Kisgyerek

Tévedésből más gyerekét vitte haza a bölcsiből a nagypapa – csak otthon vették észre a cserét

Azt hinnénk, hogy ma már nem fordulhat elő ilyesmi, mégis megesett: más gyerekét adták oda a gondozók egy nagypapának, aki az unokájáért ment.
2024. Március 14.
Ebben a történetben minden érintett szörnyen érezhette magát! (Fotó: Getty Images)

Az eset Szardínia szigetén történt, Arezzo városában: egy bölcsőde dolgozói tévedésből “rossz gyereket” adtak oda a nagypapának, aki a saját unokáját szerette volna elhozni.

A bölcsőde és az óvoda két egymás melletti épületben található, az elmondások alapján első körben ez zavarta össze a nagypapát, aki tévedésből a bölcsődébe ment be a gyerekért az óvoda helyett. 

Ezzel önmagában nem is lenne gond, ám az események innentől kezdve igen hajmeresztő fordulatot vettek: a gondozónők, miután a nagypapa megmondta a kislány nevét, egy másik gyereket adtak oda neki, és hagyták, hogy kisétáljon vele az épületből.

Otthon vették észre a cserét

Az idős férfi körülbelül fél óra elteltével, már otthon döbbent rá a cserére, és azonnal visszavitte a kicsit a bölcsibe. Az i-re az tette fel a pontot, hogy időközben a tévedésből hazavitt kislány apukája is megérkezett a gyerekért, akinek csak a hűlt helyét találta. Teljesen érthető módon azonnal értesítette a rendőrséget, és élete legszörnyűbb perceit élte át.

“A legrosszabbra gondoltam, amikor kiderült, hogy a lányunkat valaki elvitte a bölcsiből. Pokoli 30 percet éltem át, azt hittem, valaki elrabolta a gyerekünket!” – mesélte a halálra rémült apuka. “A gondozónők csak azt ismételgették, hogy a nagypapája vitte haza a lányunkat, hiába mondtam, hogy az képtelenség. A legszörnyűbb az volt az egészben, hogy fogalmuk sem volt, kinek adták oda a legféltettebb kincsünket” – folytatta a kislány apukája.

Mindeközben a férfi unokája – aki 2 évvel idősebb a bölcsis kislánynál – az óvodában várta, hogy valaki végre hazavigye. Amikor az idős férfi visszatért, épségben “szolgáltatta vissza” az apukának a 2 éves kislányát, ez azonban cseppet sem változtatott a tényeken: a bölcsőde dolgozói ellen eljárás indult, és a részletek tisztázásáig a munkavégzés alól is felmentették őket. “Elképesztően nagyot hibáztak. Továbbra is a történtek hatása alatt vagyunk, és nem visszük böcsibe a kislányunkat” – mondta zárásképp az édesapa. 

Nyitókép: Getty Images