Kisgyerek

Házi gyógymódok, amiket soha ne alkalmazz!

Fogadjunk, hogy neked is van néhány jóakaród, aki minden problémára tudja a biztos megoldást. Ám amikor a dolog a gyerek bőrére megy, jobb, ha szakértőre hallgatsz. Összegyűjtöttük azokat a házi "gyógymódokat", amelyekről biztosan tudjuk, hogy ártalmasak.
2011. Június 24.

Bárányhimlőparti

Rossz ötlet a gyerekedet szándékosan bárányhimlős gyerekek közé küldeni!Szerencsére már múlóban van a himlőzsúrok divatja, de még mindig hallani efféle kezdeményezésről: néhány család összehozza egészséges csemetéjét egy beteg kisgyerekkel, hogy elkaphassák tőle a pöttyöket.

A bárányhimlő azonban cseppet sem olyan szelíd, mint azt a nevéből gondolnánk! Többnyire valóban jóindulatú, de az esetek 10 százalékában komoly szövődményei lehetnek. Ne siettesd a fertőzést, főleg csecsemők esetében! Ehelyett inkább erősítsd csemetéd immunrendszerét a járványos időszakban, vagy oltasd be. Ma már tudjuk: két oltás szükséges a biztos védettséghez!

Pöttyre pötty?

Ártalmas, ha a bárányhimlő-kiütéseket bekened! Semmiképp ne kend be a hólyagokat! A hűtő hatású „cinkrázó” keverék jó ötletnek tűnhet, hiszen anyáink is ezzel gyógyítgattak bennünket, mégse használd! Ma már tudjuk, hogy ezzel csak a bőrfertőzés veszélyét növeled, a fedőkrém alatt ugyanis könnyebben elszaporodhatnak a kórokozók.

A régebben tiltott fürdéstől viszont ne féltsd a kis beteget – ha jólesik neki, nyugodtan zuhanyozhat. Arra vigyázz csak, hogy a törölközővel ne dörzsöld a bőrét, inkább óvatosan itasd föl a nedvességet.

Akkor egyen, ha akar!

Hasmenés, hányás esetén nincs szükség szigorú diétára! Amíg rosszul van a kicsi, úgysem kér enni. Ha gondoskodsz a megfelelő folyadékpótlásról – ami lehet ásványvíz, hűtött, gyönge tea, szükség esetén rehidráló folyadék –, az egy-két napos önkéntes diétától semmi baja nem lesz. Amikor viszont megjön az étvágya, szükségtelen a napokig tartó főtt répa-rizsnyák-főtt krumpli menü.

A fokozatosság persze nagyon fontos, nem lehet ajtóstul rontani a házba: lehetőleg ne háromfogásos, fűszeres ebéddel kínáld az első „normális” evésnél. Viszont ha éhes, hadd egyen! Az első napokban készíts könnyebb fogásokat, de nem kell külön főznöd neki.

Tejfölt a sebre?

Régen azt javasolták, kenjük be az égési sérülést tejföllel.Az égési sérülést semmivel sem szabad bekenni! A tejföl, tojás, zsír meg az egyéb csodaszerek komoly fertőzéshez vezethetnek, és késleltetik a gyógyulást. Ha a kicsi leforrázta vagy megégette magát, a legfontosabb teendő a hűtés: engedj legalább tizenöt percig hideg csapvizet a fájó területre. Ha nagy a baj, és mentőt kell hívni, a hűtést akkor se hagyd abba – jelentősen csökkenti a gyerek fájdalomérzetét, illetve megakadályozza a szövetek további roncsolódását.

Bánj jól a kullanccsal!

Régi gyakorlat a bőrbe fúródott kullancs potrohát zsíros krémmel bekenni. Sokan hiszik, hogy a krémtől az állat fulladozni kezd, és inkább kimenekül a bőrből, mielőtt elpusztulna. Ez a tévhit még ma is erősen tartja magát. Krém használatával, tekergetéssel, nyomkodással növeljük a fertőzés valószínűségét. Ezért ha kullancsot találsz a csemetédben, az e célra készített csipesszel távolítsd el mihamarabb a betolakodót. Az sem baj, ha a feje bent marad, pár nap alatt kilökődik magától, mint egy kis szálka.

Füles ügyek

Sok szülő nem hagyja, hogy fölszúrják a gyerek fülét.Attól tartanak, hogy a beavatkozást követően minden fülfájásnál föl kell majd szúrni. Fülfájás esetén orvoshoz kell fordulni, legtöbbször elegendő a fülcsepp és/vagy egyéb gyógyszerek alkalmazása. Ha viszont az orvos úgy ítéli meg, hogy nagy a baj, tudnod kell, hogy a megfelelő időben végzett szúrás hamarabb gyógyul, mint a dobhártyaszakadás, és kisebb a visszaesés kockázata is.

A fülfájás rémes érzés, ami a szakszerűen végzett fölszúrás után azonnal elmúlik. A spontán felszakadást viszont órákig, napokig tartó kínzó fájdalom előzi meg. Ráadásul a hegesen gyógyuló sebszélek halláskárosodást is okozhatnak. Nem azért fogják újra és újra fölszúrni a gyerek fülét, mert az első szúrás elindított egy ilyen lavinát, hanem azért, mert hajlamos a középfülgyulladásra.

Mérget ivott? Orvoshoz!

Nagyanyáink tejet itattak a gyerekkel, ha mérgezésre gyanakodtak. Ez nem volt túl jó ötlet! Tejet csakis sav- vagy lúgmérgezés esetén szabad adni, hogy valamelyest közömbösítse a maró anyagot. Minden egyéb esetben kifejezetten káros lehet, mivel a tej megköti a zsírban oldódó méreganyagot, és csak serkenti a felszívódását a szervezetben. Amikor gyanús, hogy a kicsi mérgező anyagot evett, azonnal fordulj orvoshoz, és vidd magaddal a mérgező anyag csomagolását vagy maradékát!

Ezek a cikkek is hasznosak lehetnek:

  • Meddig kezelhető otthon a hasmenés?
  • Fájdalomcsillapító borogatások
  • Veszélyes gyógyító praktikák
  • Csukd be szemed, nyisd ki szád!
  • Forrás: Kismama magazin