Kisgyerek

Mégsem olyan önzők az egykék, mint hittük

Akár van testvérünk, akár egykék vagyunk, számtalan sztereotípia él velünk kapcsolatban. Legidősebb gyerek a családban? Főnökösködő. Legfiatalabb? Elkényeztetett. Egyke? Önző és nárcisztikus. Azonban ez utóbbit most sikerült megdönteni.
2019. November 18.
Mégsem olyan önzőek az egykék, mint hittük (Fotó: iStock)

Michael Dufner, a Lipcsei Egyetem munkatársa a Social Psychological and Personality című szaklapban megjelent tanulmányában bebizonyította, hogy ez a széles körben elterjedt nézet pontatlan. A kutatásban 556 résztvevő töltött ki egy online kérdőívet, amelyben a nárcizmussal és a versengő hozzáállással kapcsolatban találtak olyan állításokat, mint a “titokban örülök a versenytársaim kudarcának”, és arra kérték őket, hogy értékeljék, szerintük mennyiben igazak ezek az egykékre, és mekkora mértékben azokra, akik testvérekkel nőnek fel. A felmérésben a nárcizmus két aspektusához fűződő előítéleteket is vizsgálták: egyrészt, hogy mennyire hajlamosak az egykék és a testvérek a résztvevők szerint csodálatot, figyelmet, hízelgést keresni másoknál, illetve a nárcisztikus rivalizálást is, amely magába foglalja a mások leértékelését azért, hogy így kerüljék el a kritizálást, saját hibáikat így palástolják

A kutatásnak volt egy második része is, Dufner és csapata azt akarták tudni, hogy a kérdőívben felvetett sztereotípiák mennyire bizonyulnak valósnak – ehhez a már több mint 30 éve létező adatbázis, a Német Szocioökonómiai Panelben gyűjtött információkat vizsgálták. Ez alapján 1810 személynél tudták vizsgálni, mennyire jellemző rájuk a nárcisztikus viselkedésminta, köztük 233 egyke adatait is.

A kutatás első részének eredményei azt támasztották alá, hogy valóban az egykékkel kapcsolatban támasztjuk a nárcisztikus, önző személyiségtípushoz kötődő sztereotípiákat. Azonban a tanulmány második része alapján ezeknek nincs alapja: az egykék és azok között, akiknek vannak testvérei, nem volt számottevő különbség a nárcizmus mértékében. Ez alapján a kutatás szerzői szerint tartózkodni kell az egykékre tett olyan kijelentésektől, miszerint például önzők és nárcisztikusak, a kutatóknak és a médiának egyaránt.

A kutatással kapcsolatban a szerzők kiemelték, hogy azt csak Németországban végezték el, így egyéb társadalmi tényezők befolyásolhatják az eredményeket, illetve hogy a nárcizmus olyan aspektusára vonatkozott, mint a fölényes, uralkodó magatartás, de a sebezhetőség aspektusával nem foglalkozott, amelyhez olyan személyiségvonások köthetők, mint az introverzió és a bizonytalanság.

(Cikk forrása: digest.bps.org.uk)

 Kapcsolódó írásaink: