Kisgyerek

Megvan a magyarázata, miért gyűjtögetnek apró kincseket a gyerekek

A legtöbb szülő megtapasztalja, hogy a gyerekei szeretnek apró dolgokat gyűjteni. Kagylókat, kavicsokat, terméseket, de akár egy különleges játéktípusból is gyűjthetnek.
2020. Július 08.
Megvan a magyarázata, miért gyűjtögetnek apró kincseket a gyerekek (Fotó: Getty Images)

De mégis miért szeretnek a gyerekek mindenfélét gyűjtögetni? Ennek az oka egyrészt nagyon érdekes, másrészt igazán kedves is!

A Romper szerint az egyik oka, hogy a gyerekek szeretnek gyűjtögetni, egyszerűen annyi, hogy ez szórakoztatja őket. Keresgélni az új darabokat, amiket a gyűjteményhez adhatnak, izgalmas, érdekes és le tudja kötni őket egy időre. A gyerekek ezáltal pedig többet megtudhatnak azokról a dolgokról is, amelyek érdekesek a számukra, és még játéknak is remek.

Azonban a gyűjtögetés egy kicsit túl is mutat ezen, ez egyfajta emberi ösztön is – állítja Niroshika DeSilva gyermekpszichológus. – Az emberi faj megtanulta a vadászatot és a gyűjtögetést a túlélése érdekében. A gyerekeknél ennek a túlélési stratégiának lehet az egyik formája például a játékok gyűjtése és felhalmozása – mondta el a lapnak a szakember. A gyűjtemény tehát összekapcsolható a tudatalatti túlélési szükséglettel, ösztönnel.

A gyűjtögetés egyfajta komfortérzetet is ad a gyermeknek. – A játékok gyűjtése hozzájárulhat a biztonságérzethez, elégedettséggel, örömmel töltheti el, és komfortosan érezheti magát, amikor látja a számára fontos elemeket a gyűjteményében. A gyűjtéssel megakadályozzák azt is, hogy az adott dolog más birtokába kerüljön, ezzel pedig megelőzik az érzelmi szorongást is – magyarázta DeSilva. Tehát még ha értelmetlennek is tűnik első ránézésre, a gyűjtögetés valójában biztonságot nyújt a gyermeknek.

Ha a gyerek mindenfélét összegyűjt, akkor számos dolog lehet a birtokában, és a szülő aggódhat, hogy esetleg később problémája lesz a csemetének a felhalmozással. Ettől azonban valószínűleg nem kell tartani. – A gyerekkori játékhalmozás nem jelenti azt, hogy felnőttkorban is előfordul majd ez a dolog, és nem lehet összefüggésbe hozni a kényszerbetegséggel sem – fogalmazott a gyermekpszichológus.

Így ha a gyermeked gyűjtöget, azt tekintsd inkább pozitív dolognak. Ez a tanulásban is segít, hiszen az általuk kedvelt dolgokról több ismeretet szerezhetnek, és segíti a kategorizálás és az egyedi dolgok ismeretét is, és segít abban is, hogy “meghatározzák” önmagukat.

Forrás: romper.com