Kisgyerek

Így taníthatunk pozitív értéteket a gyermekeinknek

Nagyon sok vita folyik a korai oktatás fontosságáról, de mi a helyzet az olyan készségekkel, mint a tisztelet és a kedvesség?
2019. November 19.
Így taníthatunk pozitív értéteket a gyermekeinknek (Fotó: iStock)

Hogyan tudják az anyukák megtanítani gyermekeinket az olyan értékeket, mint az együttműködés, a hála, az empátia vagy az udvariasság?

Ezek olyan egyértelmű és alapvető értékek, amelyek segítenek megkülönböztetni a jót a rossztól, amelyek egyensúlyt és értelmet adnak az életünknek, és lehetővé teszik számunkra, hogy kötődést alakítsunk ki másokkal. Fontos, hogy a gyerekek a koruknak megfelelően elsajátítsák ezeket a készségeket, és megerősítsük bennük őket, akár az óvodában, iskolában, akár otthon, egész gyermekkorukon keresztül.

Íme néhány tipp, hogyan segíthetjük gyermekeinkben ezen személyiségvonások kialakulását.

Kedvesség

A kedvesség véletlenszerű megnyilvánulásai jó hatással vannak arra a személyre, aki mutatja azt, és arra is, aki felé mutatják. Gondoljuk csak végig, hogy a családban a tagok hányféleképpen mutathatnak kedvességet mások iránt. Például süthetünk sütit a postásunknak, adományozhatunk a helyei segélyszervezeteknek, ételt adhatunk a hajléktalanoknak,de már néhány kedves szó vagy üzenet is számít a szomszédok felé. Vonjuk be gyermekeinket ezekbe a tevékenységekben, így első kézből láthatják, milyen boldogság kedvesnek lenni másokkal.

Felelősség

A gyermekekben megvan a vágy arra, hogy utánozzák a környezetükben lévő felnőtteket. Bátorítsuk őket arra, hogy segítsenek egyszerűbb házimunkákban, vagy a ház körüli teendőkben. A gyermekek ettől büszkék lesznek magukra, hogy sikerült a feladat, és felelősségteljesnek is érzik majd magukat. Egy kétéves kisgyermek segíthet törölközőket hajtogatni, eltenni könyveket, vagy a kertben is segíthetnek. Az idősebbek pedig már besegíthetnek a konyhában is.

Türelem

A türelem az a képesség, amellyel önkontroll tudunk gyakorolni, ha valamilyen esemény, történés bekövetkeztére várnunk kell. Utalhat arra is, hogy nyugodtak tudunk maradni, amikor valami számunkra zavaró történik. Ez egy olyan képesség, amely a gyermekeinkben a kor előrehaladtával egyre jobban erősödik. Fontos ugyan a türelem gyakorlása, azonban nélkülözhetetlen, hogy a szülők reálisan kezeljék az elvárásaikat, meg kell beszélni a gyerekkel a tapasztalatokat, és nem szabad direkt megvárakoztatni őket.

Udvariasság

Fontos beiktatni a napirendbe a közös családi étkezéseket. Ilyenkor mutassunk példát jó modorból, és ösztönözzük a többi családtagot és az idősebb gyerekeket is erre. Használjunk olyan kifejezéseket, mint például “Oda tudnád adni a köretet, kérlek?” vagy hogy “Köszönöm!”. Fontos, hogy útmutatást adjunk arra vonatkozóan csemetéinknek, mit szabad csinálni, és mit nem.

Rugalmasság

Változtassunk néha a napi rutinon, így ösztönözve gyermekeinket arra, hogy rugalmasak legyenek, és kipróbáljanak új dolgokat. Próbáljuk először a kis dolgokkal: együnk reggelit ebédre, próbáljuk ki villával enni a fagyit, olvasson a gyermek nekünk esti mesét és ne fordítva, vagy rendezzünk pikniket a nappaliban. Erősítsük meg gyermekeinket abban, hogy rendben van máshogy csinálni a dolgokat.

Empátia

A gyerekek hamar elkezdik megérteni a különféle érzelmeket, és hogy másoknak is vannak érzéseik. Már gyermekkorban beszéljünk velük az érzéseikről és arról, mások hogyan érezhetik magukat. Azzal, hogy időt szakítunk arra, hogy meghallgassuk, hogyan érzik magukat, megmutatjuk nekik, hogy törődünk velük és megértjük, hogy érzik magukat.

Együttműködés

Szervezzünk olyan találkozókat, ahol játszhatnak más kisgyerekekkel, vagy vigyük őket olyan eseményekre, ahol be kell mutatkozniuk kortársaiknak, esetleg felnőtteknek is. Keressünk olyan játékokat és tevékenységeket, amelyek kezdeményezést és együttműködést igényelnek.

Hála

Bátorítsuk gyermekeinket arra, hogy minden nap végén legyen öt perce, hogy végiggondolja és elmondja, miért hálás aznap. Ezt akár gyakorolhatjuk közösen is, lefekvés előtt, vagy vacsora után.

Tisztelet

Szülőként az a célunk, hogy megtanítsuk a gyermekeinknek felismerni, hogy noha mindenki más szeret és másban hisz, mégis ugyanolyan tisztelettel és pozitívan kell közelednünk egymás felé. Ne felejtsük el megtanítani nekik a fő szabályt: úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak. Azt se felejtsük el megtanítani gyermekeinknek, hogy a tárgyak iránt is tiszteletet kell tanúsítani. Ha a tárgyaikkal és a játékaikkal korrektül bánnak, akkor megtanulják értékelni azt, amijük van.(Cikk forrása: mother.ly)Kapcsolódó írásaink: