Kisgyerek

Nem igaz, amit a rejtélyes májgyulladásról terjesztenek

Bár a közösségi médiában elterjedt, hogy a gyerekeket megbetegítő hepatitiszt a koronavírus elleni vakcina okozhatja, ez tévhit. Nincs köze hozzá.
2022. Május 10.
Nem a koronavírus vakcina okozza a májgyulladásos eseteket (fotó: Getty Images)

A tudományos magyarázat szerint a gyerekek körében megjelent májgyulladásos megbetegedéseket adenovírus okozhatja. Népszerű tévhit, hogy a hepatitiszért a koronavírus elleni vakcinák, ezen belül is a vektorvakcinák a felelősek. Az AP cikkéből, amelyet a HáziPatika szemlézett, azonban az derül ki, hogy ez egy téves elképzelés.

Az akut hepatitiszt a világ több mint tíz országában diagnosztizálták az egy hónapos és 16 év közötti gyerekek körében. Ők azonban nem kaphatnak vektorvakcinákat, az 5-17 éveseket Pfizerrel oltják, amely nem vektor, hanem mRNS-alapú oltóanyag. A brit esetekről az is kiderült, hogy a májgyulladással küzdő több mint száz gyerek egyike sem volt beoltva.

Másfelől a Janssen koronavírus elleni oltóanyagához használt Ad26-os adenovírustípus nem egyezik meg azzal, amit a közelmúltban diagnosztizált hepatitiszes eseteknél kimutattak, ezeket ugyanis a 41-es típusú adenovírus okozhatja.

Azt pontosan továbbra sem tudják, hogy mi válthatta ki a tömeges májgyulladást, ami egy gyermek halálát okozta, és legalább 17 gyermeknél olyan súlyos májkárosodással járt, hogy szervátültetésre is volt szükség.

Az Egészségügyi Világszervezet közlése szerint az adenovírusok egészséges embereknél csak ritkán okoznak súlyos lefolyású, akut hepatitiszt. Az adenovírusok leggyakrabban légzőszervi megbetegedést, illetve hányást, hasmenést okozhatnak.

A babaszoba.hu kérdésére Dr. Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke elmondta, hogy nem tudunk magyarországi megbetegedésről. Kérdésünkre, hogy milyen tünetekre figyeljenek a szülők dr. Havasi Katalin elmondta, hogy figyelemfelkeltő, ha a gyermek szeme fehérjének sárgás színe lesz, illetve ha a gyermek bőrét sárgásabbnak látják a szülők. Ezekben az esetekben mindenképpen mutassák meg a gyereket a háziorvosnak. Megelőzésképpen az általános higiéniai szabályok betartására emlékeztetett a HGYE elnöke: étkezés előtt, mosdóhasználat után alapos kézmosás ajánlott.

Forrás: HáziPatika.com