Kisgyerek

Így lett az exem új felesége a legjobb barátnőm

Egy huszonhét éves nő jelenleg az exe új feleségének a legjobb barátja. Társszülőnek tartják egymást, és naponta legalább egyszer beszélnek. Van, hogy együtt nyaralnak, együtt tartják az ünnepeket, noha kezdetben utálták egymást.
2021. Augusztus 04.
Így lett az exem új felesége a legjobb barátnőm (A kép illusztráció. Fotó: Getty Images)

A Utah államban élő, huszonhét éves Taylor Cole sokáig egyedül nevelte hároméves fiát, Beckhamet. A kisfiú édesapja, Gentry Hatch az elválásuk óta megnősült. Felesége, a huszonkét éves Madison Hatch és exe kezdetben gyűlölték egymást, ma viszont azt mondják, a legjobb barátok.

Korábban amiatt is összekaptak, mert Taylort feldühítette, hogy Madison képeket posztol az Instagramra a fiáról…Taylor elismerte, kezdetben attól tartott, hogy Madison majd elbitorolja az anyai pozícióját, amikor először értesült a Gentryvel való kapcsolatáról – ez gyakori érzés a kisgyerekes exekben.  “Nem kedveltem Madisont. Egyetlen anyát sem lehet lecserélni, és fájt elképzelnem, hogy a fiam majd jobban szereti őt, mint engem”- mondta a gyermek édesanyja. Madison pedig hozzátette: “Előítéleteim voltak arról, hogy milyen ember Taylor, és meg sem próbáltam a helyébe képzelni magam. Nem igazán szerettük egymást, de nem egymás miatt, hanem a helyzet miatt.”

Taylor – aki azóta új kapcsolatban él, amelyben gyermeke is született – azt is elmesélte a Dailymailnek, hogy még az egyetemen találkozott Beckham édesapjával, két és fél évig jártak, majd véletlenül esett teherbe. Azt mondja, nagyon stresszes időszak volt ez mindkettőjüknek, annyira, hogy végül a bíróságon kötöttek ki a gyerekfelügyelet ügyében. “El sem tudtam képzelni, hogy egyszer jóban leszünk egymással” – mondja az édesanya. “Kerültem őt, ahogy csak tudtam, mert bármikor találkoztunk, mindig összevesztünk.”

A két nő – a régi és az új kapcsolat – végül egy születésnapi vacsorán ismerkedtek meg egymással, de rögtön utána össze is kaptak Madison Instagram-bejegyzései miatt, mivel azokban a kisfiú is megjelent.

“Olyan képeket tettem közzé Beckhamről, mintha a gyermekem lenne, miközben Taylor szemszögéből nézve én csak ‘a barátnő’ voltam” – magyarázta Madison. “Pedig számomra ezek a bejegyzések csupán azt mutatták, hogy komolyan gondolom a kapcsolatomat Gentryvel.”

Taylor hozzátette: “Azt éreztem, hogy nem akarom, hogy valaki mutogassa a fiamat az interneten. Veszekedtem az exemmel emiatt, ami csak újabb problémákat okozott.”

A helyzet akkor kezdett enyhülni, amikor Madison meghívta az esküvőjére Taylort és párját. “Amikor Madison úgy döntött, hogy meghív minket az esküvőjére, úgy éreztem, ez valamiféle szolidaritás a részéről” – mondta Taylor. “Olyasmit jelent, hogy a barátom szeretne lenni.”

Később Madison azt is el tudta magyarázni az elődjének, hogy nem áll szándékában átvenni az ő helyét Beckham életében. “Elmagyaráztam neki, hogy sosem akartam az anyja lenni. Inkább csak kiegészítő támogatást, szeretetet adni neki.”

Másfél év alatt a két nő olyan közel került egymáshoz, hogy ma már naponta beszélnek, és a legjobb barátoknak tekintik egymást. Taylor: “Azt hiszem, ő a legjobb barátnőm, mindent elmondok neki, hiszen “közös” gyermekünk van. Ez két barátnő kapcsolata, nemcsak két anyáé.”

Elmesélték, hogy igyekeznek havonta legalább egyszer tartani egy csajos estét, amikor masszázsra, majd vacsorázni mennek. De a legtöbb ünnepet is együtt tartják meg. “Nem akarjuk, hogy bármelyikünk lemaradjon egy születésnapról vagy karácsonyról” – magyarázzák.

A páros még egy közös Instagram oldalt is létrehozott azért, hogy bátorítsa a többi elvált szülőt, tegyék meg azokat a lépéseket, amelyek elősegítik, hogy kötődjenek exük új partneréhez.

Madison rámutatott, hogy nagyon kevés forrás áll rendelkezésre a mostohaanyává váló nők megsegítésére. “Meg akartam tanulni, hogyan legyek jó “pótanyuka”, nem pedig gonosz mostoha. Csak hát a neten fellelhető legtöbb szülői történet inkább negatív”– mondta.

A két barátnő arról ad tippeket, hogyan legyünk jóban az exünk új partnerével.

Taylor azt mondja: “Beszélgessetek csoportosan, hogy mindenki tudja, mi történik, és így kevesebb legyen a félreértés.”

Madison hozzáteszi: “Kezdjetek el olyan apró dolgokat együtt csinálni, amelyektől jobban érzitek magatokat egymás társaságában! A közös nevelés nagyon jó tud lenni, csak kicsit hátrébb kell lépnünk, és a másik szemszögéből is megnézni a dolgokat.”