Kisgyerek

Megjelent az adóvisszatérítéshez szükséges dokumentum

A NAV online felületén már elérhető az a dokumentum, az úgy nevezett VISSZADO-nyilatkozat, amely a gyermeket nevelő magánszemélyek adóvisszatérítéséhez szükséges. A VISSZADO-nyilatkozatot 2021. december 31-ig lehet benyújtani.
2021. November 02.
Megjelent az adóvisszatérítéshez szükséges dokumentum (fotó: Getty Images)

A NAV oldalán megjelent a VISSZADO-nyilatkozat, amit többféle módon be lehet nyújtani, legegyszerűbb online – írja a 24.hu.

A VISSZADO-nyilatkozat a NAV honlapján az Szja-visszatérítés ablakból a nyilatkozatra kattintva (https://szjavissza.hu), ügyfélkapus azonosítással érhető el az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA) felületén.

A VISSZADO-nyilatkozatot a NAV előre kitölti a rendelkezésére álló adatokkal. A családi pótlékot folyósító szerv adatszolgáltatását követően, várhatóan november második hetétől az utalási adatokat is betölti a NAV, ezt érdemes megvárniuk azoknak, akiknek családi pótlékot folyósítanak. Ha a NAV által ismert adatok teljes körűek, akkor a nyilatkozat benyújtására nincs szükség.

Ki lehet tölteni a dokumentumot papíralapon is, amit postai úton és személyesen is benyújtható. A nyilatkozatra használható az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) is.

A NAV nem utal 2022. február 15-éig kedvezményelőleget, ha nem ismeri az utaláshoz szükséges adatokat azért, mert valaki elmulasztja a nyilatkozatát benyújtani az év végéig. Ilyenkor a visszatérítéshez való jog a 21SZJA adóbevallásában érvényesíthető 2022. május 20-ig.

Kinek kell tehát nyilatkoznia?

Azoknak, akiknek az adatai nem állnak teljes körűen a NAV rendelkezésére ahhoz, hogy 2022. február 15-ig megkaphassák az adó-visszatérítést – olvashatjuk a NAV oldalán.Így tehát nyilatkoznia kell annak, aki:

  • családi pótlékra jogosult, de azt nem ő kapja, és ezért nem áll a NAV rendelkezésére a kiutaláshoz szükséges postai utalási cím vagy belföldi fizetési számlaszám.
  • magzat után jogosult várandós nő, vagy vele közös háztartásban élő házastársa. A NAV az ő, kiutaláshoz szükséges adataikat nem ismeri.
  • aki rokkantsági járadékban részesül, és év közben ő vagy a vele közös háztartásban élő hozzátartozója érvényesíti a családi kedvezményt. A NAV az ő, kiutaláshoz szükséges adataikat nem ismeri.
  • kisadózóként bejelentett magánszemély, és nem kap családi pótlékot. A NAV az ő, kiutaláshoz szükséges adataikat nem ismeri.
  • máshova kéri az adó-visszatérítés kiutalását, mint ahová a családi pótlékot kapja.

Kinek nem kell nyilatkoznia?

Aki családi pótlékot kap, nem kell nyilatkoznia, mert az ellátást folyósító szervtől a NAV megkapja a kiutaláshoz szükséges adatokat. Ilyenkor az adó-visszatérítést a NAV arra a postai címre vagy bankszámlaszámra fizeti ki, ahova a családi pótlék érkezik.A VISSZADO-t 2021. december 31-ig lehet beküldeni.

Forrás: 24.hu