Teherbeesés

Későn diagnosztizálták a betegségét, talán soha nem lehet gyereke

Huszonegy évbe tellett, míg rájöttek, miért fájdalmas a menzesze a fiatal nőnek.
2021. Május 22.
Minden egyes hónapban jött a szenvedés  Fotó: Getty

Egy harmincnégy éves nő azzal vádolja az orvosokat, hogy miattuk fog kifutni a gyerekvállalási időből, mert későn diagnosztizálták az endometriózisát. Ehhez egészen pontosan huszonegy évre volt szükség, ami valóban megdöbbentő szám.

Az angliai Broseley-ban élő Holly Gibbs panaszai még tizenéves korában kezdődtek: menstruációját mindig görcsös fájdalom kísérte. “Nem tudtam rendesen járni, nem tudtam leülni. A fekvés is fájdalmas volt” – meséli a nő a Daily Mailnek.

Tizenhat éves korában fordult először orvoshoz emiatt, aki hormontartalmú tablettát írt fel számára a vérzése rendezésére. “Azt mondta, hogy előfordul az ilyesmi sok nővel, és nincs miért aggódnom.”

A húszas éveiben Holly – pénzügyi asszisztensként – már az egész életét a gyógyszerszedés köré szervezte – igyekezett hétvégére időzíteni a mezeszét, hogy valahogyan túlessen rajta, mert a tabletták ellenére sokat szenvedett a görcsöktől, amik néha olyan erősek voltak, hogy elájult.

Az eltelt évek alatt sokszor látta orvost, és a legkülönfélébb diagnózisokat adták. Volt, aki policisztás petefészek szindrómát (PCOS) állapított meg, más úgy vélte, csak néhány sima cisztája van. Végül idén márciusban arról tájékoztatták, hogy négyes stádiumú endometriózisban szenved (a betegség lényege, hogy a méh nyálkahártyája túlterjeszkedik, elborítja a belső szerveket, a havivérzések idején fájdalmakat okoz, és összenövéseket hozhat létre, ami a meddőség kockázatával is jár.

Egy laparoszkópos vizsgálat kimutatta, hogy Holly bal petefészkét teljesen eluralta ez az állapot, ami deformálja a belső nemi és hasi szerveit.

Mivel az összenövéseket meg kell szüntetni, műtétet javasolnak számára, ám erre a járványhelyzet miatt akár egy évet is várnia kell. “Azt mondták, hogy a bal petefészkem összenőtt a beleimmel, ezért valószínű, hogy két műtétre lesz szükségem, ezért olyan magasak a költségek. Hallottam már korábban az endometriózisról, de nem sokat tudtam róla. Az biztos, hogy a menstruációs problémáim egyik lehetséges okaként senki nem említette nekem.”

Férjével szeretnének családot, ám e hír hallatán kétségbe estek, hiszen a lábadozás is eltart egy ideig. Ezért a nő most adományokat gyűjt a GoFundMe oldalon keresztül, hogy összegyűjthessen 10 000 fontot, és magánúton megoperálhassák, amire csak pár hónapot kéne várnia.

“Jelenleg 34 éves vagyok. Ha csak egy év múlva műtenek meg, akkor már 35 leszek. Ha természetes úton nem esem teherbe, akkor már csak a lombik jöhet szóba, de addigra betöltöm a 36-ot…”

Holly nagy családból származik, és mint mondja, mindig is szeretett volna gyermekeket. “Apámat 24 éves koromban vesztettem el a rák miatt, ezért teljesen tisztában vagyok azzal, milyen kevés időnk van ezen a Földön. Tudtam, hogy az egészségügyi állapotom miatt valószínűleg nem lesz könnyű teherbe esnem, de arra soha nem gondoltam, hogy ennyire nehéz helyzetbe kerülök. Próbálok pozitív maradni, de hát az idő nem nekem dolgozik. Bízom az emberekben, ha összejönne a pénz, az végre megváltoztatná az életemet. Gyorsabban megtörténhetne az operáció, hamarabb helyrejönnék, és még lenne esélyem a családalapításra.”

Hozzátette, hogy az állandó fájdalom miatt lényegében tréningruhában él, “dagadtnak és csúnyának” érzi magát, mivel meghízott a sok kezelés miatt. “A férjem igazán megértő és türelmes velem. Próbál segíteni a fájdalmakon, csak hát tehetetlennek érzi magát. Olyan szerencsés vagyok, hogy mellettem van!”

Holly most igyekszik felhívni a figyelmet az endometriózis betegségre, és ha az adományokból marad pénz, azt felajánlja az ezzel foglalkozó jótékonysági szervezeteknek.”Az endometriózis egy csendes és legyengítő betegség, amelyet sokan, beleértve az orvosokat is, egyszerűen nem értenek” – mondta. “Ha korábban tudomást szerzek róla, talán nem jutok el a negyedik stádiumba… az Egyesült Királyságban átlagosan hét és fél évre van szükség az endometriózis diagnosztizálásához, és ez nem elfogadható. Törekednünk kell a változásra.”