Kisgyerek

Jót tesz a fejlődésnek a gyerek mániája

Dinók, vonatok, pónik és munkagépek - csak néhány a gyerekekre jellemző mániák közül. Lehet, hogy szülőként nehéz ezekkel lépést tartani, de mindenkit megnyugtatnunk, kifejezetten jót tesznek a kicsik fejlődésének.
2019. Március 24.
Egyáltalán nem baj, ha imádja a dinókat!

Sok gyereknél van egy-egy olyan téma, amely iránt különösen nagy érdeklődést mutat, szinte csak az foglalkoztatja, és (látszólag) nem is nagyon kíváncsi másra. Ez határozza meg a játékait, a kedvenc ruháit, a szívesen lapozgatott könyveit, vagy éppen azt, hogy hova kirándul szívesen. Nagyon gyakori például a dinoszauruszok vagy a vonatok iránti rajongás, ez azonban közel sem jelenti azt, hogy felnőve biztosan régész, paleontológus vagy épp mozdonyvezető lesz a gyerek!

A kutatások szerint ezek a “mániák” nagyszerűen hatnak a kicsik fejlődésére, érdemes bátorítani a gyerekeket, hogy mélyedjenek el egy-egy témában. A vizsgálatokból kiderült, hogy az ilyen “célzott” érdeklődésű gyermekek jobban tudnak figyelni, jobban tudják feldolgozni a kapott információkat, és összességében érdeklődőbbek. A problémamegoldó képességük is jobb lesz, vagyis ha ismeretlen helyzettel találkoznak, képesek lesznek a korábbi tapasztalataik alapján megoldani azt. Ezek a képességek később, felnőttkorban is jó szolgálatot tehetnek, például előnyösek lehetnek a munkahelyen.

“Az, hogy egy gyerek rajong egy-egy témáért, előnyös lehet, hiszen játszva tanulnak. Sokat kérdeznek, saját maguk jönnek rá összefüggésekre, következtetésekre, és egyre inkább szakértőkké válnak. A hivatásunkban hasonló folyamatokon megyünk keresztül, jó esetben egy olyan témáról tanulunk, ami nagyon érdekel minket” – mondja Kelli Chen terapeuta.

Az élénk érdeklődés és a hozzá kapcsolódó tudás az önbizalomra is nagy hatással van, és akár az is előfordulhat, hogy a gyermek arra “használja” ezt a tudást, hogy a szüleit lenyűgözze. “Lehet, hogy a kisgyerek tud egy sor olyan információt a dinókról, amit a szülei nem. Ez pedig hatalmat ad a kezébe” – mondja Kenneth Lacovara paleontológus.

Természetesen gyakran előfordulhat, hogy a gyerek egyszerűen “kinövi” ezt az intenzív rajongást, vagy éppen más kezdi érdekelni, de mégis érdemes kielégíteni a kíváncsiságát, támogatni, válaszolni a kérdéseire. Egyrészt, a bátorítással megteremthetjük benne a tanulás szeretetét, másrészt, a “mánián” keresztül jobban megismerhetjük a gyermekünket, például észrevehetjük, miben tehetséges.

Forrás: smartparenting.com.ph

Ez is érdekelhet: