Kisgyerek

Marják egymást a gyerekeid? Vezesd be a “tesóidőt”

Nem meglepő, ha ebben a nehéz időszakban a gyerekek is feszültebbek - és a testvérek többet veszekednek egymással a huzamosabb otthon töltött időszakban.
2021. Március 19.
Marják egymást a gyerekeid? Vezesd be a "tesóidőt" (Fotó: Getty Images)

Dr. Laura Markham, az Ahaparenting.com és a Peaceful Parents, Happy Kids (Békés szülők, boldog gyerekek – a szerk.) című könyv szerzője szerint a testvérek közti viták, veszekedések esetén érdemes azt megvizsgálni, milyen érzelmek, igények vezérlik a gyerekek viselkedését, amelyek a feszültséget okozzák köztük. Korábban már írtunk a szakember néhány tanácsáról, hogy milyen családi szokások segíthetnek ebben a jelenlegi helyzetben, a Psychologytoday.com portálon megjelent írásában pedig további tippeket javasol.

Ha huzamosabb időt kell otthon tölteniük, és nem tudnak a barátaikkal találkozni, érthető, ha hiányzik nekik a velük való időtöltés, közös játék.

A testvérekkel való játék pedig nem feltétlenül tudja ezt pótolni. Markham szerint érdemes legalább rendszeres videochat-platformos közös játékot, beszélgetéseket beütemezni a gyerekeknek a barátaikkal.

A gyerekekkel együtt töltött idő során segítsük a testvérek közös játékát, ami segít kielégíteni mindannyiuk kapcsolódási igényét – még akkor is, ha jelenleg nem ez az elsődleges, amit preferálnak. Minél szórakoztatóbb a közös időtöltés, annál jobb a kapcsolatuk, és annál inkább szeretnének együtt játszani. Szülőként segíthetünk nekik abban, hogy minél több legyen a közös örömteli pillanatuk.

Az egyéni igények kiegyensúlyozása

A gyerekek igényei ütközhetnek egymással, ezért próbáljuk meg ezeket úgy megfogalmazni és kezelni, hogy egyikükkel se éreztessük azt, hogy tévedne.

A szakértő példája egy ilyen szituációra: “Ma reggel tele vagy energiával, igaz? Úgy tűnik, a nővéred még nem ébredt fel teljesen, és szüksége van egy kis időre. Miért nem megyünk ki mi ketten egy kicsit a parkba? Később játszhatsz a testvéreddel, amikor ő is készen áll.”

Ha az egyik gyermeknek több interakcióra van szüksége, mint a testvérének, kipróbálhatjuk a napi “Különleges tesós időt”. Lehet, hogy segítségre van szükségük, hogy találjanak egy olyan közös tevékenységet, amit mindketten élveznek, de a kutatások szerint ez javíthatja a testvéri kapcsolatukat, még ha máskor veszekednek is. Természetesen a közös játék után fontos, hogy a gyermeknek meglegyen az énideje is, a testvére nélkül.

Amikor a testvérek piszkálják egymást, mert gyaníthatóan unatkoznak, érdemes közbelépni, és segíteni neki a kapcsolódás iránti igényükben. Például: “Megint kifogytatok az ölelésekből? Lássuk csak, mit tehetünk!”

Segítsünk az érzelmeik feldolgozásában

Ha a gyermek barátságtalanul viselkedik mindenkivel, akkor egyértelműen nehéz időket él meg. Lehet, hogy nem tudják megfogalmazni, de a gyerekek is fel tudják venni a feszültséget, amit a szüleik éreznek, és emiatt ők is aggódhatnak. Néhány pozitív családi szokás azonban segíthet túljutniuk az aggodalmaikon, és csökkenteni a szorongást, és jobban kijönniük egymással.

Amikor a testvérek “bunyóznak” egymással, az csökkenti a stresszhormonok szintjét. Érdemes azonban lehetőséget találni arra, hogy a gyerekek nevethessenek, amikor valamilyen aktív tevékenységgel töltik együtt az idejüket, mert mindkettő kötődési hormonokat szabadít fel.

Beszéljünk a gyerekekkel a járvánnyal kapcsolatos érzéseikről, mert aggódhatnak amiatt, hogy szüleik megbetegedhetnek. Ha kimondhatják, kifejezhetik félelmeiket (még az esetlegesen ésszerűtlenek is), az segít, hogy ezek kezelhetőbbek legyenek a számukra. Ha engedjük magunknak érezni a nagy érzéseket, és tudomásul venni ezeket, azzal kontrollt szerzünk felettük.

Ne felejtsük el, hogy a düh mögött általában a félelem vagy a szomorúság áll. Ezért ha a gyermek dühös, próbáljunk meg nyugodtak maradni, és segítsünk neki kifejezni, miért zaklatott: “Biztosan zaklatott lehetsz, és ezért beszélsz így vele. Mesélj erről, kérlek, meghallgatlak.”

Tanítsuk meg a gyerekeknek, hogyan kezelhetik az aggodalmaikat, például olyan módszerek segítségével, mint hogy álljanak meg egy kicsit, lélegezzenek mélyeket, és összpontosítsanak inkább arra, amit képesek irányítani, szemben azzal, amit nem, és vegyék észre, hogy a zaklatott gondolatok zaklatott érzésekhez is vezetnek. Segíthet akár egy olyan családi gyakorlat is, mint egy mindennapos, közös meditáció vagy ha megbeszéljük, miért vagyunk hálásak.