Kisgyerek

Már szavazhatunk a világ legkedvesebb gyermekorvosait bemutató rajzokra

Elindult az 5-12 éves korosztály részvételével, az Astellas Pharma és a Móra Könyvkiadó közös gondozásában zajló Astellas Gyermekrajz Pályázat internetes közönségszavazása.
2014. Február 14.

Voksokat az elkövetkezendő két hétben a pályázat Facebook oldaláról elérhető szavazófelületen keresztül lehet leadni. Az 5-6 éves, a 7-9 éves és a 10-12 éves korosztály legjobbjai a pályázat közönségdíját nyerik el.

A világ legkedvesebb orvosait bemutató 2013-as pályázatra a tavalyinál is jóval több, összesen 383 csodálatos alkotás érkezett. A gyerekek szívből jövő, köszönetet és hálát sugárzó rajzai a rendelőben, vagy éppen kórházban töltött időből idézve számos emlékezetes pillanatot és történetet elevenítenek fel. Bár a pályázati kiírás nem tette kötelezővé, rajzuk mellett sokan ragadtak tollat és fogalmazták meg szavakkal is, miért az ő orvosuk a legkedvesebb az egész világon. A gyermekek különleges szeretetéről tanúskodó, olykor megható történetek, valamint a pályázatra beküldött alkotások a pályázat weboldalán megtekinthetők.

A beérkezett alkotásokat – az internetes szavazástól teljesen függetlenül – hamarosan a pályázat héttagú zsűrije is értékelni fogja. A zsűri tagjai: Janikovszky János, a Móra Könyvkiadó elnök-vezérigazgatója, Bartos Erika meseíró és -rajzoló, Varga Edit, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője, dr. Hauser Péter gyermekonkológus szakorvos, dr. Badacsonyi Szabolcs, a Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle szerkesztőbizottsági elnöke, dr. Rigler Ilona, a Heim Pál Gyermekkórház Mentálhigiénés Központjának vezetője, valamint a számos hazai gyermekkönyv illusztrátoraként ismert Kalmár István. A zsűri által felállított rangsor élére kerülő pályázók a verseny fődíját nyerik el és értékes nyereményekben részesülnek.