Teherbeesés

Több éves a várólista a donorspermium-ellátásban

A donorsperma-ügy tovább folytatódik: ismét miniszteri intézkedést kér az ombudsman, mert két évvel ezelőtti ajánlásaival ellentétben a szaktárca nem tett érdemi intézkedéseket.
2018. Május 06.
Több éves a várólista a donorspermium-ellátásban

Az ombudsman két évvel ezelőtti ajánlásai ellenére a szaktárca és a hatóság nem tett érdemi intézkedéseket azért, hogy helyreálljon a donorspermiummal végzett reprodukciós eljárások működése, ezért Székely László újra miniszteri intézkedést kért – írja az MTI.

Az alapjogi biztos 2016-os átfogó vizsgálatában tette meg ajánlásait, és utóvizsgálatában megállapította, hogy a hatóság nem tett eleget a jogerős bírósági döntésnek, és a jogszabály-módosítás is fokozta a bizonytalanságot – olvasható a közleményben.

Székely László 2016 márciusában kiadott jelentésében megállapította: súlyos visszásságot okozott, hogy 2015 júniusa óta szüneteltek Magyarországon a donor-hímivarsejtek segítségével történő in-vitro fertilizációs (IVF) eljárások. Megfelelő, felhasználható donorspermium hiányában a reprodukciós eljárások Magyarországon lehetetlenné váltak, ami sérti az érintettek testi és lelki egészséghez való jogát, az önrendelkezési joggal és a családalapítás szabadságával összefüggő visszásságot okoz.

A hímivarsejteket Magyarországra importáló KRIO Intézethez 2015 februárjában érkezett riasztás, hogy problémát találtak egy donornál, akinek a mintáját már nem forgalmazzák. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) ezután a KRIO Intézet ellen jogszabályba ütköző tevékenység miatt indított eljárást. Az OTH eltiltotta az intézetet a hímivarsejtek behozatalától, és bármely – akár belföldi – hímivarsejt befogadásától.

Mint írták, a szolgáltatást igénybe venni kívánók ezt követően nagy számban fordultak a biztoshoz. A kezelés megkezdése előtt állók kifogásolták, hogy nem kaptak kielégítő tájékoztatást a felfüggesztés okairól. A kezelésben részt vevők pedig azzal szembesültek, hogy hiába vállalták az egészségileg, anyagilag megterhelő előkészítő eljárást.

Az ombudsman akkor felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy a terület szakértőinek bevonásával teremtse meg a donorspermiummal végzett reprodukciós eljárások elvégzésének a feltételeit, ide értve a donorspermium-ellátás megfelelő biztosítását. A szaktárca válasza azonban – mint írták – nem tartalmazott olyan konkrét intézkedési javaslatot, amely garanciát jelentett volna a donorspermium-ellátás megfelelő biztosítására.

A biztoshoz továbbra is folyamatosan érkeztek panaszbeadványok a témában, ami azt a gyanút látszott igazolni, hogy a donorspermiummal végzett IVF kezelések – donorspermium hiányában – továbbra sem működnek az országban.

A biztos utóvizsgálatot indított, amely feltárta, hogy az egyes lombik-központoknak hiába van szabad kapacitásuk az eljárás elvégzésére, a mesterséges megtermékenyítéshez szükséges donorspermiumot a beavatkozást kérőnek kellene előteremtenie.

A donorspermiumot igénylők több éves várólistával szembesültek, mivel a jelenlegi belföldi donorspermium-ellátottság rendkívül alacsony, továbbá a reprodukciót végző egészségügyi szolgáltatóknak bizonytalanságot okozott a 2016. január 1-i hatállyal módosult jogszabályi rendelkezések megfelelő értelmezése is.

Székely László megállapította, hogy az OTH az ivarsejt-behozataltól eltiltott egészségügyi szolgáltatók által indított bírósági eljárás jogerős lezárását követően sem folytatott korrekt tájékoztatási gyakorlatot, hanem továbbra is a külföldről történő ivarsejt-behozatal jogellenességét hangsúlyozta. Mindezt annak ellenére, hogy a jogerős bírósági ítélet egyértelműen megállapította: az ivarsejt külföldi behozatalának tilalma jogszabálysértő értelmezésen alapult, és a kifogásolt határozatokat hatályon kívül is helyezte.

Az ombudsmani megállapította, hogy “a jogállamiság elvét sérti, hogy az egészségügyi államigazgatási szerv a jogerős ítélet meghozatalát követően azt a bíróságéval teljesen és nyilvánvalóan ellentétes, jogsértő jogértelmezést követi, hogy ivarsejtet nem lehet külföldről behozni”.

Székely László kezdeményezte a miniszternél, soron kívül tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy a hatóság a jogbiztonság követelményével összhangban álló gyakorlatot folytasson. Továbbá felkérte arra is, hogy teremtse meg a donorspermiummal végzett reprodukciós eljárások végzése érdekében a donorspermium-ellátás megfelelő biztosítását, hogy a kialakult több éves várólisták mielőbb megszűnjenek.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI