Kisgyerek

Üzenet a nagyszülőknek: ne édességgel mutassátok ki, hogy szeretitek!

Jól ismerjük a közhelyes képet: a nagymamát, aki állandóan csokival tömi a gyereket (általában a szülő háta mögött), a nagypapát, akinek a zsebében mindig van cukorka. Jöjjön néhány tipp, amivel egészségesebbek maradhatnak az unokák!
2019. Június 09.
A közös sütögetés időnként belefér

Kutatások szerint a nagyszülők valóban hajlamosak arra, hogy elkényeztessék a gyerekeket, például túl sok édességet adjanak nekik vagy megengedjék nekik, hogy egész nap a tévé előtt üljenek (például azért, mert nem mennek velük játszótérre, attól félve, hogy nem tudnak vigyázni a kicsikre). A University of Glasgow szakemberei szerint ezeket a negatív szokásokat nagyon gyakran kiegészíti az is, hogy a nagyszülők dohányoznak a gyerekek mellett, még abban az esetben is, ha korábban megkérték őket, hogy ne tegyék. Dr. Stephanie Chambers, a vizsgálat vezető szerzője szerint ez hosszú távon is komoly hatással lehet a gyerekek egészségére.

“Sok szülő szorul rá a nagyszülők segítségére, és a nagyszülők sok szempontból pozitív hatással vannak a gyerekek fejlődésére, ám a kicsik ellentmondásos üzeneteket kaphatnak az egészséges életmódról” – mondja Chambers.

Chambers és társai összesen 56 kutatás 18 országból gyűjtött adatait vetették össze. Úgy találták, hogy a nagyszülők gyakran figyelmen kívül hagyták a szülők egészséges étrenddel kapcsolatos kéréseit, és rossz példát mutattak a gyerekeknek. “A passzív dohányzás, az állandó édességevés még a daganatos betegségek rizikóját is megnöveli” – mondja Chambers.

A szakemberek szerint célzott kampányokkal kellene felhívni a nagyszülők figyelmét az egészségtelen életmód veszélyeire, ugyanakkor a szülőknek is nyíltan el kellene beszélgetniük velük arról, hogyan gondoskodjanak az unokákról.

3 tipp nagyszülőknek

Ne étellel “neveljük” a gyerekeket!Sok nagyszülő az édességet, csokoládét, süteményt használja a nevelés eszközeként, ezekkel zsarolja vagy jutalmazza az unokákat, egy kis nasi ígéretével próbálja megállítani a hisztiket. Erre azonban sokkal jobb módszerek vannak! Ha mindenképpen jutalmazni szeretnénk, akkor ezt ne ételekkel, édességekkel tegyük.Ne kínáljunk nekik üdítőt, szörpöt vagy gyümölcslét!Az üdítőitalokban és a gyümölcslében rengeteg cukor van, ráadásul a gyerekek meglepően nagy mennyiséget képesek pillanatok alatt eltüntetni. Mivel “csak” innivalóról van szó, gyakran nem vesszük figyelembe, hogy mennyi üres kalóriát tartalmaznak. A gyerekeknek a legjobb ital a tiszta víz vagy az édesítés nélküli (esetleg minimális édesítéssel készült) gyümölcstea.Töltsünk több időt a szabadban!A nagyszülők és a gyerekek aktivitási szintje összefügg: minél “sportosabb” a nagyi vagy a papa, annál könnyebb az unokát is rávennie a közös mozgásra! A szabadban töltött idő kortól függetlenül mindenkire nagyon pozitív hatással van, ezért menjünk együtt sétálni, játszótérre vagy kirándulni!(Cikk forrása: mother.ly)

Ez is érdekelhet: