Kisgyerek

Fél-háromnegyed évet kell várniuk a nagycsaládosoknak a kocsira

50 milliárd forintba került az adófizetőknek, hogy a nagycsaládosok autót tudjanak venni.
2021. Február 07.
Fél-háromnegyed évet kell várniuk a nagycsaládosoknak a kocsira (fotó: Getty Images)

Tavaly megháromszorozódott a nagycsaládosok állami támogatás segítségével megvalósult autóvásárlása – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalán, amit a 24.hu írt meg. A vásárlások felét a három legolcsóbb típus – Dacia, Opel, Volkswagen – tette ki. A program beindulása óta, másfél év alatt, 20 ezer szerződést kötöttek, ez 50 milliárd forintba került a költségvetésnek, vagyis az adófizetőknek – írja az azénpénzem.hu portál.

A portál azt is írja, hogy döcögve halad a vásárlás: “Kezdetben az elbírálás volt lassú, később a pandémia miatt csúszott az autók hazánkba érkezése. Már tavaly januárban arról számoltak be a szereplők, hogy mindössze fél év alatt, 2019 második felében húszezer igénylés érkezett.” Volt olyan igénylő is, aki a 2019-ben megigényelt hétüléses kocsit 2020 augusztusában vehette csak át.

Az azénpénzem.hu által megkérdezett autókereskedők szerint jellemzően fél-háromnegyed éves várakozásra kell felkészülni.

Forrás: 24.hu