Kisgyerek

Tippek, hogy még produktívabb lehess kisgyerekes szülőként is

Számos ötlet és inspiráció olvasható azzal kapcsolatban, hogy lehetünk még produktívabbak. Azonban anyukaként ezek a stratégiák nem tűnnek mindig kivitelezhetőnek.
2020. Február 29.
Tippek, hogy még produktívabb lehess kisgyerekes szülőként is (Fotó: Getty Images)

A Mother.ly szerzője, Alexis Grant a dolgozó, kisgyerekes anyáknak adott valóban hasznos tanácsokat.

Ne foglalkozz a láthatólag nem anyukáknak javasolt tanácsokkal

A szerző először is azt javasolja, hogy anyukaként ne vedd figyelembe azokat a tippeket, stratégiákat, amelyek biztosan nem egy édesanya feladataihoz és idejéhez igazodó javaslatok. Ezek sokszor éppen inkább frusztrálóak, mint hasznosak, hiszen nem biztos, hogy az ember tudja is hasznosítani a javaslatokat.

A háztartásra is gondolj úgy, mint megoldott feladatra

Sokan hajlamosak arra, hogy nem tekintenek elért eredményként a háztartási feladatok elvégzésére – csak azért, mert ezért nem jár fizetés, valójában ez is munka. Gondold át az összes dolgot, amit megtettél a családért, a lakásért: ételt készítettél, elláttad a kicsiket majd elvitted őket az óvodába, kitakarítottad a fürdőt, mostál, bevásároltál… a lista a végtelenségig folytatható. Ha felsorolod ezeket az elvégzett teendőket, rájöhetsz, hogy hatalmas munkát vittél véghez, ezért ha a nap végén átgondolod, mit tettél aznap, ezeket ne olyan dolgokként kezeld, amelyek nem számítanak.

Egy nagy kihívás: az alvás

A legtöbb produktív stratégiákat összegyűjtő listán szerepel a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás – milyen jó lenne azt gondolni, hogy ehhez elég, ha lefekszik az ember egy kicsit korábban, és máris jóval többet alszik, mint korábban. De mi van akkor, ha még ahhoz is, hogy tudj 6 órát aludni, le kell feküdnöd 10 órával azelőtt, hogy megszólaljon az ébresztő? Vagy ha a megfelelő mennyiségű alvás egyáltalán nem egyenlő a megfelelő minőségű alvással is?A kisgyerekek szüleinek sajnos még gyakran fel kell ébredniük éjszaka, ha a csemete például valamiért nem tud aludni, beteg, rosszat álmodott, vagy mert velük alszik. Így nem egyszerű másnap frissen ébredni és elvégezni a munkát. A szerző éppen ezért azt javasolja, hogy minden pillanatot használj alvásra, amit csak tudsz. Ha a gyerekek hétvégén lefekszenek délután, tedd ugyanezt, és ne érezd magad rosszul amiatt, hogy valami sokkal hasznosabbat tehetnél ezekben az órákban. Valójában ha kipihent vagy, sokkal jobban tudsz teljesíteni, ezért egy kicsit se érezd magad rosszul, ha tudtál egy kicsit aludni.

Nem szabad elfelejteni ezt sem, hogy ez a dolog ideiglenes. Évekig is eltarthat, de nem örökké, és idővel majd sokkal jobb lesz. A szerző felidézte azt az időszakát, amikor annyira kialvatlan volt, hogy egyszerűen nem jöttek olyan jó ötletei a munkában, mint a gyerekek előtt, és attól tartott, elvesztette ezt a képességét örökre. Amikor viszont jobb lett a helyzet és többet tudott pihenni, ismét megérkezett az ihlet. Csak aludnia kellett.

Fogadd el, hogy időnként közbejön valami

Noha a legtöbb életfázis a gyerekekkel átmeneti, az, hogy valami közbejöhet, akár munka közben is, állandó. A gyerekekkel a dolgok nagyon gyakran nem a tervek szerint alakulnak, és ha nem úgy állsz ezekhez az esetekhez, mint kivételes alkalmakhoz, hanem felkészülsz arra, hogy bármikor megtörténhetnek, sokkal kevésbé érzed majd magad rosszul. Ha bármi olyan dolog történik, ami 1-2 órára a figyelmedet igényli, ha teheted, jobb, ha teljesen arra koncentrálsz, és utána térsz vissza a többi feladatodhoz.

Kérj tanácsot másoktól

Más szülőkkel barátkozni azért is jó, mert segítséget kérhetsz tőlük azzal kapcsolatban is, ők hogyan zsonglőrködnek az idejükkel, vagy egyszerűen csak jó érzéssel tölt el az, hogy nem vagy egyedül a problémákkal. A szerző szerint a különböző anya-csoportok is hasznosak lehetnek a közösségi oldalakon, érdemes egy-kettőhöz csatlakoznod.

Beszéljétek meg a feladatokat

Sokaknak a ház körüli, háztartási teendők okozzák a legnagyobb problémát, illetve az, hogyan ütemezzék be ezeket a feladatokat. A szerző szerint ez alól ő sem kivétel a férjével, számukra a háztartás az első számú stresszfaktor. Ha az ember nem tud segítséget felvenni, akkor szerinte jó megoldás lehet, ha rendszeresen egyeztetik, ki mit fog csinálni, ki mit csinált meg, és az sem rossz ötlet, ha a naptárba beütemezik a feladatokat.

Ne feledkezz meg arról, amit a gyermekeidért teszel

Persze jó érzés elvégezni a munkát, az otthoni feladatokat, de ami igazán jóleső érzésekkel tölthet el, ha  a gyermekedre, gyermekeidre pillantasz, és arra gondolsz, hogy te és a párod tanítgatjátok őket, hogy jó emberek legyenek. Jó érzés karriert építeni, de egy kis emberre hatni még sokkal jobb. A gyereknevelés nagyon fontos munka, ezért ismerd el miatta magadat sokkal gyakrabban.(Cikk forrása: mother.ly)