Kisgyerek

Igazolás vagy meghatalmazás kell az e-recepthez a gyerekeknél is

Januártól a 14 éven aluliak és az ágyhoz kötöttek gyógyszereinek kiváltásához igazolás vagy meghatalmazás kell.
2020. Január 21.
Igazolás vagy meghatalmazás kell az e-recepthez a gyerekeknél is (fotó: iStock)

Az orvosságok kiváltása csak úgy lehetséges, ha vénnyel, vagy az azt helyettesítő felírási igazolással, vagy ezek hiányában meghatalmazással megy valaki a patikába – írja az Index a Népszava nyomán.

A lap szerint komoly fennakadások vannak a gyógyszertárakban országszerte a gyógyszer-felírási igazolások kötelező alkalmazásának eltörlése miatt.

A 14 éven aluliak és az ágyhoz kötött betegek esetében idén június 31-ig továbbra is egy úgynevezett felírási igazolást kell kiadnia az orvosoknak. Ezzel vagy ennek hiányában meghatalmazással vehetik át a gyógyszereket a hozzátartozók, tehát a kiskorúak szülei is.

Az új szabályok értelmében a szükséges meghatalmazást is az E-térben kellene rögzíteniük a betegeknek: vagy úgy, hogy valaki maga lép be, és az önrendelkezés fül alatt ezt megteszi, vagy valamelyik a kormányablakban kér ehhez segítséget. Csakhogy az E-térben ez a lehetőség még nem működik, ráadásul a Népszava úgy tudja: noha az ehhez szükséges informatikai fejlesztés elkészült, de amíg a tárca nem készíti el a bevezetéséhez szükséges rendeletet, addig azt nem kapcsolhatják be a rendszer üzemeltetői. A lap szerint egyelőre a kormányablakokban sem tudják, mi a teendő, ott ugyanis szintén csupán az e-térben lenne mód a beállításokra.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara betegtájékoztatót készített, amit ki is helyeztetett a patikákban.

Január elsejétől ha a maga számára akar gyógyszert kiváltani valaki, akkor ehhez a következőkre van szüksége:

  • vagy a receptre (amelyen két vonalkódot lát), ha orvosa hagyományos módon írta fel a gyógyszerét,
  • vagy a felírási igazolásra, amely hasonlít a hagyományos recepthez, de három vonalkódot lát rajta. Ezt akkor kérhetik, ha az orvos úgynevezett e-receptet írt fel. A felírási igazolás akkor szabályos és a gyógyszertárban akkor fogadható el, ha az orvos azt a társadalombiztosítás által rendszeresített papírvényre nyomtatja, rajta van a “felírási igazolás” szöveg, továbbá lebélyegezte és alá is írta.
  • vagy az azonosítására alkalmas igazolványra, ha az orvos e-receptet írt és nincs kéznél a felírási igazolás.

Ha a hozzátartozónak vált ki vényköteles gyógyszert valaki, szükséges hozzá:

  • vagy a recept, ha orvos hagyományos módon írta fel a gyógyszert
  • vagy a felírási igazolás, ami hasonlít a hagyományos recepthez, de három vonalkód látható rajta, – vagy olyan meghatalmazás, amelyet az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) előzetesen rögzítettek és amely visszavonásig érvényes. (E meghatalmazások rögzítésére technikailag még nincs mód.)

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Index.hu