Kisgyerek

Kell aggódni amiatt, ha ügyetlen a kisgyerek?

A kisgyerekek ügyetlensége többnyire teljesen normális jelenség, hiszen még csak éppen tanulják, hogyan mozgassák a testrészeiket, a testüket. Vannak azonban jelek, amelyekre érdemes odafigyelni.
2021. December 17.
Kell aggódni amiatt, ha ügyetlen a kisgyerek? (Fotó: Getty Images)

Janice Heard, a Calgary Egyetem közösségi gyermekorvosa és klinikai adjunktusa arról beszélt a todaysparent.com portálnak, hogy amikor a kisgyerekek járni kezdenek, szélesebb a távolság a lábaik között, hogy megőrizzék az egyensúlyukat. “Egy kisgyermek úgy sétál, hogy a lábai néhány centire vannak egymástól – hasonlóan, mintha egy teli pelenka lenne rajta” – mondta el.

Szülőként figyelni kell arra, hogy a gyermek egyformán totyog-e oda-vissza, vagy inkább úgy tűnik, hogy az egyik oldalt preferálja. A kiegyensúlyozott járás a csípő- vagy a lábizmok egyikének a gyengeségére, illetve fájó lábfejre vagy ízületre utalhat, vagy valamilyen sérülésre. Heard szerint akár egy kétéves gyermeknek is lehet ízületi gyulladása. Ha lázzal járó duzzadt ízületet észlelünk a gyermekünknél, vagy a kisgyerek nem akar felállni, javasolt orvoshoz fordulni.

A szülők észrevehetik azt is, hogy a gyermekük gyakran leejt játékokat, vagy elvéti a széket, amikor le próbál ülni. Heard szerint ebben az életkorban a kisgyerekek nem teljesen “automatikusak”, és minden egyes mozdulatukra koncentrálniuk kell, amíg nem gyakorlottak, és nem tudnak egyszerre több mozdulatot végrehajtani.

Heard beszélt a diszpraxiának (vagy fejlődési koordinációs zavarnak (DCD)) nevezett állapotról is, amely befolyásolja a finom- és/vagy a nagymotoros készségeket. A szakember szerint a diszpraxiás gyerekek gyakran vonakodnak az új fizikai tevékenységek kipróbálásától, mert nehéznek találják azokat, és nehezebb számukra az olyan dolgok megtanulása, mint a gombok felhúzása vagy a kerékpározás megtanulása. A diszpraxiás gyermekeknek észrevehető nehézségei vannak a motoros készségek terén a társaikhoz képest. Ha a gyermeknél diszpraxiára gyanakszunk, forduljunk gyermekorvoshoz.

A járás gyakorlása

A legtöbb gyermek 12-18 hónapos kora között kezd el önállóan járni. Érdemes minél több lehetőséget biztosítani ahhoz, hogy a kisgyerekünk gyakorolhasson, fejleszthesse a járási készségeit, olyan környezetben, ahol nem okozhat kárt magában.

Látásvizsgálat

A gyerekek hajlamosak olyan dolgoknak nekimenni, amelyek közel vannak hozzájuk, de a koordinációjukban szemproblémák is szerepet játszhatnak. Sheena Taff optikus szerint a gyerekeknél gyakoriak az olyan problémák, mint a tompalátás (amblyopia) vagy a kancsalság (strabismus). A legtöbb esetben ezek a problémák tapasszal, szemüveggel és kezeléssel korrigálhatók.

Az olyan ügyetlenebb viselkedés mellett, mint például a dolgoknak való nekiütközés, figyeljünk arra, hogy a gyermek nehezen tudja-e megfogni a tárgyakat, mert az jelentheti a mélységérzékelés problémáit. A sztigmatizmusra utalhat, ha sokat döntik vagy forgatják a fejüket, amikor megpróbálnak megnézni valamit. Az egyik vagy mindkét szem keresztezése a játék közben pedig szintén vörös zászló lehet Taff szerint. De a látásproblémák egyik leggyakoribb jele a szem dörzsölése – nem csak akkor, amikor a gyermek fáradt – ami egy természetes válasz a homályos látásra. A gyerekeket ezért érdemes rendszeresen szemvizsgálatra vinni.

Forrás: todaysparent.com