Kisgyerek

Felújításra is igénybe lehet majd venni a CSOK-ot

Bővítik a CSOK-ot, a szerdai kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt erről.
2018. Október 17.
Felújításra is igénybe lehet majd venni a CSOK-ot

Gulyás azt mondta, a kormány szerint a lakáskasszából kevés lakás épült, 10 év alatt kevesebb, mint a CSOK 3 éve alatt. Az ltp-program évi mintegy 70 milliárd forintját a CSOK bővítésébe forgatják. Még sok a kérdőjel a CSOK-bővítéssel kapcsolatban, de az Index arról ír, hogy két elem tűnik biztosnak Gulyás kormányinfós beszámolója szerint: felújításra is fel lehet majd használni a CSOK-ot ill. jön a falusi CSOK.

Hogy bővítik-e a jogosultak körét vagy sem, arról semmit nem lehet tudni.

A lakástakarékok megszüntetése kapcsán azt mondta Gulyás, hogy az ellenzék valódi társadalmi támogatás híján inkább a bankokat képviselik a parlamentben, ahogyan ezt már megszokhattuk tőlük, illetve megint elmondta az extraprofit-elméletet.

Újságírói kérdésre, hogy mi változott nyár óta, amikor is a Pénzügyminisztérium még az ltp-ken keresztüli lakásfelújítás-támogatás mellett foglalt állást, Gulyás azt mondta:az változott, hogy időközben az Országgyűlés elfogadott egy törvénymódosítást. A kormány szerint egyszerűen jobban hasznosul majd ez a pénz a CSOK- programon belül, ezt mérlegelték a javaslat támogatásakor.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Index.hu