Kisgyerek

Nyolcéves kisfiú mentette meg nagymamája életét

Egy nyolcéves gyerek nagymamája rosszul lett játék közben Dégen, a kisfiú tudta mit kell tenni, hívta a mentőket.
2022. Június 22.
Nyolcéves kisfiú mentette meg nagymamája életét (fotó: Getty Images)

Játék közben hirtelen rosszul lett a kisfiú 65 éves nagymamája. A gyerek elmondása szerint az asszony hátradőlt a székével és mozdulatlanul feküdt. A kisfiú nem késlekedett és hívta a mentőket – írja az Index. A Székesfehérvári Mentésirányítás mentésirányítójának instrukciói alapján megvizsgálta a nagymamáját, aki akkor már nem lélegzett, majd kiszaladt az utcára, és leintette az első autóst, aki készséggel rohant segíteni és megkezdte a mellkaskompressziót.

Ezt követően a mentőegység is perceken belül a helyszínre érkezett és folytatta az újraélesztést. Az egészségügyi szakemberekhez a helyszínre küldött mentőhelikopter személyzete is csatlakozott. Hosszasan küzdöttek közösen a nagymama életéért, végül stabil állapotban szállították kórházba az asszonyt.

Ilyenkor azt érzem, hogy jó helyen vagyok az életemben. Hatalmas energiát ad, hogy vannak még igazi hősök. Példaértékű, amikor egy nyolcéves tudja, hogy mit kell tennie – idézi a mentőszolgálat a mentőhelikopter meghatódott szakorvosát. 

 

Forrás: Index.hu