Kisgyerek

Mentőket! Azonnal!

A legjobb elkerülni a bajt. Ezért összeállításunkban profi mentősök sorolják a leggyakoribb és legkockázatosabb helyzeteket, hogy nektek soha ne kelljen a 104-et hívnotok.
2011. Március 26.

Fotók: Magyar Gyermekmentő AlapítványEgy tikkasztó nyári délután, fővárosunk egyik legforgalmasabb útján mezítlábas, pelenkás kislány készült áttotyogni. A kis pelenkás valami csoda folytán egyetlen karcolás nélkül megúszta a kalandot, mert a járókelők közül valaki időben észrevette, mire készül.Mint kiderült, a kislány egy hazánkban nyaraló francia család gyereke, aki a közös délutáni szunyókálásából ébredve nesztelenül kinyitotta az ajtót, kiosont, valahogy lejutott, majd egyszerűen kisétált az utcára.Ez a történet jól példázza, hogy gyerekeink sokkal találékonyabbak és ügyesebbek, mint azt gondolnánk, és így sokszor pillanatok alatt életveszélyes helyzetekbe sodorhatják magukat. Nekünk, szülőknek kellene ezt megakadályoznunk.

Szakemberek szerint megfelelő odafigyeléssel a balesetek nyolcvan százaléka megelőzhető lenne – ha mégis vészhelyzet adódik, a 104-es szám hívásával gyerekek ellátásra szakosodott mentőorvosoktól is segítséget kaphatunk.

Gyerekmentőzés

A Magyar Gyermekmentő Alapítvány 2005-ben kezdte meg működését Budapesten. Ma már Győrben és a nyári hónapokban a Balatonon is szolgálatban áll a mentőorvosi kocsi, más szóval a MOK. Különböző kórházak gyerekintenzíves szakembereivel dolgoznak, felszerelésük a kicsik méreteihez igazodik. A mentőorvosi kocsik személyautók, betegszállítást nem végeznek, feladatuk a gyerekek állapotának stabilizálása. Riasztás esetén az OMSZ (Országos Mentőszolgálat) a mentőautójával együtt küldi a kocsit a balesethez.A MOK napi 12 órás készültségben, reggel héttől este hétig működik.

Mikor kell mentőt hívni?

Mentőket! Azonnal!

Ha a gyerek fullad, görcsöl, mérgezést szenvedett, magasból esett le (magasnak számít a test méretének másfélszerese vagy kétszerese), eszméletlen, erősen vérzik, tudatzavara van, aluszékony, agresszív (ön- és közveszélyes), újraélesztésre szorul, félrenyelt, vagy közlekedési balesetet szenvedett.

Nagyon fontos, hogy a 104 hívásakor a diszpécsernek, majd később a menőorvosnak pontos információt adj a történtekről, mivel az igazán súlyos balesetek sorsa az első 10-15 percben dől el.

Minden esetben az igazat mondd, még akkor is, ha tudod, hogy hibáztál!

Olyan nincs, hogy rossz ízű!

– Tapasztalataink szerint a gyerekek azt is megeszik vagy megisszák, aminek tényleg pocsék az íze. Egyszer mérgezéshez riasztottak. Az anyuka elmondása szerint hároméves kislánya megevett négy szál cigarettát. Kértük, mutassa meg a dobozt, de azt válaszolta, már kidobta, sőt a szemetet is levitte. Mivel ez nem tűnt teljesen hitelesnek, kételkedtünk abban, hogy valóban így történt-e, és szükséges-e a gyomormosás, hisz úgy véltük, nincs olyan gyerek, aki megenne bármit is, ami olyan rossz ízű és állagú, mint a cigaretta. A gyomormosás alkalmával kiderült, hogy ebben alaposan tévedtünk– mesél tapasztalatairól dr. Gesztes Éva mentőorvos, a Magyar Gyermekmentő Szolgálat igazgatója.

Erre figyelj!

Bármit is evett vagy ivott a gyerek, ami számára mérgező lehet, semmiképp se dobd ki a dobozát! A feltüntetett összetétel nélkülözhetetlen információ. Mondd el, miből mennyit ivott, evett, vagy ha nem láttad, de körülbelül tudod, mennyi volt előtte az üvegben, akkor azt is közöld az orvossal!A gyógyszereket tartsd elzárva! Nem elég, ha a fenti polcokra pakolod, mert a számodra elérhetetlennek tűnő magasság sem akadály egy örökmozgónak.

Amire lázcsillapításnál figyelj

– A szülők igen kis százaléka tud hatékonyan lázat csillapítani. A gyógyszer beadása után, ha a láz nem megy lejjebb, a hűtőfürdő vagy hideg törülközős borogatás helyett inkább újabb adagot adnak anélkül, hogy az ismétlés előtt kivárnák a szükséges négy-hat órát. Volt olyan esetünk, amikor egy pár hónapos, influenzás babát emiatt gyógyszermérgezéssel szállítottunk kórházba – figyelmeztet dr. Gesztes Éva.

Forró!

– Sajnos a Bethesda Gyermekkórház égési osztályát is igen sűrűn látogatjuk. Előfordult olyan eset, amikor a szülők úgy eresztették a fürdővizet, hogy először forró vízzel engedték tele a kádat, majd utána hűtötték le a megfelelő hőmérsékletre. Kislányuk azonban csak azt látta, hogy már majdnem tele a kád, és úgy gondolta, bemászik a vízbe, még mielőtt a szülők a hideget is hozzáengedték volna. A forró víz csúnya sebesüléseket okozott a kislány testének jelentős hányadán – idézi fel a szörnyű esetet a doktornő.

Erre figyelj!

A hideg és meleg vizet egyszerre engedd a kádba! Úgy állítsd be a forró víz hőmérsékletét (legfeljebb 40-45 fok lehet), hogy ha gyereked fürdés közben kinyitná a csapot, ne forrázza le magát vele!

A forró tea, kávé és leves se legyen elérhető közelségében, mert egy óvatlan pillanatban magára ránthatja. Ha főzöl, és ki kell menned a konyhából, semmiképp se hagyd a csemetét felügyelet nélkül a tűzhely közelében! Tedd be a kiságyba, vagy zárd be a konyhaajtót!

Kutya–gyerek

Dr. Gesztes Éva találkozott már olyan esettel is, amikor a család kedvenc kutyája gyakorlatilag megskalpolta a gyerek fejét, és a kórházba szállítás után vissza kellett varrni a fejbőrt.

Erre figyelj!

Soha ne hagyd egyedül a gyereket a kutyával, még akkor se, ha a házi kedvenc ártalmatlan, szelíd, és „még soha senkit nem bántott”! Előfordulhat, hogy a kicsi olyan mozdulatokkal nyúl a kutya felé, amelyre reagálva az állat ösztönösen védekezni fog.

Amire nem is gondolnál a kertben

A kerti tó éles kövei a legkülönbözőbb sérüléseket okozhatják, míg a víz, legyen az bármilyen kevés is, fulladáshoz vezethet.

Esőzések után, ha kimentek a kertbe, nézz körül a fűben, nem találsz-e gombákat! Ezek a kedves, kalapos élőlények halálos veszélyt jelenthetnek.

– Nyáron érkezett olyan riasztás, amikor egy kisfiú a vízzel teleengedett medencét letakaró fóliába gabalyodott bele, majd avval együtt süllyedt el, és majdnem megfulladt. Valószínűleg a labdájáért mászhatott rá a fóliára, de a rögzítés engedett. A kisfiú szerencsére életben maradt, de sokkos állapotban szállítottuk kórházba – idézi fel a doktornő.

Hőguta az autóban

– Előfordult már, hogy a rendőrség riasztotta a mentőket, mert kocsiba zárt, alvó gyereket találtak. Mi hívtuk a tűzoltókat, akik feltörték az autót, így tudtuk kiszedni a kicsit, aki hőgutát kapott, és majdnem kiszáradt. A szülők ilyenkor kivétel nélkül arra hivatkoznak, hogy olyan békésen aludt, és nem volt szívük felébreszteni, amíg beszaladtak a boltba – folytatja Gesztes doktornő.

Erre figyelj!

Sose hagyd egyedül a gyereket az autóban! Ha nem is kap hőgutát, de felébredhet, és rettentően megijedhet, ha nem talál ott, valamint rosszabb esetben kinyitja a kocsiajtót, kiszáll, és a keresésedre indul.

Magasból esett

– Tévhit, hogy a pár hónapos csemetét az etetőszékben lehet hagyni! Számos esetünk bizonyítja, hogy a baba hintáztatta magát az etetőszékben, aztán felborult. Csont- és koponyatörések bizonyítják az eszköz veszélyességét.

– Sajnos arra is láttunk már példát, hogy a pelenkázóról leguruló gyerek agyrázkódást kapott, ami rosszabb esetben agyvérzés is lehetett volna. Nem hagyták magára, csak közben édesanyja a popsikenőcsért nyúlt, ő pedig letornázta magát a földre. Abban a pillanatban úgy tűnt, semmi baja, de másnap láthatóan szédelgett, aluszékonnyá vált és hányni kezdett – mondja a doktornő.

Erre figyelj!

Ha a gyerek az esés után nem kel föl magától, azonnal hívd a mentőket! Rendkívül fontos, hogy ne mozdítsd, ne vedd fel, ne szorítsd magadhoz, mint ahogy azt szíved szerint és ösztönösen tennéd, mert még komolyabb sérüléseket okozhatsz vele! Ha nagyon pici a baba, és te nem tudod megítélni állapota súlyosságát, inkább hívd a mentőket!

Csak gyerekülésben!

– Közlekedési baleseteknél három főbb oka van a sérülésüknek. Az egyik, amikor nem kötik be őket a szülők, mert „csak” az oviba vagy a bölcsibe mennek. Az ilyen pár perces autózások alkalmával bekövetkező balesetek rendkívül súlyosak, nemegyszer halálos kimenetelűek. A másik az, amikor egyáltalán nem használnak gyerekülést, a harmadik pedig amikor használnak, de rosszat.

Erre figyelj!

Olyan gyereküléseket szerezz be, amely isofix rendszerű, és oldalsó fejvédője is van.

Ne próbálj meg idegen tárgyat kihúzni!

– Mentők és tűzoltók is kellettek ahhoz, hogy meg tudjunk menteni egy ötéves kisfiút, aki a testvérével fogócskázott, és kerítést mászott. Amikor kiérkeztünk, azt láttuk, hogy a gyerek gyakorlatilag karóba húzta magát a kerítésen. Mivel a műtőn kívül tilos bármilyen tárgyat is eltávolítani a testből, legyen az akármekkora is, így a tűzoltóknak a gyerek két oldalán kellett levágniuk a kerítést, hogy azzal együtt szállíthassuk kórházba. Ettől a rendhagyó esettől eltekintve leggyakrabban a lakáson belüli üvegajtó egy-egy darabja okoz sérülést.

Erre figyelj!

Semmi esetre se próbáld meg kihúzni a szilánkot, mert még erősebb vérzést okozhatsz vele. A kórházban az orvosok majd a megfelelő eszközök és szakértelem birtokában eltávolítják. Megelőzésképpen ragassz biztonsági fóliát az üvegekre, így nem fordulhat elő hasonló baleset.

Délutáni alvásból fulladás

– Nagyon szomorú esetünk volt, amikor egy nyolc hónapos kislány délutáni alvás közben fulladt meg. Édesanyja a franciaágyon szoptatta, és a baba elaludt evés közben. Nem akarta felébreszteni, hogy berakja a kiságyba, így hát hagyta, hadd aludjon ott tovább. Takarókkal barikádozta el, hogy le ne essen, de a párnákat nem pakolta el a gyerek közeléből, és ő ezektől fulladt meg. Fulladás esetén öt percen belül meg kell kezdeni az újraélesztést, de mivel az édesanya nem ismerte ennek módját, mire mi kiértünk, a kislány meghalt.– Ha a szülők nem is hibáznak, bölcsőhalál akkor is előfordulhat, többnyire a baba két és tizenegy hónapos kora között. Ilyenkor egyszerűen leáll a légzés. Javasoljuk a szülőknek, hogy végezzenek el elsősegély-tanfolyamot, hogy adott esetben megmenthessék gyerekük életét! – javasolja dr. Gesztes Éva.

Mentőket! Azonnal!

Tanulj, hogy segíthess!

A Magyar Gyermekmentő Alapítványmunkatársai ingyenes elsősegély-tanfolyamokat szerveznek, ahol baleset-megelőzésre és elsősegélynyújtásra tanítják a szülőket, leendő szülőket, nagyszülőket, bébiszittereket és védőnőket.

A tanfolyamok helyét és idejét megtalálod honlapjukon az oktatás menüpontalatt.

Forrás: Kismama magazin