Teherbeesés

Vége hazánkban a spermakrízisnek

A Kúria döntésének értelmében felhasználhatóak a meddő pároknál a dán donorivarsejtek. A Kúria most azt mondta ki, hogy a tisztiorvosi szolgálat jogot sértett, amikor megfosztotta a meddő párokat ettől a lehetőségtől.
2018. Április 17.
Vége hazánkban a spermakrízisnek

A válasz.hu írta meg, hogy a Kúria úgy döntött, ismét felhasználhatóak azok a dán donorivarsejtek, amelyektől a tisztiorvosi szolgálat korábban megfosztotta a meddő párokat.

A történet még 2015-re nyúlik vissza, akkor a magyar Krió Intézet általa importált dán spermiumoknál egy dán spermabank jelezte, hogy génhibát találtak az egyik ivarsejtmintában. A magyar tisztiorvosi szolgálat pedig úgy tett, mintha nem tudná, hogy másfél évtizede dán spermákkal termékenyítik meg azokat a magyar nőket, akiknek nem lehet gyermekük a párjuktól.

A Kaáli Intézet pert indított, és már első fokon is azt állapította meg a bíróság, hogy törvénysértés történt, mert két uniós állam esetében a dán egészségügy vizsgálati eredményeit el kellett volna fogadni. Az állam viszont fellebbezett. Végül a Kúria az első fokú határozattal értett egyet. Az alapvető jogok biztosa is vizsgálatba kezdett és úgy találta, hogy az sérült a jogbiztonság követelménye, mert az elmúlt 16 évben is ugyanígy hozták be Dániából a spermiumokat, amit a hatóság jogsértőnek találta, de akkor miért engedte. Az alapvető jogok biztosa továbbá úgy találta, hogy az egészségügyi hatóságok megsértették a családalapítás szabadságának jogát is.

A Kúria döntésével tehát a jogi akadályok elhárultak és ismét felhszanálhatóak a dán donorivarsejtek.

Kapcsolódó cikkeink meddőség témában:

Forrás: MedicalOnline