Teherbeesés

És, mikor lesz már gyereked?

Közismert tény, hogy a korábbi generációk hamarabb vállaltak gyereket, mint azok, akik 1985 után születtek. Ennek ellenére, állandóan azt kérdezgetik tőlük, mikor alapítanak végre családot.
2019. Szeptember 22.
Egyre később vállalunk gyereket? Fotó: iStock

A szüleink, nagyszüleink generációjában teljesen elfogadott volt, hogy valaki a húszas évei elején megnősül, férjhez megy, és 24-25 évesen már legalább egy gyereke van. Az Y-generációsoknál, vagyis azoknál, akik nagyjából 1985 és 1996 között születtek, ez kitolódhat, náluk elfogadott, hogy még 28-30 évesen sem alapítottak családot. 1995-ben a házasságkötések 70 százalékánál volt mindkét fél 30 év alatti, míg 2017-ben ez csak a párok 40%-ra volt igaz. Amerikai felmérési adatok szerint – az USA-ban hasonló trendek érvényesülnek, mint nálunk – a válaszadók 29 százaléka anyagi okokra hivatkozott, 26%-uk még nem találta meg az igazit, míg 26% azért tolta ki a házasságkötést, mert túl fiatalnak érzi magát ahhoz, hogy megállapodjon.

Természetesen, a mostani 30-35 év körüliek között is jó néhány vannak olyanok, akik a húszas éveikben már gyereket vállaltak, de sokan vannak olyanok is, akiknek még eszébe sem jut a családalapítás – a szülők, nagyszülők legnagyobb csodálkozására. Nem csoda, ha szinte állandó kérdés a családi összejöveteleken, hogy mikor jön már a baba. Persze, ebbe a kérdésbe aggodalom is vegyülhet, hiszen egyre többet tudunk arról, mennyivel rizikósabb idősebb korban kihordani egy terhességet.

Ugyanakkor azzal is egyre több kutatás foglalkozik, milyen előnyei vannak egy korosabb anyának, elég, ha arra gondolunk, mennyivel biztosabb anyagi helyzetben lehet és valószínűleg iskolázottabb is.

De mivel érveljünk azoknak, akik állandóan a gyerekvállalásról faggatóznak?

1. Szülj most, később még van időd pénzt keresni! Egy dán felmérésből kiderült, hogy azok, akik vártak a gyermekvállalással 30 éves korukig, magasabb fizetésből gazdálkodhattak, függetlenül attól, hogy milyen iskolai végzettségük volt. Az idősebb anyukák más szempontból is jobb anyagi helyzetben lehetnek, például valószínűbb, hogy van valamennyi megtakarításuk, de mivel korábban több tapasztalatot szereztek, jobb feltételekkel állhatnak majd vissza a munkába.

2. Nem fogod látni felnőni a gyerekeidet! Egyrészt, világszerte növekszik a születéskor várható élettartam, másrészt azonban több kutatás is bizonyította, hogy a későbbi gyermekvállalás összefügg a hosszabb élettel.

3. Az idősebb anyák nehezebben bírnak a gyerekekkel! Valójában éppen ennek az ellenkezője igaz. Brit kutatók megállapították, hogy minél idősebben vállal valaki gyereket, annál pozitívabban és válaszkészebben áll a neveléshez (ez egészen a 40 éves anyákig igaz volt, után azonban megállt ez az emelkedés), és az óvodáskorú gyerekeiknek is kevesebb viselkedési problémája volt. A későbbi gyerekvállalás az anyai agyra is jó hatással van, például a 35 éves kor után szülő nők jobban teljesítettek a kognitív teszteken.

4. A gyereknek is rossz, ha öregebb az anyja! Az idősebb anyák gyermekei jobban teljesítenek az iskolai teszteken és gyakrabban mennek egyetemre, főiskolára. A Journal of Marriage and Family című szakmai lapban megjelent kutatás eredményei szerint az idősebb anyák gyerekeinek a verbális képességei is jobbak, mert az anya (aki valószínűleg magasabb iskolai végzettséggel is rendelkezik) kifinomultabban és változatosabban beszél a gyermekével.

5. Ha most nem szülsz, sose lesz rá esélyed! Manapság már egyáltalán nem ritka, hogy valaki 35, 38 vagy akár 40 évesen szüli meg az első gyermekét. Ez már egyáltalán nem hollywoodi hóbort, hanem egyre elfogadottabb tény.

(A cikk forrása: psychologytoday.com)

Ez is érdekelhet: