nem mindig nyeri vissza később sem a régi méretét (vagy nem teljesen). Hüvelyszárazság is kialakulhat, de az első menstruáció jelentkezésekor ez rendeződik.

Lábméret

Talán a legfurcsább: megnő a lábunk. Igen, van, akinek egy egész számmal nagyobb cipőre lesz szüksége a szülés után, mint az előtt. A súlynövekedés ugyanis a láb boltozatára is hatással van.

Emésztés

Sokan farkaséhesek ilyenkor, viszont az sem ritka, hogy valakinek gyomorégése, székrekedése alakuljon ki, mivel ilyenkor az emésztőrendszer lelassul, hogy több szívódjon fel az elfogyasztott tápanyagokból.

Nyálkahártya

És még egy szokatlan tünet: hormonhatások miatt sokan tapasztalják, hogy bedugul az orruk, duzzadttá, fájdalmassá válik az ínyük, esetleg többet vérzik. Furcsa, igaz?

Vizesedés

A végtagok megduzzadhatnak, még az arc is ödémássá válhat, mert a szervezet több vizet tart vissza ilyenkor. Kitartás, ez is elmúlik szülés után!