Kisgyerek

Ha ráüvöltöttél a gyerekre, így kérj bocsánatot

Nyugodt maradni akkor, amikor a gyermekeink mindent megtesznek, hogy kihozzanak a sodrunkból, komoly kihívás még egy igazi zen szülő számára is.
2020. Május 10.
Ha ráüvöltöttél a gyerekre, így kérj bocsánatot (fotó: Getty Images)

Még csak világméretű járványra sincs szükség ahhoz, hogy néha elveszítsük a türelmünket és rákiabáljunk a gyerekünkre. A jó hír az, hogy léteznek arra technikák, hogy ezeket az alkalmakat a minimálisra csökkentsük és van még valami, amit ilyen esetben meg kell tennünk, ez pedig a bocsánatkérés. Az őszinte megbánás és annak kimondása elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy ne sérüljön a kapcsolatunk a gyerekünkkel. Az egyetlen dolog, amit megtehetünk, ha már elveszítettük a türelmünket és olyasmit tettünk, amit megbánunk később, hogy megpróbáljuk kijavítani a hibát. De nagyon nem mindegy, hogy mennyire vagyunk őszinték, vagy, hogy milyen módon kérünk bocsánatot. A mother.ly cikke rávilágít néhány lényeges szempontra.

1. Vegyél egy mély lélegzetet

Mielőtt bármit is tennénk számoljunk el tízig azért, hogy meggyőződjünk arról, hogy lenyugodtunk. Úgy megpróbálni bocsánatot kérni, hogy még mindig idegesek vagyunk, nem fog menni. Mindegy, hogy egy mantrát mondunk, mély levegőket veszünk, bármit választhatunk, a lényeg, hogy nyugodjunk meg és jöhet a következő lépés.

2. Kezd magadon

Még mielőtt bármit is mondasz vagy teszel, tarts önvizsgálatot: a teljes felelősségvállalás a tetteinkért nem úszható meg enélkül.Szarvashiba, ha úgy akarunk bocsánatot kérni, hogy magyarázkodunk és részben vagy egészben rátoljuk a felelősséget a gyerekre azzal, ha ilyesmit mondunk:Sajnálom, hogy kiabáltam, de már háromszor mondtam, hogy ne bántsd a testvéred.

Sajnálom, hogy begurultam, de ha nem viselkedtél volna így, akkor én sem veszítettem volna el a türelmemet.Ez nem igazi bocsánatkérés, még akkor sem, ha tartalmazza a mondat a sajnálom vagy a bocsánat szavakat. A legrosszabb amit mondhatsz: sajnálom, hogy így érezted.Ehelyett ezekre a figyelj:1. Vállalj felelősséget a konfliktusban játszott szerepedért

2. Adj magyarázatot a viselkedésedre

3. Képzeld magad a helyébe

4. Fejezd ki az empátiád

5. Tanúsíts valódi megbánástEz valahogy így hangzik: “Annyira sajnálom, hogy mérges lettem, ezt nem érdemled meg. Néha nehéz anyának lenni, nehéz nyugodt maradni, dolgoznom kell még ezen. Azt hiszem, félelmetes, ha egy anya ordít. Szeretlek nagyon, és sajnálom, hogy megsértettem az érzéseidet.”

3. Legyél kíváncsi

Miután bocsánatot kértél, kérdezd meg gyereked, hogy érzi magát. Félt-e, amikor kiabáltál? Szomorú? Mérges? A magyarázatok és felesleges közbeszólások helyett maradjunk csöndben és hallgassuk meg.

4. Öleld meg

A fizikai érintés a legjobb módja annak, hogy újra kapcsolódhassunk egymáshoz. Egy ölelés gyakran képes feloldani a negatív érzéseket. Az oxitocin hormon felszabadulását válthatja ki, ami elősegíti a bizalom megszületését. Amikor megöleljük a gyerekünket, akkor arra emlékeztetjük őt, hogy szeretjük és velük leszünk, bármi is történjen.

5. Engedd el

Ha mindegyik ponton túl vagyunk, engedjük el a helyzetet. Nincs értelme még tovább rágódnunk vagy ostorozni magunkat. Lépjünk tovább.Az, hogy képesek vagyunk bocsánatot kérni, belátni, hogy hibáztunk, a mód, ahogy mindezt megtesszük, mondanunk sem kell, hogy mintaként épül be a gyerekeknek. Azt is megtanulhatják ebből, hogy mi is csak emberek vagyunk, esendők, akik olykor hibáznak, de tanulunk a hibáinkból.