Kisgyerek

Influenzás gyerek: mivel segíthetünk gyógyulni?

Az influenzás kisgyerekek ápolásakor fontos, hogy csökkentsük a lázat, amennyire lehet, tisztán tartsuk az orrjáratokat. Mit tehetünk még?
2015. Március 06.

Influenzás időszakban kevés olyan gyerek van, akin nem „szalad át” a betegség. A cseppfertőzéssel terjedő influenza néhány nap lappangás után mutatja meg magát. Ilyenkor még nincsenek tünetek, így a gyerekek egymást is könnyebben megfertőzik.

Az első influenza tünetek között jelentkezhet magas láz, levertség, izomfájdalmak, étvágytalanság, hidegrázás, majd légúti tünetek is megjelenhetnek, torokfájással orrfolyással, köhögéssel. Egyes tünetek – mint a láz – általában pár nap alatt elmúlnak, de a köhögés, orrfolyás hosszabb ideig megmaradhat. Kisgyermeknél hányás, hasmenés is előfordulhat.

Az egyik legfontosabb, és a gyerekeknél sokszor a legnehezebb feladat, hogy ágyban tartsuk őket. Amíg persze levertek, lázasak, nyűgösek, nem ugrálnak, de fontos, a pihenésre a gyógyulás teljes ideje alatt odafigyeljünk.

A szülők leginkább a láztól ijednek meg. Egy betegség esetén a szervezet a lázzal védekezik, ami normális tünet ilyenkor, ugyanakkor a 38 fok fölötti testhőmérsékletnél el kell kezdeni a lázcsillapítást. (Az új 2011-es ajánlás szerint csak akkor kell csillapítani a lázat, ha a gyerek levert, rosszul van, egyébként semmi szükség nincs lázcsillapításra, hiszen a láz csupán tünet. A láz nem veszélyes és a lázgörcstől sem kell tartani, ami egyébként sincs összefüggésben a magas lázzal. 6 hónaposnál fiatalabb csecsemő esetében láz ritkán van, ha mégis, akkor azt nagyon komolyan kell venni, és azonnal értesíteni az orvost – a szerk.)

Nagyon magas láz esetén a gyógyszereken, kúpokon kívül hűtőfürdővel, hűtőborogatással is segítsünk a szervezetnek, de csak akkor, ha ez nem viseli meg a gyereket. Folyamatosan ellenőrizzük a lázas gyermek állapotot, időről-időre vissza kell mérni a lázat, hogy tudjuk, a lázcsillapítás módszerei hatnak-e. Fontos, hogy a lázas gyerek sok folyadékot és könnyen emészthető ételeket kapjon és jól szellőző ruhát adjunk rá.

A légzést könnyítő eszköz a már egész pici kortól alkalmazható orrszívó. Gyereke válogatja, hogy hány éves kortól tudja kifújni alaposan az orrát: van aki már 2 évesen, míg másoknál még 4-5 évesen is használni kell az orrszívót. Fontos, hogy a porszívó teljesítményét ilyenkor a legalacsonyabbra vegyük, és adjunk időt a picinek, hogy hozzászokjon. Segíti az orrszívás hatékonyságát, ha előtt tengervizes vagy sóoldatos orrsprayt használunk. Az orrszívás gyakoriságánál azt vegyük alapul, hogy mi náthásan hányszor szoktunk orrot fújni.

Azt is érdemes tudni, hogy a gyerekeknél az orrspray hasznosabb lehet, mint az orrcsepp. Könnyebben használjuk és hatékonyabb lehet. Figyelni kell ugyanakkor arra, hogy ezek többségét biztonsággal csak 7-10 napig alkalmazhatjuk.

Ha köhög a gyerek, akkor légzéskönnyítő balzsammal kenhetjük be a mellkasát, illetve száraz köhögés esetén köhögéscsillapító szirupot is adhatunk neki. A csipkebogyó tea a C-vitamin tartalma miatt lehet ebben az időszakban értékes folyadék, míg a hársfatea a köhögéscsillapításban segít, a kakukkfű pedig később köptetőként lehet a gyerek szervezetének segítségére.

Arra is ügyeljünk, hogy a beteg kisgyermek szobájában rendszeresen szellőztessünk, friss levegő kerüljön be, s ne feledkezzünk meg a levegő párásításáról sem, elkerülve így, hogy a száraz levegő bántsa, irritálja a légutakat és további megbetegedésekhez vezessen.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Az influenza tünetei
  • Influenzajárvány: ezekre figyelj oda!